Op3n Dott telefon - a legkisebb is számít

Bevezető, tartozékok

Amikor még több mint két hónapja tescós sajtótájékoztatóra hívtak, sejteni lehetett, hogy valami nagyobb dobásra készül az áruházlánc. Az esemény igencsak családias körben zajlott, ám így is nagy büszkeséggel jelentették be, hogy saját márkás termékekkel kívánják meghódítani a vásárlók szívét. Nyilván ezeket nem maga a Tesco gyártja, ám óriási sansz ilyen modelleket a hipermarketek polcaira felrakni, hiszen ahogy már valószínűleg a legtöbben megtapasztalhatták, szinte minden típusú árunál oda lehet tenni egy-egy dobozt, így az éppen tejet és serpenyőt kosarába helyező személy az ajánlatot meglátja, és lehet egyet választ az Op3n Dott névre keresztelt termékcsalád tagjai közül.

TESCO Op3n Dott okostelefon
[+]

A família ugyanis jelenleg négy kütyüt foglal magában, van a FitBand, ami a nevéhez méltóan egy fitneszkarkötő, akad egy fejhallgató, van egy kompakt méretű tablet, illetve egy kellemes dizájnnal rendelkező telefon, melynek nincs külön neve (kíváncsi leszek a második generációnál ezt hogy oldják meg), de legalább végre eljutott hozzánk tesztre. Az ígéret ugyanis már a sajtón megvolt, és számos olvasó bombázott minket levelével, hogy kíváncsi, mit kaphat a pénzéért. A mobil ugyanis nagyon kellemes árazást kapott, ami vagy nagyon rossz terméket jelent, vagy kihagyhatatlan ajánlatot. Főszereplőnk inkább tartozik az utóbbi csoportba, mint az előbbibe, nyilván mindig van, amibe bele lehet kötni, viszont ebben az esetben egy korrekt kijelzőt, egy pörgős rendszert és egy vállalható formatervet kapunk azokért a bankókért, amit majd a boltban hagyunk a készülék megvásárlásakor.

Op3n Dott telefon kézben tartva
[+]

A doboz egyébként meglehetősen kulturált, a fehér és a lila szín figyelemfelkeltő (ami ugye nem is árt a boltban kószálók miatt), és rögtön láthatunk egy képet a telefonról, alatta pedig kis ikonok segítségével böngészhetjük a legfontosabb tudnivalókat. A csomagolást felnyitva először a készülékbe ütközünk bele, egy kis műanyag elválasztót kivéve pedig a microUSB kábelt, és a töltőfejet láthatjuk, headset már nem fért a repertoárba.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Allview P4 Life - álmomban már láttalak

    Mai tesztalanyunk az alsó kategóriában kíván hódítani, kellemes, de ismerős külső, négymagos processzor, négy hüvelykes kijelző és két SIM kezelése jellemzi.

  • Karbonn Sparkle V - szikrázó sebesség

    Az indiai vállalat újdonsága Android One operációs rendszerrel érkezik, emellett 4,5 hüvelykes FWVGA kijelző és négymagos processzor jellemzi, a siker viszont kétséges.

Előzmények

  • UMi Zero - Zorro álarca

    A kínaiak üdvöskéje kellemes felhozatallal támad, ám az 5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzőt és a nyolcmagos processzort az akkumulátor nem bírja annyira.

  • Huawei Ascend G620s - a jövő a menő

    Újabb középkategóriás telefon került piacra, ám a kínai gyártó nem csak a Snapdragon 410 és a HD kijelző miatt dicsérhető, hanem az árazás miatt is.

  • Op3n Dott tablet - igenis számít az ár

    A Tesco még inkább rááll a tabletek forgalmazására, immár saját márkával képviseltetik magukat a kategóriában, jó ár/érték aránnyal, némi kompromisszummal.

  • HTC Desire 210 - megtörve bár, de fogyva nem

    A tajvani gyártó telefonja két SIM-et kezel, más téren elég gyengére sikeredett, ezen a kijelző, az árazás és a kamera sem javít.

Hirdetés