Bevezető

Békésen bannolgattam a fórumban az engem szidó felhasználók népes táborát, amikor hirtelen beesett egy email Pekingből, amelyben az XXL GSM tulajdonosa arról érdeklődött, hogy ha már arra járt, akkor mivel tudna kibillenteni szürke, még be nem jelentett telefonok körében töltött hétköznapjaimból. Ugyanis hozna mobilt - onnan.

Ráhagytam, hozhat bármit, megküzdök vele. Nos, hozott. A futár egy kellemesnek ígérkező pakkot pottyantott a kezeim közé, amely három, igen harsány színvilágú dobozt rejtett, izgalmas kínai feliratokkal és nagyon macho kinézetű sárkányokkal, no meg egy kis Hello Kitty-vel megspékelve. Jeges kéz markolta meg a szívem.

Félretoltam a hirtelen teljesen érdektelennek tűnő Sony Ericsson T650i-t az asztalomról, és lelkesen bontogatni kezdtem a csomagokat. A legtöbb angolságot a Keijan K508 doboza nyújtotta, amelyről megdöbbentően rózsaszín, nagyfejű mangás kislány néz le, és egész normális külseje van a képen látható telefonnak. A Hello Kitty mobil dobozán a SED felirat volt olvasható, órákig gugliztam utána, hogy megtudjak róla többet, de hiába. A harmadik doboz volt a legdurvább, zs-kategóriás kung-fu filmek plakátját idézi a design, és nulla angol szöveg található rajta, úgyhogy sem a gyártó, sem a típus nem ismert, viszont a benne rejlő telefon garantáltan fetrengéses röhögést eredményez. Lássuk őket sorjában!

Hello Kitty

Hogy a trademark fogalma Kínában nem ismert, azt a VEPTU mobil óta tudjuk. Most sem hiszem, hogy súlyos százezrek cseréltek gazdát, fogták a macskát és indigópapírral rárajzolták a kis összecsukható rózsaszín kütyü elejére. Viszont maga a készülék egyáltalán nem gáz elsőre, már a doboz bontogatása közben egyik ámulatból a másikba estem.

A csomagolásban két akkumulátor, töltő, USB kábel, sztereó headset, CD, frankó kis kínai manual lapult, bónusz Hello Kitty alakú fröccsöntött műanyag fityegő, de amin tényleg padlót fogtam, hogy ebbe a giccskirály készülékbe még beletoltak egy 256 megás microSD kártyát is az akksi alá. A kinyitható kis okosság színes külső kijelzővel, és - bizony - 1,3 megapixeles optikával rendelkezik.

Bekapcsolás után a magamfajta sokat megélt tesztelőt elkapja a sikítófrász, a 128x160 pixeles kijelzőn szív alakú háttér előtt jelenik meg Hello Kitty személyesen és Be My Valentine felirattal köszönti az olvadékony júzert. A háttérkép animáltan kacsintó macskát formáz, a menü pedig lehet listás és ikonos is, a főbb pontok ott vannak, ahol egy normális mobilnál lenniük kell. A grafikával nem sokat pöcsöltek, a menüre már nem maradt a Hello Kitty őrületből, itt Donald Kacsa és Miki Egér alakja dominál (kicsit már keverednek a rajzfilmek, de hát az USA messze van).

Gyorsan átnézve a funkciókat én a multimédiára voltam leginkább kiváncsi. Az MP3 lejátszó igen gyenge eresztés, de fut a háttérben, a mellékelt füles nélkül öngyilkossági kísérletnek minősül a kipróbálása, azzal csak sima kínvallatásnak tekinthető. Még szerencse, hogy remek kínai soft-pop slágerek ücsörögnek a telefonban gyárilag. A másik okosság a kamera volt, pár tesztképet talán érzékeltetésképp mellékelnék is, lehet csodálni. Impresszionalista irányzat, kétségkívül.

A telefonkönyvben és az üzenetek között el lehet bolyongani, ha megbarátkozunk azzal, hogy a készülék egyetlen ékezetes karakter megjelenítésére sem képes, azok helyett szóközök láthatóak, remek feladvány egy hosszabb SMS értelmét megfejteni. A naptár is szórakoztató, hiába kapcsoltam angolra a telefont, a napok neveit szép kínai betűk jelezték, a havi nézetben megnyíló alkalmazás pedig egyetlen lehetőséget kínál fel: vissza. Tehát konkrétan körülbelül annyit ér, mint egy Jason Donovan kártyanaptár 1987-ből.

Ezek után még megpróbálkoztam a játékokkal, ahol Russian Square néven a valaha létező legprimitívebb tetris található (kép!), a másik okosság pedig egy amőba, szintén kimagaslóan egyszerű grafikával. Hogy jót is mondjak, vannak környezeti profilok, a rezgés erős, a beszélgetési hangerőt és hangminőséget nem érheti panasz. A GPRS WAP böngészőt őszintén szólva nem mertem babrálni, miután az első menüpont neve az volt, hogy "Hone Page". A hátlap alatt 750 mAh-es akkumulátor van (ez van ráírva), de elég gyorsan merült vele a készülék, egy órás beszélgetés csutkára leszívta.

Keijan K508

Remegő kezekkel bontogattam a következő áldozat csomagolását. A K508 legalább telefonszerűnek tűnik, kicsit Sagem, kicsit Sony Ericsson, de semmiképpen nem egy 100%-os koppintás, saját formatervnek tűnik. Ez a doboz is rejtett sztereó fülest és két akkumulátort, az USB kábel és a memóriakártya viszont hiányzott. Cserébe kapunk egy böszme nagy akkutöltőt.

A Keijan cucc kijelzője alatti felirat szerint ez zenei modell (MUSIC), a hátlapon látható hangszóró fölé azt sikerült írni, hogy "leading the fashion", amely inkább tekinthető öniróniának, a készülék oldalán pedig a következő, önmagában nézve is röhejes felirat látható: mobile phone. Mintha önmagukat is erről akarnák meggyőzni.

Nos, ez itt a legalja talán mindennek. Bekapcsolás után listás menüben barangolhatunk, leginkább arra voltam kiváncsi, hogy hogy a pokolba gondolták egy zenei telefon létrehozását mindenféle memóriabővítés és adatátviteli lehetőség nélkül. Még infra sincs, USB kábel nem volt a dobozban, a menüben pedig sehol nincsen információ a beépített memória méretéről. Viszont itt is vannak gyárilag olyan kínai slágerek, hogy az garantált hajhullást eredményez, a LoveLoveLove címűhöz még klip is van. De a jelek szerint ez a music mobile fix zenei palettával rendelkezik, mert az tuti, hogy ebbe a telefonba maximum ROM égetéssel lehet zenét másolni. A trióból ráadásul ez az egyetlen amelyiknek a zenelejátszója nem fut a háttérben.

A telefonkönyv 100 férőhelyes, SMS memória nincs. Van viszont két játék, és igen! Itt van a jó öreg Copter (már a Veptu telefonnál is imádtam, aki nem ismerné, az errefele kattintson a flash verzióért), illetve egy vérgagyi puzzle. A naptárba ezúttal rögzíthető tevékenység is, ébresztő és világóra egészíti ki a kínálatot. A színsémák között a red, a blue és a grey szerepel, ez utóbbi zöld színűre festi a menüt. Azt hiszem, hogy ezzel ki is ismertem ezt a készüléket is.

Csak itt, csak most, csak Önöknek prezentálunk egy rövid videót is, hangerőt kéretik feltekerni, először a zenelejátszót mutatom meg egy picit, aztán megtekinthető egy remekbe szabott kínai videoklip kemény 128x140 pixeles felbontású képernyőn. Erre tessék klattyintani! Ha másra nem is, arra azért jó volt a Keijan K508, hogy megtanuljam mélyen tisztelni a Sagem telefonokat átgondolt és felhasználóbarát menüjükért, széles szolgáltatáskínálatukért és kiemelkedő anyagminőségük miatt. Egy Keijan K508-hoz képest az maga a menyország.

Fetrengős-sárkányos

A harmadik doboz rejtette személyes kedvencemet, az ismeretlen márkájú és típusú készüléket, amelyhez hasonlót soha nem láttam. A fekete telefon olyan dermesztően ronda, hogy oktatni kellene, gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy összetömörített Motorola DynaTalk, vaskos, szögletesen husi darab, morcosan keskeny, és van a tetején egy bazi nagy antenna. Nem is tudom, hogy mikor láttam külső antennát utoljára, nem tudom, hogy most ez direkt ilyen retró, vagy tényleg komolyan gondolták. Kábé olyan, mintha a tervezők láttak volna egy Piszkos Harry filmet, és annak alapján álmodták meg a külsőt.

Ezt nem lehet szavakba önteni. A csillogóan fekete telefon oldalán jókora gumiajtó takarja a microSD kártya bemenetét. Kivettem, láttam, hogy 128 megabájtos, úgyhogy vissza akartam tenni, és a kártya becsúszott a foglalat és a készülékház közé. Kőkeményen. Benn is szorult, végleg, látszólag csak a telefon szétszerelésével lehetett kivenni. Ki tervezett ilyet? Adott egy rés, amibe egy tényleg nem túl nagy lapkát kellene belecsúsztatni, azt megkonstruálják háromszor olyan szélesre, és a rés alatt és felett van még két ugyanekkora hely, hogy direkt szivassanak, esküszöm, hogy ez nem véletlen. Úgy felidegesítettem magam, hogy az egész Kőbányai Piac összes felmenője végigcsuklotta az éjszakát.

A hátlapon műanyagba gravírozott sárkányos motívum és a felirat szerint 1,3 megapixeles kamera található. A dögnagy akku alá kell becsúsztatni a SIM kártyát, megtettem, bekapcsoltam, sikítva dobtam el. Mint a Mortal Kombat 1-ben, olyan zene szólalt meg, elemi hangerővel, aztán, hmm, kiírta, hogy Insert SIM. Ennyiben maradtunk. A microSD kártyát nem bírtam kipiszkálni, de a beszorult lapka blokkolta az áramkört, ami a SIM kártyához megy, úgyhogy az egész pakkot sietve vissza akartam adni, amikor is tettem egy utolsó próbát, és a SIM irányából megközelítve a memóriakártyát, ki bírtam piszkálni. Végülis csak 42 percembe került.

Bekapcsoltam. Újra. Hiba volt. Bejutottam a 12 ikonos főmenübe, de nem tudtam egymástól megkülönböztetni a rajzokat egy ekkora kijelzőn. Gondoltam, hogy kiválasztok egyet, találomra, ám meglepetésemre a navigációs gombnak a közepe csak design célokat szolgál, benyomni nem lehet, ehhez a funckiógombokat kell használni. A multimédiával kezdtem, a zenelejátszó itt is megy a háttérben, de én még ilyen ronda kezelőfelületet életemben nem láttam. Építőkockák(!) szimbolizálják a funkciógombokat. Van hangszínszabályozó is, és alapvetően a kütyü durván jól szól, olyan hangerővel, hogy a másik kerületben is felkeltek a lakók éjjel, amikor próbálgattam.

A kamera... ugyanaz a "minőség", mint a Hello Kitty telefon esetében. A legnagyobb királyság, hogy be lehet kapcsolni a vakut a menüben, csak kár, hogy fizikálisan ilyen nincs a készüléken. A naptár itt sem ad lehetőséget semmiféle rögzítésre, a világóra Beijing városát veszi alapul. A névjegyzék és az üzenetkezelés legalább az ékezetekkel elboldogul, vannak profilok, a rezgés is izmos. Az extrák között testtömeg-index és menstruációs naptár is található. A főmenü bal felső ikonjának neve: "colligate cha...". Ha az ember rákattint, akkor egy fejcsóválós manga kislány jelentkezik be, és a következő felirat látható: "investment". Na, azt hiszem, hogy az kéne a kínai mobiliparba is, leginkább szellemi "investment".

Soha többé nem akarok kínai telefont látni.