Nokia 7510 Supernova - fém(es) küklopsz

Bevezető

Supernova. Már megint. Nos, a Nokia talán legellentmondásosabb szériáját fedi ez a gyűjtőnév. Fenti jelzőt természetesen a külső megjelenésre értem, hiszen a sorozat készülékei tudásra az alsó-középkategóriába tartoznak. Érdemes is a külsővel kitűnni, mert a tudással az eddig nálunk járt modellek valahogy nem igazán tudtak maradandót mutatni. A teszt során látni fogjuk, hogy a 7510-es egy hajszálnyit megpróbál mégis adni valami egyedit - hogy mennyire sikeresen, azt majd olvasóink, na meg a piac eldönti.

Nokia 7510
[+]

A készülék az MGSM jóvoltából érkezett szerkesztőségünkbe. Eredetileg úgy volt, hogy Bog fogja tesztelni, de némi logisztikai problémák (össze-vissza kavartuk a dolgokat) miatt végül hozzám került. Megpróbáltam függetlenedni az előző csodától, sajnos viszonylag kevés sikerrel, mert a belső tekintetében a tesztet kopipészt módszerrel is megírhattam volna, pár soros kiegészítéssel a különbségeket illetően.

Nokia 7510
[+]

Tehát Supernova. Éljenek a külsőségek, a belső másodlagos. Mindez fordítva is működik, a Nokia tehát jó nyomon van. Természetesen a gyártó titkolja az egyes modellek sikerét vagy éppen sikertelenségét, így csak következtetni tudok. Legyen elég annyi, hogy értelmes árképzéssel a 7510 még akár sikeres is lehet.

Külső

"Fényes. Pazar. Látomás-szerű."

Erre hagynék egy kis időt. Ez az első mondat a készülék hivatalos weboldalán. Innen is üdvözlöm a marketingeseket, ezen hosszú perceket röhögtem. Mi ugyan napi edzésben vagyunk a sajtóközlemények tekintetében, de mindig meghökkenek, hogy mi mindent bele lehet látni sokszor teljesen átlagos dolgokba. A 7510 közel hétköznapinak mondható kagylóforma, abból is a méretesebb, a 92,5x46,4x16,7 mm-es készülék 124 grammos tömegével a nehézsúlyúak mezőnyében indulhat. Ez nem csupán a méretnek, hanem az anyaghasználatnak is köszönhető, gazdagon alkalmazták a fémeket a finnek a tervezés során.

Nokia 7510
[+]

A készülék elején és hátulján a puha, nem csúszós műanyag felületek cserélhetőek. Nekem a sötétkék jutott, de zöld, barna és bordó színek is kaphatóak, így akár otthon is cserélgethetjük ezeket. A maradék felületek fém(es) anyagból vannak, illetve a külső felületen valóban fém, míg belül csak műanyag jutott. Az előlapon trónol a kamera, mellette a LED-es fényforrás csücsül, valamint kissé rejtve egy jelzőfényt adó fényforrás, ez például akkor villog, ha hívásunk érkezik. Tükör nincs. Az egész engem valahogy egy küklopszra emlékeztetett. A fedlapon a cserélhető betét alatt egy monokróm kijelző rejtőzik, és csak akkor vesszük észre, ha valamilyen esemény kapcsán érdemes megmutatnia magát. Jól néz ki, ahogy átsejlik a műanyagon. Persze ezt lehet nagy durranásnak tartani, az igazság azonban az, hogy ez is csak egy 128x160 pixeles monokróm kijelző, csak ügyesen használják. A hátoldalon szinte semmi sem hívja fel magára a figyelmet, felül nyakakasztó kampó látható, míg alul a hang tör át a rácsozaton.

Nokia 7510
[+]

Bal oldalon felül a szokásos nokiás töltőcsatlakozó, alul pedig egy kihajtható ajtó mögött microUSB csatlakozó látható. Ez egyrészt dicséretes, végre kezdünk a szabvány dolgok irányába menni, másrészt szomorú, mivel a készülék ezen a bemeneten keresztül nem vesz fel áramot. Nem értem, miért olyan bonyolult ezt megoldani, az N85-nél sikerült, tehát nem mondhatjuk, hogy nem tudják az energiagazdálkodást erre felkészíteni.

