Első benyomások, külső
Az N80 fura érzést keltett bennünk. Első ránézésre egy nagyon exkluzív, fémborítású mobillal van dolgunk, amely a nagy mérete ellenére mégis valami eleganciát sugall. Külsőre leginkább olyan ellentmondásos a készülék, mint anno a 7650. Bizonyára mindenki emlékszik a böszmére, amely sokakat elkápráztatott, sokakat pedig viszolygásra ösztönzött. Az N80 hasonló ehhez. Ránézésre azonnal hatalmas vastagsága fog feltűnni, ugyanis nem kevesebb mint 28 mm-es. Ez a méret messze jár a ma divatos 14-15 mm-es méretektől, azonban meg lehet szokni. Ez mindkettőnknek sikerült is, ugyanis két példányt kaptunk az XXL GSM-től, egy feketét Bog és egy szürkét jómagam.
Amit nem sikerült megszokni, az a buta kialakítás, amely a kamerát a hátlapra űzte, és alá tett egy vékony műanyag pöcköt a makró mód beállítására. A tökéletes elhelyezés miatt a készülék az asztalra helyezve folyamatosan ezen a ponton billeg, így sosem áll biztosan a hátán. A pöcök tartósságával egyébként kemény fenntartásaim vannak, de ne legyen igazam. A készülék hátlapja, illetve az előcsúszó gombsor teljesen fekete, az előlap azonban a készülék elején uralkodó fém jellegű borítás miatt könnyen maszatolódik, így nem rossz, hogy a gyári dobozban mellékeltek egy törlőkendőt is. (Nem tudtunk megegyezni abban, hogy az előlapi betét tényleg fémből van-e. A szürke verzión úgy tűnt, a feketén nem.) Apropó gyári doboz. Ez külsőre szinte egy az egyben megegyezik az N91 otthonával, mindössze a belsőben van változás. A gyári csomag része egyébként a készüléken és a vékony csatlakozós töltőn kívül egy bőr csuklópánt, amely leginkább fotózáskor jön jól, a már említett törlőkendő, egy 128 MB-os mini SD kártya, a hozzá tartozó átalakítóval, plusz USB kábel. A készülékre sajnos nem került jack csatlakozó, így be kell érnünk a POP portra csatolható headsetcsatlakozóval, illetve a POP portot jack csatlakozóvá változtató átalakítóval. Átalakítóból még egyet találunk, amely a régi Nokia töltőnket konvertálja új típusúra, így nem kell eldobnunk a szivargyújtó-töltőnket sem. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy ennek ellenére nem tökéletes a kompatibilitás, egy Nokia 3510 töltőjével nem volt hajlandó együttműködni az eszköz.
A készülék tetején szerencsére ezúttal maradt hely a második kamerának a videóhívásokhoz, így ettől nem kell megfosztanunk magunkat. A felső rész jobb oldalán találjuk az állapotjelző lámpácskát, míg a készülék legtetején az infraportot. A kikapcsoló és profilváltó gomb a telefon hátsó felén, azaz az elcsúszó rész legtetején kapott helyet, így a használata kinyitott telefon esetén egy kicsit nehézkes. (Nem tartom magam végzetesen debilnek, de néhányszor rutinból az infraportot nyomtam izomból a profilváltó gomb helyett – Bog) A felhasználói felület legérdekesebb részei az előlapon lévő kezelőszervek. Amikor első alkalommal néhány percig nyomogathattuk a készüléket, megegyeztünk abban, hogy az ötállású navigombot igen könnyű, már-már jó kezelni. A teszt alatt azonban ennek ellenkezőjéről bizonyosodtunk meg. A megfelelő irányba pöckölni nem nehéz az eszközt, azonban a közepét eltalálni tízből hatszor nem sikerült, és valami teljesen más menüpontba ugrottunk, mint ahová készültünk, hála annak, hogy valamelyik oldalirányba is sikerült meglökni a gombokat.
Az elcsúszó rész alatt lapuló billentyűk könnyen kezelhetőek, nem okoz problémát a hozzáférésben az előlap. Anyaguk leginkább gumira emlékeztet, sajnos az otthoni elektormikroszkópunk éppen szervizben volt, így nem tudtuk komolyabb vizsgálat alá venni, hogy pontosan miből is áll. A készülékek felső része mindkét tesztmodell esetében is mozgott kicsit, azonban még nem annyira vészesen, hogy rezgéskor hangot adjon. Ha rezgett, akkor szépen billegett az asztalon. Jobban összerakták a finnek a telefont, mint a 6280-at, de még mindig nem tökéletes.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
