Hirdetés

MyAudio Phone Series X5 - ötödik elem

Bevezető

Küldenénk nektek egy telefont, ami szerintünk nagyon jó. Jah, hát ezt már elég sokszor hallottam, és még az is lehet, hogy aztán tényleg kapunk egy telefont, ami nagyon jó, csak az ára is olyan. Meg aztán szoktak küldeni olyan telefont, ami szerintük azért nagyon jó, mert fogalmuk sincs róla, hogy mások pont ennyire nagyon jó telefonokat csinálnak, csak éppen azokról nem is hallottak korábban. A MyAudio viszont tényleg küldött egy telefont, ami a kínai termékek dömpingjéből felfele lóg ki, árban is versenyképes lehet, és persze nem mondom azt, hogy nagyon jó, de elég jó. Arra mindenképpen érdemes, hogy bemutassuk és abban is biztos vagyok, hogy lesz, akinek pont ez kell.

MyAudio Phone Series X5
[+]

Mert alapvetően arról van szó, hogy ha az ember 80 ezer forintért vesz egy okostelefont, attól el is várja, hogy az elég jó legyen. És ha megnézzük, hogy mondjuk Sony Xperia L, Samsung Galaxy S Advance és LG Optimus 4X HD is körülbelül ennyi pénzbe kerül, akkor már lehet elvárásunk, mert a felsorolt eszközök eléggé rendben vannak. Ha ugyanennyiért a MyAudio dob piacra telefont, akkor annak kell tudnia bizony néhány olyan dolgot, amit a fent felsorolt masinák nem. És egy ilyen biztos van: a Phone Series X5 két SIM-et kezel. Aztán olvasgatja az ember a specifikációt és kiderül, hogy itt HD kijelző, négymagos processzor és nyolc megapixeles kamera is lesz a pakkban, ami így összességében már csak kevés gépre jellemző.

MyAudio Phone Series X5
[+]

Ez akár még jó is lehet, ez volt az első gondolatom, Bocha is biggyesztgette a kis száját, amikor megnézte a cuccot alaposan és rákérdezett, hogy ez HD-e. HD, válaszoltam, kérdezett egy árat, és aztán ha nem is lelkesült be, de úgy fogalmazott, hogy korrekt. Korrekt, de ha nem az ismert márkák gépei közt válogatunk, akkor a korrekt sokszor kevés. Mert legyen szép is, legyen megbízható, legyen szerviz, legyen terméktámogatás és akkor van esély arra, hogy ha nem a legolcsóbb készülékek zavaros vizéből akarunk halászgatni mégis kifogunk valami olyan terméket, ami beválik. És hosszú az út, a ZTE, a Huawei, az Alcatel, sőt, annak idején az LG is úgy kezdte, hogy lassanként léptek át az olcsóbb területről a középszintre, majd a csúcsmodellek felé. Nem lehet csak úgy kijönni a piacra egy minimum középszintű eszközzel, hogy az egyből sikeres legyen, a Huawei is sokáig hezitált, mire bérgyártóból saját márkás telefonokat ontó márkává hízlalta fel magát.

MyAudio Phone Series X5
[+]

Ugyanakkor viszont az elmúlt évben, években nagyot változott az iparág. Kínában ma már ott van a tudás és a tapasztalat. Csak kinőtte onnan magát a ZTE, a Huawei, a TCL, a Lenovo és számos más márka, akármikor össze tudnak ütni egy decens kis gépet, ha a megrendelő hajlandó a zsebébe nyúlni. És ha ugyanez a megrendelő elég kitartó, odafigyelő, precíz, akkor addig dobálja vissza az ilyen-olyan mintákat, mire tényleg jön egy olyan, amilyet elvárt. A MyAudio a táblagépekkel már kiépítette a kínai gyártókkal a kapcsolatot, az audio termékekkel pedig megteremtette azt az értékesítési és szervizelési hálózatot, amely képes a telefonokkal is rendesen foglalkozni. Úgyhogy most belépnek az okostelefonok világába is, rögtön egy magasabb árfekvésű modellel, amit most már egy hete nyúzok és van róla mit mesélni.

Doboz, külső

Mi még nem végleges dobozt kaptunk, de ebben is volt jóság. A készülékhez ugyanis adatkábel, töltő és füles természetesen tartozik (mindegyik fehér, a headset felvevőgombos és hallójáratos kialakítású), de akad egy meglepetés is, méghozzá egy pót akkumulátor képében, amely 2500 mAh teljesítményű. A telefonban magában egy 1750 mAh-es telepet találunk. Ez kedves, mert ezeknek az okostelefon-szörnyeknek tudvalevő, hogy az energiaellátás a gyenge pontja. A nagyobb akku viszont nem férne bele az eredeti hátlap mögé, ezért abból is van egy másik, ami kicsit dundibb, viszont rögtön egybe van építve egy kijelzőt védő flippel, amit oldalról lehet ráhajtani az előlapra.

MyAudio Phone Series X5
[+]

Maga a készülék igen nagy. Ez annyiban védhető, hogy 5 inches kijelző került az előlapra, de ugyanakkor meglehetősen vaskos is a masina, ebben a feketében elég férfias jelenség. Az előlapot az öt inches kijelző uralja, amely IPS technológiát használ, felbontása HD (azaz 720 x 1280 pixel), a fényerő kiváló, a betekintési szög kifogástalan, kimondottan szép a kép. A kijelző alatt egy darab fizikai gomb van középen (kissé Samsung beütés érezhető), ezt fogja közre egy-egy érintésérzékeny billentyű. Felül előlapi kamera, fényérzékelő található. A kisebb akkumulátorral 164 gramm a telefon tömege, a nagyobbikkal 198 grammra hízik ez, ahogyan az eredetileg 9,6 mm-es vastagság is 11,4 mm-re növekszik.

MyAudio Phone Series X5
[+]

Az eszköz bal fele nem teljesen sima, hiszen a hangerőt itt állíthatjuk, mégis rá tud innen hajlani a combosabb akkuhoz való hátlap takarófedele a kijelzőre. Jobb oldalra került a kijelző feloldására és lezárására szolgáló kezelőszerv. Ez szerintem egy kicsit magasra került, de megszokható. Felül tátong a jack csatlakozó, alul pedig a microUSB lukacskája kapott helyet. Fentiek miatt a takarófedéllel ellátott hátlappal kissé idétlen a telefonálás, teljesen hátra kell csapni ezt a készülék mögé, de még így sem tudjuk rendesen elérni a hangerőt szabályozó gombpárost.

MyAudio Phone Series X5
[+]

A hátlap mindkét fedélnél csúszós plasztik, tetején van a villanóval ellátott kamera. Leszedni nem túl nehéz, mégis stabilan ül a helyén, ha sikerül, akkor jutunk a két nomrál méretű SIM-hez és a microSD-hez, ezeket azonban csak az akkumulátor eltávolítása után tudjuk piszkálni. El tudtam volna viselni egy kicsit gumisabb, selymes tapintású műanyagot itt, egy ekkora készüléknél, pláne, ha ennyire íves a formavilág sokkal jobb lenne, ha nem kéne attól félnem, hogy kihullik a kezemből. Mindezekkel együtt az összeszerelési minőségre nem lehet panasz, minden a helyén van, nincsenek csálé illesztések, de egy 80 lepedős telefontól ez minimum el is várható.

Hardver, menü

Elérkezett a négymagos MTK processzorok kora, legalábbis végre elkezdtek szivárogni Kínából az MT6589-es chipsetek. Ezt a modult a MediaTek tavaly decemberben mutatta be, ennyit kellett arra várni, hogy átjussanak az első gépek Európába. A 28 mm-es csíkszélességgel készülő, négymagos, Cortex-A7 alapú SoC nagy előrelépés a korábbiakhoz képest, támogatja a Full HD kijelzőket, akár 13 megapixeles kamerát is kezel, ismeri a Miracast szabványt (képernyőtükrözés), természetesen támogatja a két SIM-es működést és ami talán a legfontosabb, hogy a mellé csomagolt GPU is sokkal frankóbb lett. Esetünkben egy PowerVR SGX544 felelős a grafikai műveletek végrehajtásáért, ami minden paraméterében legalább ötször erősebb és gyorsabb, mint a korábban ismert SGX531.

Teljesítmény-teszt
Benchmark MyAudio Phone Series X5 Sony Xperia L Samsung Galaxy S III HTC One S
Quadrant Standard 3980 pont 4312 pont 5480 pont 4942 pont
Linpack for Android (single) 37,292 MF. / 2,25 s 137,884 MF. / 0,61 s 57,107 MF. / 1,47 s 101,863 MF. / 0,82 s
Linpack for Android (multi) 128,459 MF. / 1,31 s 211,839 MF. / 0,80 s 189,088 MF. / 0,89 s 218,668 MF. / 0,79 s
Smartbench 2012 Prod. 3428 pont 2422 pont 4020 pont 3854 pont
Smartbench 2012 Games 1865 pont 2965 pont 1647 pont 3374 pont
AnTuTu 3.x Benchmark 12864 pont 10118 pont 17563 pont 12450 pont
Geekbench 2 1326 pont 1074 pont ? pont 1568 pont

A gépben 1 GB RAM található, szerencsére itt nem spóroltak. Az MTK processzorok újabban már nem csak kínai eredetű gépekben bukkannak fel, de azt érdemes róluk tudni, hogy azért ezek a négymagos masinák nem képesek nyers számítási teljesítményben felvenni a versenyt a legújabb Qualcomm modellekkel (Snapdragon 600 és 800), vagy a Samsung Exynos chipsetjével, de simán megugorják egy kétmagos Krait szintjét, néhány ponton túl is mutatva azokon. A Phone Series X5 sem fogja agyba-főbe verni a HTC One-t, vagy a Galaxy S4-et, de azért nem lehet okunk panaszra, nem volt olyan program, ami nem indult volna el és futott volna röccenés nélkül, nincs gond a Full HD videók lejátszásával sem, szóval aki nem arra gerjed, hogy AnTuTu pontszámokkal menőzik, annak semmi gondja nem lesz a gép teljesítményével.

MyAudio Phone Series X5 MyAudio Phone Series X5

Egészen meglepő, de a MyAudio telefonján már a 4.2.1-es Android dolgozik, ami jelen ismereteink szerint a robotos rendszer elérhető legfrissebb verziója. Nem is nyúltak bele sem Kínában, sem itthon, néhány extra programot találunk csupán, viszont a 4.2-es változat újításait megkapjuk. Ennek megfelelően több oldalas lehet már a lezáróképernyő is, néhány widgettel, megváltozott a kamera interfész, ha két ujjal húzzuk le a tálcát, akkor a gyorsbeállítások közé csöppenünk, benne van a Miracast támogatás, változott a GMail, a stopper, az időzítő és a világóra, valamint okosabb lett a Google Now.

MyAudio Phone Series X5 MyAudio Phone Series X5

A MyAudio a gyári kínálatot egy bárányos időjárás widgettel dobja fel, az alkalmazások között pedig akad Documents To Go, fájlkezelő, Notebook néven egy alapszintű jegyzetelési cucc, valamint egy Mobo Player a videóink visszanézéséhez, ami képes arra, hogy kicsinyített ablakban fusson a felhasználói felület fölött lebegve. Más extra nincs, de ezzel azért már neki lehet indulni a használatnak, minden másra ott a Google Play áruház.

Multimédia

Azt hittem, hogy egy kínai telefonban már az 5 megapixel is menő, de a MyAudio nem sokat teketóriázott, ha már az MTK proci képes rá, akkor beletettek egy 12 megapixeles érzékelőt, amihez ledes villanó is dukál, Videót Full HD-ban rögzít, itt található egy tesztfelvétel. A 4.2-es Android miatt új a kezelőfelület, bal oldalra kerültek a különböző rögzítési módok (normál, HDR, panoráma, gömb, mosolyfotózás, legjobb kép üzemmód), jobbról ránthatjuk elő a további opciókat. Időzítő, effektek, fehéregyensúly, arcfelismerés, sorozatfelvétel (ez akár 99 expozíció is lehet), illetve felbontás.

A fent elterülő tesztképektől nem vártam túl sokat, de kellemes meglepetés ért. Persze a zaj és a vonalélesség tekintetében lehetne jobb az eredmény, de ha nem ragaszkodunk a 12 megapixeles felbontáshoz kifejezetten vállalható a produkció, a színeket jól eltalálja a szoftver, a dinamikatartomány viszont elég kicsi, erős fény meg tudja zavarni az optikát. Megkockáztatom, hogy talán a legjobb kínai eredetű fotós készülék a Phone Series X5, ami mondjuk az ismert mezőnyben nem akkora szám, de összességében sem rossz. A vaku lehetne azonban erősebb, de mellette szól, hogy elemlámpaként is működik.

MyAudio Phone Series X5
[+]

Rögtön a galériából elérhető egy alapszintű képszerkesztő, ahol utólag forgathatjuk, vághatjuk és effektezhetjük az alkotásokat. Videót röccenés nélkül játszik le Full HD-ban is, a Mobo Player feliratokat is vidáman kezel, ezen a kijelzőn van is értelme a dolgonak.

MyAudio Phone Series X5 MyAudio Phone Series X5

Zeneileg egyetlen gyenge pontja van a kütyünek, a hátlapi hangszóró. Ez ugyanis igen vérszegény. Ha viszont egy jobb füleshez kötjük, akkor bizony korrekt élményben lesz részünk, nincs semmi alapzaj, megfelelő a hangerő, beépített equalizert kicsit piszkálgatva kifejezetten telt hangzásképet kapunk, engem meggyőzött. A lejátszó felülete a gyári, albumborítót megjelenít, lejátszási listákat kezel, kicsit puritán, de a célnak megfelel. Szerencsére az FM-rádió sem maradt ki a repertoárból, de ehhez mindenképpen szükség lesz a füles csatlakoztatására.

Adatátvitel, akkumulátor

Lefelé 21 Mbit/s sebességű tempót érhetünk el HSDPA hálózaton, ami szintén előrelépés a korábbi MTK processzoros gépekhez képest. A gyári böngészőre nem lehet panasz, még a Flash is belehaxolható, ha valakinek erre van igénye. 4G nincs ugyan, ahogyan az NFC is hiányzik, de 4.0-s a Bluetooth, van WiFi és természetesen GPS is. Ez utóbbi meglehetősen gyors és pontos, a WLAN viszont kicsit gyengécske, legalábbis nem látja annyira stabilan a hálózatot, mint általában a tesztkészülékek.

MyAudio Phone Series X5 MyAudio Phone Series X5

A két SIM-es üzemmód ezúttal is a megszokott módon működik, ráadásul mindkét kártya fel tud lépni HSDPA hálózatra, ez eddig nem volt jellemző. A két SIM egyszerre van a hálózaton, de nincs dual active mód, azaz ha az egyikkel telefonálunk, a másik lelép a hálózatról. Meg lehet adni, hogy különböző tevékenységekhez melyik legyen az alapértelmezett kártya, illetve a telefonkönyvből kontaktokat is rendelhetünk a SIM-ekhez, ezzel esetenként felülírva a default beállításokat. A hangminőséggel egyik slotban sem volt gond.

MyAudio Phone Series X5
[+]

A hátlap alatti akkumulátorok eltérő eredményt mutatnak. A kisebbik telep egy napig bírja, ez ugyebár 1750 mAh teljesítményű. A húsosabb darab (2500 mAh) már elég combos ahhoz, hogy megközelítse a két napos üzemidőt, együtt tehát három napig is húzhatja a két akksival a gép, de nem elég a kis hasábot bedobni a táskába, kelleni fog a megfelelő hátlap is. Nyilván úgy gondolkodott a gyártó, hogy aki úgyis feldobja minden nap végén töltőre a kütyüt, annak jobb, ha vékonyabb a masina, power userek viszont megbékélnek a vaskosabb kialakítással, ha cserébe biztosan működik nap végén is a masina.

MyAudio Phone Series X5
[+]

Értékelés: MyAudio Phone Series X5
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Nos, a MyAudio Phone Series X5 meglepően jó telefon, pedig szkeptikusan álltam hozzá. A négymagos MTK processzor és a hozzá dukáló GPU igazán kellemes sebességet biztosít, a HD felbontású IPS panel pedig simán van olyan jó, mint akármelyik nagy gyártó kijelzője. Meglepően jó a kamera, a videózás kisujjból megy a telefonnak, a 4.2-es Androidért is jár a vállveregetés. Az, hogy 80 ezer forintért két akkumulátort és kijelzővédővel kombinált hátlapot is kapunk, szintén örömteli és követendő példa, talán vannak még olvasóink, akik emlékeznek rá, hogy réges-régen mondjuk a Samsung T100-hoz is járt két telep, de manapság már ez nem divat. Persze tudok kritikus is lenni, jobb anyaghasználatot vártam volna, a vaskosabb hátlapról pedig kár, hogy nem lehet levenni a takarólapot, engem pont zavart. A hátlapi hangszóró nem túl acélos, fülessel viszont korrektül szól a gép, néhány extra szoftvernek is örültem volna. De mindent mérlegre téve bizony az a helyzet, hogy a MyAudio Phone Series X5 sokkal jobb gép, mint amire számítottam. Ha a nagy márkák jelenlegi kínálatát nézem, akkor árban abszolút versenyképes a kütyü, ennyi pénzért az új modellek közül Xperia L kapható, vagy éppen Galaxy S III mini, esetleg HTC One S. Hardveresen a fentieket jellemzően lehagyja a MyAudio, ebben két SIM van (és ne feledjük, hogy a kétmagos, szintén MTk processzoros Alcatel One Touch Idol is ennyi), tényleg frankó a kijelző, kapunk két akksit… úgyhogy aki nem ijed meg attól, hogy nem egy nagy márka termékét használja, annak bizony érdemes megfontolnia, hogy a Phone Sieris X5 felé kacsintgat, különösen akkor, ha egyébként is dual-SIM okostelefont keres. Plecsni szempontból nem vagyok egyszerű helyzetben, de rásütöm a Tetszett minősítést simán, ha pedig valaki kimondottan kétkártyás, nagy tudású és méretű, jó kijelzővel megspékelt androidos készüléket keres, azt nem tudnám sok érvvel lebeszélni tesztalanyunkról, ráadásul a MyAudio nem egy kezdő senkiházi banda, hanem egy évek óta itthon is jelen levő, szerviztapasztalattal rendelkező cég, így tehát a terméktámogatás is biztosítva látszik. Az biztos, hogy ha a MyAudio hasonló telefonok forgalmazását tervezi, akkor bőven jelenthetnek alternatívát márkásabb termékekkel szemben is, csak remélni tudom, hogy kitart a lendület.

MyAudio Phone Series X5

Bog

A tesztkészülék a MyAudio jóvoltából jutott el hozzánk.

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

MyAudio Phone Series X5
MyAudio Phone Series X5 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 140 x 72,3 x 9,6 milliméter - kis akkuval
140 x 72,3 x 11,4 milliméter - nagy akkuval
Tömeg 164 gramm - kis akkuval
196 gramm - nagy akkuval
Színvariációk fekete
SIM-foglalat 2db normál méretű SIM
Kijelző
Kijelző átlója 5 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (293 ppi)
Kijelző típusa IPS kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6589
Processzor típusa 1,2 GHz-es négymagos Cortex-A7
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip PowerVR SGX544
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 2 GB Belső tárhely
Memória bővíthetősége 32 GB SDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 21 Mbps / 5,76 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11a/b/g/n, WiFi hotspot, DLNA, Miracast
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.2.1 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, GTalk, Google Maps, NotePad, Documents To Go, Mobo Player, Flashlight
Multimédia
Fő kamera 12 megapixel, autófókusz, led villanó
Másodlagos kamera VGA
Videófelvétel 1080p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1750 mAh-s lítium-ion / 2500 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 120-180 óra
Beszélgetési idő 2,5 óra
Zenelejátszási idő ? óra
Videólejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor, pót akkumulátor, flipcover hátlap,dual-SIM

Azóta történt

Hirdetés