Nokia 7510
[+]

Jobb oldalon a fedlap élére került a hangerőszabályzó. Ez kicsit fura, szokni kell, de tulajdonképpen nem gáz. A csukló közelében látható a 2,5 mm-es fejhallgató bemenet. Ez megint csúnya poén a finnektől, mindenki, mindenhol a 3,5 mm-es csati irányába megy. Az N85-nél például ezt is sikerült megoldani. A zsanér jobb oldalán egy gombocska csücsül, ezt megnyomva automatikusan nyílik a fedél, komoly vehemenciával ugrik fel. Az egésznek két baja van. Egyrészt nagyon mélyen ül a gomb, másrészt a zsanér mozgatása során olyan érzésem támadt, hogy a beépített rugó az utolsókat rúgja. Persze nem, de akkor is. Kinyitva feltárul az ezüst színű billentyűzet, kellemes méretű gombokkal, felül pedig a kijelző figyel. A fém(es) részek extra hatékonysággal gyűjtik az ujjlenyomatokat, ehhez igyekszenek a műanyagok is felzárkózni, de a kontesztet egyértelműen az előbbiek nyerik, nagy fölénnyel. Az illesztések a KGST időket idézik, és a fedlapnak is van némi holtjátéka csukott helyzetben. Kinyitva a készülék egy ívet ad ki, ez nagyon mutatós.

Nokia 7510
[+]

Menü, alapfunkciók

Bekapcsolás után megelevenedik a 2,2" méretű QVGA (320x240 pixeles) kijelző. Na erre semmilyen panaszunk nem lehet, 16 millió szín megjelenítésére alkalmas, képe szép, a színek élénkek, szóval valahogy így kell ezt csinálni. Persze nem egy AM-OLED ablak, de azzal még egy kicsit várnunk kell, amíg ebbe a kategóriába megérkezik, egyelőre ez bőven elég ide. A Series40 platform már senkinek sem jelent meglepetést, még mindig úgy gondolom, hogy a 3x3 ikon helyett ez 12 ikonosra termett.

Nokia7510 Nokia7510

A készülék sebessége abszolút rendben van, az indokoltnál nagyobb lassulást a tesztidőszak alatt nem tapasztaltam.

Nokia7510 Nokia7510

A telefonkönyv a megszokott 1000 férőhelyet kínálja. Egy névhez több adat is csatolható, kép, valamint email cím is. Mindez persze nem mondható különlegesnek, az S40 szokásos telefonkönyvét láthatjuk. Természetesen mindezek az adatok a készülék telefonkönyvébe rögzített névjegyek esetében használhatók, és a telefon alapvetően ezt is preferálja, nem szeret a SIM-hez nyúlni kontaktjainkért, maximum azért, hogy azokat átmásolja a belső memóriába. Láttam már ennél jóval több adatot nyilvántartani képes készüléket (pl. BlackBerry-k), de ebben a kategóriában ez teljesen elegendő.

Nokia7510 Nokia7510

Üzenetkezelést illetően nem lehet panaszunk: SMS, MMS, e-mail alkotja az alap-repertoárt, de van itt még olyan is, hogy "Nokia Xpress hangüzenetek (AMS)", ami kis túlzással a sima MMS-t jelenti, egy arra kihegyezett felhasználóbarát (némi szóvicc: internetező pap) felületet jelent, mókusok előnyben. Az MMS mérethatára egyébként 300 KB, és a szokott módon közös az SMS és az MMS üzenetszerkesztője. Alapból SMS-sel indít, ha viszont csatolunk egy képet, hangot, vagy videót, akkor MMS-re vált. Van benne T9 is, aki ezt egyszer megszokta-megszerette, annak a sima szövegbevitel kínszenvedés. A többieknek meg úgyis mindegy. Az e-mail kliens egyszerű darab, de megbirkózik a hitelesített SMTP szerverekkel is.

Szervezőfunkciók, alkalmazások

Szervezőfunkciók terén a naptárat, a teendőlistát és a jegyzetfüzetet tudjuk használni, a naptár természetesen heti és havi nézetet is tud. A szokott módon hatféle eseményt lehet rögzíteni, úgymint figyelmeztető, meeting, hívás, születésnap, évforduló és jegyzet. Van még ébresztőóra (kikapcsolva is működik), visszaszámláló, stopperóra és szótáralkalmazás is. Ez utóbbi a tesztkészüléken telepített nyelvek között tud fordítani, esetemben az angol és 3 távol-keleti nyelv szerepelt a lehetőségek között.

Nokia7510 Nokia7510

Egyéb szoftverek terén viszont találunk egy-két érdekességet. A kollekcióban konverter, Fickr alkalmazás, Messenger, Opera Mini, Sensor (ez egy Bluetooth-os csajozós alkalmazás), Ovi, Widsets és méretátváltó található, ez igen szép mennyiség. Persze ezek jelentős része internetkapcsolatot igényel, jó tehát, ha felkészülünk szolgáltatónk kínálatából.

Nokia7510 Nokia7510

Játékokból sem állunk rosszul: Backgammon, Bounce Tales (golyós platformjáték), Brain Champ (észmérő), Highroller Casino (Polacheck figyelmébe), Seasweeper (aknakereső), és a jó öreg Snake, abból is a hármas verzió igyekszenek szórakoztatni. A tesztidőszak alatt némi tömegközlekedésre is kényszerültem, a HÉV-en a 7 éves lányom kikapta a kezemből, mert játszani akart. 2 perc alatt megdöntötte a kemény munkával megszerzett Bounce Tales rekordomat. Mindezt egy 12 év körüli srác nagy figyelemmel követte, olyannyira, hogy még rá is kérdezett, hogy ez milyen telefon. A célközönség figyelmét tehát mindenképpen megszerzi a készülék, az már csak az én személyes tragédiám, hogy utána végig kellett hallgatnom, hogy az ő SonyEricsson W850-ese miért is nem jó telefon, hiszen az egyetlen kiemelkedő tulajdonsága, hogy jól bírja a leesést. Szerencsére 2 megálló után leszállt, én meg nem vallottam be neki, hogy ezzel a teszt szereplőjévé is vált, ha olvassa ezeket a sorokat, akkor üdvözletem küldöm neki.

Multimédia

A kamera a 7510-es esetében 2 megapixeles, fixfókuszos darab. Sajnos ez már előrevetíti az eredményt: nem ezzel fogjuk életünk fotóját elkészíteni. Nagylátószögben még csak-csak, de ha közelebbre lövünk, akkor sajnos az élesség eltűnik, mint a fizetésünk tizedikén. (Mi ez, burkolt célzás? - Bog)

Nokia 7510
[+]

A felvételek viszonylag hamar elkészülnek, a mentésük már nem ilyen rakéta. Mivel nincsen a készülék oldalán külön exponálóbillentyű (már ha exponálásról egyáltalán beszélhetünk egy ilyen készüléknél), így álló formátumban, a d-pad közepét lenyomva tudjuk elkészíteni a képet. Videofelvételre 176x144-es méretben van lehetőségünk, mindezt 15 FPS-sel, szóval a mozgások nem lesznek zökkenőmentesek.

A zenei oldal vegyes. Van egy tisztességes zenelejátszó, ami képes a háttérben futni. Szűrni természetesen lehet, lejátszási listákat is létrehozhatunk, és albumok szerint is rendezhetjük zenéinket. A bibi a már említett 2,5 mm-es csatlakozó. A másik csúnya húzás pedig az volt, hogy a zenelejátszóból nem lehet kilépni. Megállítani lehet, de kikapcsolni nem. Egyszerűen nincs ilyen menüpont. Rádió is van, RDS is van benne, persze a 7510-es is a fejhallgató kábelét használja antennának. Ápdét: a zenelejátszó kikapcsolását életem párja frappáns megoldással valósította meg: bekapcsolta a rádiót.

Nokia 7510
[+]

A zenéket ki is hangosíthatjuk. A hátlapon keresztül közepesen gáz minőségben érkeznek a hangok, de legalább mély hang nincs köztük.

Nokia 7510

Adatátvitel, akkumulátor

Az adatátvitelt illetően nincsenek túl jó híreim: a leggyorsabb a készülék által ismert adatátviteli szabvány az EDGE. Ugyan a böngésző, illetve a telepített Opera Mini is képes HTML oldalak megjelenítésére, de megőszülünk, mire egy-egy komolyabb oldal betöltődik. Wifi természetesen nincs, Bluetooth viszont van, és támogatja is a sztereó hangátvitelt.

Nokia 7510
[+]

Számítógépre simán ráköthetjük akár Bluetooth segítségével, akár egy USB-microUSB kábellel, ami viszont nincs az alapcsomagban. Mint azt a 8 megapixeles tesztből tudjuk, egy ilyen kábel 2 és fél ezer forintba kerül a "nem hülyék" számára, érdemes tehát ezt is hozzáadni a költségekhez, ahogy egy nagyobb memóriakártya árát is, mivel a dobozban csak egy 512 megabájtos darab figyelget. Cserébe a készülék akár 8 gigabájtig támogatja a microSD kártyákat.

Nokia 7510
[+]

Az akkumulátor 870 mAh-s, a Nokia szerint 300 órán át áll rendelkezésre egy töltéssel. Nálam majdnem 3 napig elketyegett, ami tekintve, hogy az átlagnál erősebb igénybevételnek vetem alá a készülékeket (gy.k. rohadt sokat telefonálok), szép eredmény. Összegzésképpen a következő pro és kontra érveket sorakoztathatjuk fel: a célcsoport számára figyelemfelkeltő külső, jó kijelző, cserélhető burkolatok, egyedi külső kijelző, kiforrott platform, bővíthető memória, zenelejátszó, rádió. A másik serpenyőben a nagy tömeg, az összeszerelési pontatlanságok, a 2,5 mm-es fejhallgatócsatlakozó, az alapcsomagból hiányzó adatkábel (így talán kevesebbeknek tűnik fel, hogy nem vesz fel áramot ezen keresztül), a gyenge adatátviteli képességek, a véleményes kinézet (az én véleményem szerint ronda), a jelenleg közel 50 ezer forintos végfelhasználói ár. Ez utóbbi miatt nem kaphat semmilyen pecsétet.

Nokia 7510
[+]

Gubro


  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés