Nokia C1-01 - abszolút vállalható

Amit tud

A készüléken az S40 operációs rendszer fut, melyet a korábbi Nokia tulajdonosok kívül-belül jól ismernek. Túl sok szót ennek megfelelően nem is szeretnék pazarolni rá, csupán nagy vonalakban fogok végigszaladni a fontosabb tulajdonságokon. A készenléti kijelző a kis felbontás ellenére teljesen személyre szabható, azaz elérhető az úgynevezett home screen mode. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy saját ízlésünknek megfelelően különféle sorokkal tölthetjük fel a készenléti képernyőt, hogy hamarabb eljuthassunk a leggyakrabban használt funkciókhoz és minden státusz-üzenetet könnyedén át tudjunk tekinteni. A menürendszer átlátásához sem kell alkalmazott matematikusnak lenni, minden a helyén van, és ami talán még fontosabb, az egész rendszer marha gyorsan működik. Jó társ a mindennapokban, hogy úgy mondjam.

Nokia C1-01 Nokia C1-01 Nokia C1-01 Nokia C1-01

Szoftveres téren egész jól állunk, egy alsókategóriás modellhez képest legalábbis. A Photos menüpont alatt megtaláljuk a képalbumot, a Timeline néven futó, kissé átvariált kinézetű képalbumot, valamint a videólejátszó szoftvert, mely leginkább a készülékkel felvett mozgóképek visszajátszására alkalmas. Ennél azonban jóval érdekesebb az Applications névre hallgató mappa, ahol ébresztőt, naptárat, számológépet, egy újabb galériát, hangrögzítőt, feladatlistát, jegyzettömböt, stoppert, időzítőt, valamint pár extra programot találunk. Ebben az almappában kapott helyet a konverter-alkalmazás és a világóra, de játékok is vannak, számszerint három darab: Block'd, Glamour Pinball, Sudoku. Őket egyébként a főmenüből közvetlenül is elérhetjük.

Nokia C1-01 Nokia C1-01

Adatkommunikációs téren nem domborít nagyot a C1-01. GSM-modulja mindössze kétnormás (900/1800 MHz), adatátvitelnél egyedül a GPRS játszik, az extrák közé pedig csak kis jóindulattal sorolható, de mindenesetre van 2.1-es Bluetooth. A szabványos adatcsatlakozók nyilván örvendetesek, az viszont kifejezetten gáz, hogy a microUSB-n keresztül nem töltődik a telefon akkumulátora, nem véletlen hát a vékony csatlakozós Nokia töltőhely megléte. A hangminőség telefonálás közben sajnos elég rossz, a hangok tompák, a hangerő alacsony, pedig egy mobiltelefonnál ugye pont a beszélgetés lenne a lényeg, főleg, ha mást nem is nagyon tud a cucc. Na jó, azért tud, van egy ismeretlen kapacitású (valószínűleg 1000 férőhelyes) telefonkönyv, SMS, MMS, e-mail kliens (működik, többet nem tudok róla írni), 15 MB belső memória, ide mentődnek mondjuk a multimédiás üzenetek.

Nokia C1-01

A kamera VGA felbontású, azaz legfeljebb 640 x 480 pixeles fotók készítésére alkalmas; kissé vicces, hogy van "szélesvásznú" felbontás is, ami 640 x 400 pixelt jelent. Mozgóképeket a kőkemény 128 x 96 pixeles felbontásban rögzíthetünk, beállítási effektekből pedig kevés van, önkioldó, effektek, fehéregyensúly, ennyi.

A márkás telefonok között ennél rosszabb kamerával még talán soha életemben nem találkoztam; a C1-01 képei pocsékok. Filléres vacak alkatrészekről van szó, nem értem, hogy egy új telefonnál egy Nokia miért nem képes arra, hogy legalább vállalható minőségű fényképezőt dobjon be. A készülék által készített képek szélei elképesztően mosottak, egy ideig talán bemagyarázhatjuk, hogy ez a "csőhatás" nagyon művészi, de nem az. Semmi értékelhető nincs benne, még a kátyút sem tudjuk lefotózni az úton, mert kiröhögnek a rendőrségen.

Nokia C1-01 Nokia C1-01

A zenei rész a "puha" (azaz szoftveres) oldalról elég korrekt, a zenelejátszó alkalmazás ID3-tagek alapján képes szűrni a memóriakártyán található muzsikák között, fut a háttérben, viszont az albumborítókat nem jeleníti meg és hangszínszabályzó sincs benne; ezek nélkül mondjuk lehet élni. Az FM-rádió jól működik, a kihangosító hangszórója és a WH-102 típusú fülhallgató egyaránt közepes minőségben szól.

Értékelés: Nokia C1-01
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 6 pont
Kijelző mérete, minősége 3 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 1 pont
Felhasználói felület élménye 5 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 6 pont
PIM funkciók 1 pont
Adatkommunikációs képességek 2 pont
Multimédia
Vizuális 1 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

Az 1020 mAh-s akkumulátor nagyon acélosnak tűnik a készülék tudásához képest. A tesztidőszak nem volt olyan hosszú, hogy le tudjuk meríteni a kis Nokiát, a merülés sebességéből 4-5 napos üzemidőre következtetünk, ami nagyon kellemes.

Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy bár a Nokia C1-01 egy kellemes készülék, a Nokia webboltjában található 16 000 forintot úgy-ahogy megéri. Ennyiért ugyanis egy szép külsővel megáldott, itt-ott gyengén összerakott (hátlap) készüléket kapunk, melyet szerencsére jól lehet használni, azonban kijelzője gyenge, kamerája még gyengébb, hangminősége pedig nem hozza az elvárt szintet. Kellene rá hangerőszabályzó, a kamera lehetne mondjuk 1,3 megapixeles, a hangminőséget rendbe kellene rakni, akkor nagyon tudnánk szeretni. Azért így is kedveljük.

Nokia C1-01

Bocha

A Nokia C1-01-et az XXL GSM biztosította.
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 18.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés