LG G5 - ismerősökkel az ismeretlenbe

Hirdetés

Bevezető

Legyen bármilyen népszerű egy széria a techvilágban, egy annyira kiélezett csatában, mint az okostelefonok terepe, ahol manapság százezer forint alatt is lehet minden szempontból jól használható mobilt fogni, néhány évente meg kell nyomni a reset gombot, és valami merőben mással felfokozni a közönség érdeklődését. Elég csak a másik koreai óriás tavalyi két csúcskészülékét felidézni, vagy a boomsoundos konkurens legújabb ajánlatát – valami szokatlant mindig érdemes kitalálni, hátha trendmeghatározó lesz. Bár az LG tavaly a bőr hátlappal felfrissítette a G2 óta magabiztosan szereplő vonalat, nagy vonalakban a régi receptet tökéletesítgették.

A G5-tel az LG-nél minden megváltozott
A G5-tel az LG-nél minden megváltozott [+]

Eljött azonban az idő a váltásra, kezdve mindjárt az anyaghasználattal, ami köré a G5 változásait felépítették. Manapság ugyanis szinte alapvetővé vált a fémházas, esetleg fém/üveg kivitel, hátrahagyva a plasztik borítású, drága mobilok korát. Mindez azonban a legtöbb esetben az akkumulátorok elzárását jelenti a unibody készülékházban. Ez addig nem gond, ha az üzemidő rendben van és a farzsebben lapul egy hordozható töltő, fillérekért kapni manapság ilyet. A telepek azonban egy idő után elfáradnak, és nem egyszerű vagy olcsó garancián túl kicserélni. Az LG mérnökei ezért azt a feladatot kapták, hogy alkossanak meg egy fémházas masinát, mégis pörköljenek oda a konkurenciának azzal, hogy az akkumulátor cserélhető marad. Ez sikerült, és a megoldás megnyitotta az utat a moduláris telefonok új korszaka felé.

Merőben más a G5, mint bőr hátlapos, szögletesebb elődje
Merőben más a G5, mint bőr hátlapos, szögletesebb elődje [+]

A telepet alulról lehet kihúzni az alsó kávával egyetemben, és ez utóbbi lecserélhető máris két külön megvásárolható toldalékra: az egyik egy kamerafogantyú extra teleppel és gombokkal, a másik pedig egy Hi-Fi modul, hiszen a fülesre menő hangminőség is rendkívül fontos manapság, amikor egy okostelefon sokféle kütyüt egyesít. Ha a közönség harap a moduláris G5-re, és túlteszi magát azon, hogy a készülék képernyőkávái megnőttek és víz alá sem szabad meríteni, úttörő lehet LG megoldása az összelegózható mobilok újabb trendjében, ám ezzel még messze nem értünk új zászlóshajójuk érdekességeinek a végére.

A LG idei és tavalyi csúcsmodellje hátulról meglehetősen különböző
A LG idei és tavalyi csúcsmodellje hátulról meglehetősen különböző [+]

A dupla hátlapi kamera egy sima és egy nagylátószögű lencsével, illetve a fémház szokatlanul vastag festése, ami elrejti az antennavonalakat, szintén friss ötletként pattant ki a koreaiak koponyájából, de azért sikerült a tradíciókat is tiszteletben tartani: a G2-t megidéző sarokívek, az előlapi, alsó LG logó és a hátlapi bekapcsológomb összetéveszthetetlenül a G-sorozat ismertetőjegyei, csak éppen körülöttük változott meg minden. A csomagolás ügyesen reflektál a benne lapuló, moduláris készülékre: a széthajtható, zöld belső részt ugyanis ugyanúgy alulról kell kihúzni, mint a G5 akkumulátorát. és még a mobilt és modulját is rányomtatták a burkolatra, hogy kicsomagoláskor a cserére kondicionálják a felhasználót.

A G5 doboza is „moduláris”
A G5 doboza is „moduláris” [+]

A Speedshoptól kapott dobozka egy agybadugós mikrofonos fülest, egy USB Type-C kábelt, egy 1,8 amperes 5 / 9 voltos gyorstöltőt, egy SIM-tűt és némi leírást rejt – egy ujjlenyomatgyűjtő fólia már a mobilon van. Mondanunk sem kell, hogy már a 2800 milliamperórás energiaforrás is a fémházban lapul, így kidobozolás után az ember azonnal megkezdheti az ismerkedést ezzel a formabontó csúcskészülékkel.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés