myPhone Hammer Axe - a melegben sem izzad

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Őszintén mondom: örülök, amikor egy strapatelefon kerül a kezeim közé. Ezeknek a mobiloknak a piaca még mindig olyan szűk, hogy kevés alternatívát tud felsorakoztatni egymás mellé az ember, ha egy ütésálló, mégis megfelelő tudással rendelkező telefont szeretne vásárolni. Manapság ugyanis hiába vízálló egynéhány csúcsmodell, egy véletlen leejtés következtében olyan sérüléseket tud szenvedni, hogy utána már soha többet nem fogjuk használni, ráadásul más környezeti hatások (magas hőmérséklet) is kárt tudnak tenni bennük.

myPhone Hammer Axe
[+]

Vannak azonban olyan gyártók, cégek, akik termékeikkel pont azt a felhasználói réteget célozzák meg, akiknek fontos a teherbírás, és hogy szélsőséges körülmények között se kelljen úgy vigyázni az eszközökre, mint a hímes tojásokra. A Sonim, az Evolveo vagy éppen a CAT mellett mai tesztalanyunk a myPhone kínálatában található meg, bár hozzá kell tenni, hogy a lengyelek nem gyártják a készüléket, csak forgalmazzák és szoftverezik (ami persze így is bőven elég feladat, nem utolsó sorban pedig mindegy, hiszen az ő logójuk díszeleg a mobilon).

myPhone Hammer Axe
[+]

A Hammer Axe (jelentése: kalapács balta vagy fokos) névre hallgató főszereplőnk víz- és egyben ütésálló, amivel máris leszűkíti a konkurensek számát. Teljesítményben nem veszi fel a versenyt testvérével (ami LTE névtoldalékot kapott), viszont a 4,5 hüvelykes, HD felbontású IPS kijelzőnek hála éles kép, nagyon jó fényerő fogadja a tulajdonost, illetve a hangszórók is világgá kürtölik az értesítéseket. A MediaTek processzor pont arra elég, hogy a megjelenítőt meghajtsa, ám ennél többre már ne nagyon számítsunk. Az árazás igazság szerint nem rossz, ám ha a 4G-s variáns árcímkéjét nézzük, akkor már annyira nem is számít kivételes ajánlatnak.

myPhone Hammer Axe
[+]

A Hammer Axe egy jókora szürke dobozban érkezett hozzánk, aminek felületét úgy festették meg, mintha valamilyen őshüllő karmolt volna bele. A csomag tetején látható egy telefonról készült kép, valamint néhány ikon, ami a legfontosabb képességeket jelöli. A fedelet felemelve azonnal megpillanthatjuk a baltafej méretű telefont, ha pedig az alatta lévő vékony papírkartont kihúzzuk, akkor a tartozékokba botlunk bele. A myPhone újdonsága mellé egy microUSB kábel (a végén a műanyag fej az átlagosnál keskenyebb), egy 1 amperes töltőfej, egy normál kialakítású, felvevőgombbal rendelkező headset, illetve egy kis eszköz jár, amivel a hátsó csavarokat lehet kilazítani.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • myPhone Halo X - Nicsak, ki beszél?

    A lengyel cég egy inkább időseknek ajánlható, érintőkijelzős mobiltelefonnal rukkolt elő, mely könnyen használható, viszont a WiFi hiánya egy ilyen készüléknél is nehezen megbocsátható.

  • Overmax Vertis Braver - bátran árazták

    A lengyel illetőségű cég strapatelefonja hozta az elvárt szintet, az ára viszont nem túl versenyképes, a konkurensek között lehet jobb alternatívákat találni.

  • Koszos lett a telefon? Mosd le szappannal!

    A Kyocera újdonsága állja a sarat és a kosz eltüntetéséhez szükséges, szappanos vizet. A Digno Rafre ráadásul „öngyógyító” műanyag burkolatot kapott.

  • Uhans U200 - városi terepjáró krómozott gallytörővel

    Ugyan a vállalat újdonsága hardveresen az alsó kategóriában versenyzik, az anyaghasználat mégis prémium minőségű, a készülék rendkívül ellenálló. És van hazai ára is.

Előzmények

Hirdetés