Nokia Asha 503 - talán sosem olvad fel

Bevezető, tartozékok

Nokia. Egy márkanév, amely minden téren meghatározta a mobilos iparágat, és amelyre a hullámvölgyek ellenére sokan még mindig a nagybetűs Mobilgyártóként tekintenek. A finnek korszakalkotó készülékekkel álltak elő az utóbbi másfél évtizedben, a 3210-es Snake játéka, vagy a mai napig is működő és keresett 6310i modellek jól mutatják, hogy ők bizony tudtak valamit. Az érintőkijelzős készülékekre viszont későn és rosszul is reagáltak, amikor már kapacitív érzékenység volt a menő, a Nokia még csak rezisztív modellekkel volt jelen a piacon. A Windows Phone és a Microsoft viszont újra az élmezőnybe röpíthette volna a vállalatot, hiszen ez az operációs rendszer már megfelel a kor igényeinek, a márkanév pedig továbbra is jól hangzik. Kár, hogy közben eladták majdnem az egészet az amerikaiaknak, a márkanév pedig - legalábbis egyelőre úgy tűnik - megy a levesbe.

Nokia Asha 503
[+]

Körülbelül két hónapja viszont tartottak még egy sajtótájékoztatót, ahol a csúcsmodellek bemutatása mellett az alacsonyabb árszegmensbe pozicionált Asha termékekről is szó esett. A leginkább a fejlődő országok piacára szánt termékek teljes megújuláson estek át, megváltozott a dizájn, a rendszer sokkal fejlettebb és kezelhetőbb lett, a kompakt eszközök árképzése pedig visszafogottnak tűnt. Az Asha 503 a széria zászlóshajója, amit nagyon a helyén kell kezelni ahhoz, hogy pozitív dolgokat találjunk benne, hiszen a hazai árazás mellett aligha tudna labdába rúgni.

Nokia Asha 503
[+]

A VIP Phone által biztosított tesztkészülék kék színű doboza környezetbarát, újrahasznosított. A tetején az eszköz fotóját csodálhatjuk meg, ezen már azért látszik, hogy nem egy csúcsmodell lesz a pakkon belül. A csomagolás belsejében magát a készüléket találjuk, a tartozékok alatta foglalnak helyet. A hálózati töltőadapter és az adatkábel mellett kapunk egy normál kialakítású, piros színű fülhallgatót, mely egyszerre vicces és kínos egy kissé. A Nokia újdonsága egyébként számos színben elérhető, fekete, fehér, kék, piros, sárga és zöld variáns is kapható, ezeket a forgalmazónál le is fotóztuk.

Nokia Asha 503
[+]

Külső

Üvegkoporsóba rejtett telefon. Ez jutott legelőször eszembe, amikor a készüléket megláttam. Nem tudom, ki volt ennek a külsőnek a feltalálója, de sok szempontból nem túl ideális. Az viszont biztos, hogy az Asha 503 nagyon könnyű, mindössze 111,4 gramm. Nem mondom, hogy érezhetetlen, de tényleg majdhogynem elveszik, ha a zsebünkbe rakjuk. A pehelysúlyhoz apró méretek is társulnak, 102,6 x 60,6 x 12,7 milliméteres dimenzióival az egyik legkisebb ma kapható mobil a piacon, ez már közepes tenyérméretben is képes elbújni. Az anyaghasználat tekintetében a műanyag és az üveg váltja egymást, nem ropog a ház, pedig próbáltam erősebben is tekergetni.

Nokia Asha 503
[+]

Kevés az érdekesség a telefonban, de talán elölről a legpofásabb. Mondom ezt úgy, hogy nagyon aránytalan ez a rész, felül egy beszédhangszóró és egy Nokia felirat, alul pedig egy érintésérzékeny visszalépés gomb lelhető csak fel. A kijelzőt Gorilla Glass üveg védi, ez garantálja a sikeres harcot a karcok ellen. A mindössze 3 hüvelykes, 4:3-as képarányú Nokia Glance TFT megjelenítő 240 x 320 képpont felbontással rendelkezik, 133 ppi-s értékkel rendelkezik, szóval nem lesz nehéz megtalálni rajta a pixeleket. A betekintési szöge alacsony, de elölről még megfelelő, fényereje is rendben van, bár napsütésben nem tudtam kipróbálni, mivel elég ködös az időjárás mostanában. Külön beállítást találunk egyébként a dupla koppintásos felébresztésre, bár ekkor figyelmeztet a rendszer, hogy az akkumulátor jobban merülhet.

Nokia Asha 503
[+]

Kijelző-teszt
Mérés Nokia Asha 503 Alcatel OT Pop C3 LG Optimus L9 Gigabyte Roma R2
Fehér fényerő 264 nit 305 nit 332 nit 431 nit
Fekete fényerő 0,28 nit 0,39 nit 0,4 nit 0,93 nit
Kontrasztarány 1:944 1:781 1:831 1:464
Színhőmérséklet 8322K 8081K 8700K 9165K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Mondhatni félig unibody kialakítással rendelkezik a telefon, mivel a hátlap az oldalara is rásimul. Ez adja a legfőbb dizájnelemét a masinának, tényleg egy üvegkoporsóra, vagy még inkább egy jégbe fagyott mobilnak tűnik így a telefon, de felfoghatjuk úgy is, mintha valami védőtok lenne. A viszonylag vastag széleken bőven akad hely a gomboknak, mégis csak a jobb felén találjuk ezeket, innen lehet ugyanis irányítani a hangerőt és a képernyő kikapcsolását. Felül tudjuk csatlakoztatni a fülhallgatót és a microUSB kábelt, balról viszont nincs semmi, alul is csak egy icipici hangszóróba botlunk bele.

Nokia Asha 503
[+]

A hátlap a formaterv messze leggyengébb eleme, nem is néz ki jól, a gagyi és fényes műanyagnak hála még az ujjlenyomatok is teljes mértékben meglátszódnak rajta. A kamera és a segédfény a két legfontosabb elem ezen a területen. Még egy dologra figyelmesek lehetünk még, méghozzá egy kicsi gombszerűségre, amivel a hátlapot lehet leválasztani, persze erős ujjak is kellenek hozzá. A mozdulatsor elvégzésével az akkumulátort is ki tudjuk cserélni, ami alatt egyébként a microSIM foglalat is található. Van még microSD kártyahely is, aminek igencsak szükségét fogjuk érezni a későbbiekben.

Hardver, szoftverezettség

Jellemző, hogy az Asha készülékeknél alig osztanak meg részleteket a hardverről. Most is ez a helyzet, csupán néhány információmorzsával tudunk szolgálni. A belső tárhely édeskevés lehet, hiszen gyárilag mellékelnek egy 4 GB-os microSD kártyát, ebből egyébként maximum 32 GB-osat fogad el hivatalosan a masina. Az is biztos, hogy tesztalanyunkba 128 MB RAM került. Igen, mindenki jól olvassa ezt az adatot, okostelefonoknál (már ha az Asha 503-at annak vesszük) az elmúlt években nem volt erre példa. A sebesség ettől függetlenül kielégítő, legalábbis ha kizárólag az alapfunkciókat használjuk. Nem mondom, hogy néha nem röccen meg, de legalább működik, igazából ahhoz képest, hogy papíron milyen erőtlen a vas, egész jól sikerült optimalizálni, de azért azt túlzás lenne állítani, hogy a hasonló áron mért okostelefonokkal felveszi a versenyt.

A finnek újdonságán az Asha software platform 1.1-es verziója teljesít szolgálatot. Mivel kizárólag egy érintésérzékeny gomb segíti a működést, így a fő kezelés ujjmozdulatok alapján történik. Lényegében swype-olni kell jobbra-balra, akkor tudunk kilépni az alkalmazásokból, de ugyanígy lehet előhozni a tevékenységoldalt is, ahol megtekinthetjük, hogy az utóbbi időben mit nyitottunk meg, milyen programot használtunk. Felülről lefelé legyintve a gyorsbeállításokhoz jutunk, adatkapcsolatokat és üzemmódot tudunk kikapcsolni, változtatni. Nincs külön menü, ikonos nézetben találjuk az összes applikációt. Egyedül a beállításoknál nyílik meg új ablak, ahol aztán az értesítésektől kezdve a fényerőn át az írásmódig szinte mindent konfigurálhatunk. A kezelés egyébként rém egyszerű, kicsit hasonlít a BlackBerry-nél tapasztaltakra, ami inkább előnynek fogható fel. Van energiatakarékos mód, ekkora a fényerőt veszi vissza a szoftver, a teljesítményből aligha tudna lefaragni. A magyar billentyűzetnél az ékezeteket is egyből láthatjuk, viszont olyan kicsik a virtuális karakterek, hogy ember legyen a talpán, aki félreütés nélkül megír egy rövid szöveges üzenetet. Ez még akkor is igaz, ha elforgatjuk a készüléket és ezzel együtt a tájolás is megváltozik.

Nokia Asha 503 screen shot Nokia Asha 503 screen shot

Szerencsére ez a rendszer sem szenved hiányt alapvető alkalmazásokban. Rögtön megvásárlás után használni tudjuk az üzeneteket, a kamerát, az ébresztőórát, a böngészőt, a számológépet, vagy akár böngészhetjük fájljainkat és jegyzeteket is készíthetünk. Elmaradhatatlan a zenelejátszó és a hangrögzítő, lényegében minden olyan app megtalálható, amit más okoskészülékeknél megszokhattunk. Örömteli hír, hogy rendelkezésünkre áll egy külön Áruház is, ahonnan számos további applikáció érhető el, külön kategóriákba gyűjtve. A listavezetők fül alatt olyan programok találhatók, mint az Assassin's Creed 3, Asphalt 6, vagy a World Puzzle, YouTube, és számos szótár.

Nokia Asha 503 screen shot Nokia Asha 503 screen shot

Érdemes azért többet foglalkozni az appkinálattal, habár a Nokia is készült extrákkal, amiket már azonnal telepített is a telefonra. Ilyen az óriási népszerűségnek örvendő Facebook, WeChat, eBuddy és Twitter, vagyis azt lehet mondani, hogy a közösségi oldalak elérésére vágyók biztosan ki tudják élni magukat még ezen a telefonon is. Az FM-rádiót szintén nem hagyták ki, illetve van pár játékikon is, amikre rányomva azonnal az Áruházba repülünk, hiszen onnan kell letölteni ezeket. Nyilván ezek minősége elég messze áll a nagyobb platformokra megjelent szoftverektől, inkább a régebbi, S40-es Nokiáknál megismert szintet hozzák, bár van néhány üdítő kivétel.

Multimédia, kamera

A hátlapon található 5 megapixeles kamera fixfókuszos, f/2,4-es a rekeszállás, a szenzor mérete 1/4". Videókat VGA felbontásban lehet rögzíteni, ugyanilyen felbontásra képes képek esetén az előlapi kamera is. Indítás után rögtön a keresőbe jutunk, a beállítási lehetőségekhez hosszan kell nyomni a képernyőt. Ki lehet kapcsolni a zárhangot és a vakut, aktiválni lehet az időzítőt, a fehéregyensúly pedig a különféle körülmények között történő fotózást tudja javítani. Aki egy kicsit is szereti megbolondítani a képeket, az az effektusoknál találhat boldogságra, itt ugyanis szépia, fekete-fehér, negatív módok közül lehet választani.

Nokia Asha 503
[+]

A kamera minimális fókusztávolsága 50 centiméter, szóval a makró képeket el kell felejteni. A Nokia úgy reklámozza ezt a készüléket, hogy fotózni is kiválóan lehet vele, de inkább maradjunk annyiban, hogy éppen megugorja az elégséges lécet. Nyilván az időjárás sem túl kedvező, de ettől még jóval több részletet elvárna az ember, a színek is fakók egy kicsit, plusz a nagyobb fénykülönbségű területeken a kromatikus aberráció is jelen van. Összességében azért lehet fotózni a telefonnal, sőt, ha úgy nézzük, messze ez a legjobb része a készüléknek, ami jelen esetben nem fogható fel dicséretnek. A tesztvideót eme kékkel kiemelt linkre kattintva lehet elérni. Szomorú, de ha microUSB kábelen keresztül másoljuk fel a fotókat, akkor azokat szétszedi a rendszer, semmi sem látszik belőle, így kénytelenek leszünk kivenni a microSD kártyát és úgy felmásolni a gépre. Ez egyébként lehet, hogy csak az OSX és a Nokia közötti viszonyt jellemzi, nem ez az első Asha telefon, amivel így jártunk.

Nokia Asha 503
[+]

A zenelejátszó rém egyszerű szoftver, számok, előadók, albumok és listák szerint képes rendezni a muzsikákat. Hangszínszabályzó nincs, a háttérben viszont fut az applikáció. Kihangosítva fülsüketítő a hangerő, mégis egészen tisztán szól a hangszóró.

Nokia Asha 503 screen shot Nokia Asha 503 screen shot

Az FM-rádió nem hiányeszköz, viszont működéséhez fülhallgató csatlakoztatása szükséges. Videolejátszás terén sem teljesít jobban a készülék, sőt, kizárólag az MP4 és 3GP formátumokat ismeri, de ebből is csak az alacsony felbontással rendelkező kisfilmeket ismeri fel.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Az Asha-rajongó (vannak ilyenek?) felhasználóknak jó hír, hogy a készülékben egy 802.11b/g/n szabványokat támogató WiFi modul is megtalálható. Szintén a repertoár részét képezi a 3.0-s Bluetooth chip, viszont más téren már hiányban szenved a masina. Az NFC kihagyásán aligha lepődik meg bárki, a GPS modul kifelejtésén viszont annál inkább, még ha nem is navigálni, de a fotózásnál jó lett volna a geotagging, vagy mondjuk egy térkép böngészésénél sem lett volna hátrány. A microUSB kábel segítségével a töltésen kívül adatokat is lehet másolni a kütyüre, plusz még ilyenkor modemként is lehet használni kedvencünket.

Nokia Asha 503 screen shot Nokia Asha 503 screen shot

A Nokia Xpress böngésző érdekes, vannak pozitívumai és negatívumai. A napos oldalhoz tartozik az adattömörítés, melynek köszönhetően sokkal kevesebb adatforgalmat generál a készülék netezéskor. A gond viszont azzal van, hogy ekkora kijelzőn egyszerűen nem tudnak szépen megjelenni az oldalak, elég csak a Mobilarena telefonra optimalizált változatát is megnézni, elcsúsznak a képek, a szöveg össze-vissza tördelődik, szóval egyáltalán nem élmény interneten lógni ezzel a telefonnal. Nincs Flash, gondolom szépen haza is vágná a folyamatosságot.

Nokia Asha 503
[+]

Értékelés: Nokia Asha 503
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 4 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 5 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 7 pont
Felhasználói felület élménye 6 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 8 pont
Adatkommunikációs képességek 6 pont
Multimédia
Vizuális 4 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 4 pont
Hogyan értékelünk?

Igyekszik azért számokban mindent alulmúlni az eszköz, az 1200 mAh kapacitású telep is egy értelmetlen faktor, annak ellenére, hogy a gyártó szerint ez 35 napos készenlétre elegendő. A 4,5 óra beszédidő viszont már mutatja, mivel van dolgunk, napi használatban maximum estig képes töltő nélkül életben maradni a telefon.

Nem tudom, minden erőmmel kerestem, de nem találtam a pozitív gondolatokat. Értem én, hogy ennek a terméknek nem az európai piac a legfőbb célpontja, de minek van itt egyáltalán? Független ára 25 ezer forint felett van, ami elképesztően sok, képességekben nagyjából a Firefox OS-sel van egy szinten a telefon. Sem hardveresen, sem szoftveresen nincs mögötte elég háttér ahhoz, hogy sikereket érjen el, főleg úgy, hogy manapság már zsákszámra érkeznek az androidos telefonok, az alsóbb kategóriában pedig már ennél olcsóbban is találunk milliószor használhatóbb, zöld robotos rendszert futtató készülékeket. Felesleges konkurenseket emlegetni, ezen az áron szinte minden mobil jobb, amit valamelyik keresőoldal kidob. A kamera talán az egyetlen, amit úgy lehet is használni a kütyüben, de persze ez sem éri el a Nokia által hirdetett szintet. Mindegy, a lényeg az, hogy biztos lesz jobb fogadtatása is az Asha 503-nak, csak nem itthon, nem ezen a földrészen és valószínűleg nem kártyafüggetlen konstrukcióban. Egy nagyon durva szolgáltatói akció részeként még itthon is gazdára találhat néhány Asha 503, de egyrészt azt gondoljuk, hogy azért túlzás a Series40-es platform sokadik reinkarnációját egyszer csak okostelefonnak hívni, másrészt pedig ha a Microsoftnak van egy kis esze, akkor erre a termékvonalra kitalál valami egészen mást, mert ha a Firefox OS a jelenlegi ütemben fejlődik tovább, akkor ezt rövidesen megeszi reggelire.

A tesztkészülék a VIP-Phone jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Nokia Asha 503
Nokia Asha 503 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 102,6 x 60,6 x 12,7 milliméter
Tömeg 111,4 gramm
Színvariációk fekete, fehér, sárga, zöld, piros, kék
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 3 hüvelyk
Kijelző felbontása 240 x 320 pixel (133 ppi)
Kijelző típusa TFT LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 256 ezer
Hardver
SoC típusa N/A
Processzor típusa N/A
Processzor csíkszélessége N/A
Processzor utasításkészlete N/A
Grafikus chip N/A
RAM mérete 128 MB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 4 GB (micro SD kártya által)
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 7,2 Mbps / 5,76 Mbps
LTE nincs
IrDA / Bluetooth nincs / 3.0 (A2DP)
WiFi 802.11b/g/n, WiFi hotspot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő nincs
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Nokia Asha OS 1.2
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Facebook, Twitter, eBuddy, WeChat, Camera 5in1, AccuWeather
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, fixfókusz, led segédfény
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel QVGA @ 15 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 1200 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 480 óra
Beszélgetési idő 12 óra (2G) / 4 óra 30 perc (3G)
Zenelejátszási idő 36 óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

  • Asha frissítés számos extrával

    Mix Radio támogatással, kibővített kamera funkciókkal, frissített „gyorsítósávval” és automatikus OneDrive képfeltöltéssel érkezik az Asha sorozat legújabb frissítése.

  • Elérhető az Asha 1.4 frissítés

    A Windows Phone mobilok mellett a Nokia továbbra is gőzerővel dolgozik az Asha „okostelefonok” szolgáltatásainak fejlesztésén.

  • Nokia 225 Dual SIM - hagyományokat követ

    Még mindig a Nokia az, aki a legtöbbet foglalkozik a hagyományos készülékekkel, teszalanyunk egy nyomógombos mobil, ami kiválóan teszi a dolgát - ha nincs sok elvárásunk.

Előzmények

Hirdetés