Hirdetés

Prémium fül- és fejhallgatók a Samsungtól

Bevezető

Az elmúlt pár évben jelentősen átrendeződött a fül- és fejhallgatók piaca, aminek rengeteg oka van. A legalapvetőbb szinte biztosan az, hogy az okostelefonok terjedésének köszönhetően gyakorlatilag ma már mindenkinek lehetősége van útközben zenét hallgatni, amiért nem kell plusz eszközökbe invesztálni, a lejátszó minden zsebben megtalálható, headsetet pedig szinte minden okostelefonhoz csomagolnak a gyártók. Ebből adódóan valószínűleg a vásárlói bázis mérete és összetétele is átrendeződött, amire vonatkozó statisztikák mondjuk pont nem állnak a rendelkezésemre, de a dolog logikusnak tűnik. Egyrészt vannak azok az emberek, akik korábban nem hallgattak az utcán zenét, most viszont megteszik, mert adott a lehetőség rá; ez egy teljesen új célcsoport a cégek számára, a hardverekkel kapcsolatos igényük összehasonlítási pontok hiányában nem túl magas, nagy pénzeket pedig valószínűleg nem mozgatnak meg egy fejhallgató beszerzése érdekében, mert ezt korábban sem tették meg. Mellettük ott vannak a fiatalok, akik egy része mindig is használta a hordozható zenelejátszókat, Walkman, Discman, iPod, teljesen mindegy volt, ahogy sokaknak a hangminőség is, egy kamasznak már csak a zenei ízléséből adódóan is más a hangminőség felé támasztott igénye, mint egy komolyzenét hallgató felnőttnek, tisztelet persze a kivételnek. Ez a korosztály sokat használta a fül- vagy fejhallgatóját, az esetek jelentős részében valószínűleg addig, amíg az el nem romlott, akkor pedig megvették a következőt, amit szintén nem a nyitott kialakítású HiFi-fejhallgatókat tartalmazó polcról emeltek le.

Samsung level termékcsalád
[+]

Amikor még ezek az idők jártak, akkor nem tudom, hogy a magukat audiofilnek aposztrofáló felhasználók mennyire foglalkoztak azzal, hogy a fiatalok milyen ócska fejhallgatókon szólaltatják meg a Nirvanát, ahogy azt sem tudom, hogy egyáltalán audiofilnek hívták-e magukat, vagy csak élvezték a zenei gyűjteményüket. Valószínűnek tartom, hogy az igazi műértőket ez a téma akkor is ugyanúgy hidegen hagyta, ahogy most is, aminek kapcsán érdemes eltöprengeni azon, hogy jelenleg mégis kik és miért vitatkoznak napi szinten fórumokon arról, hogy valójában miről is szól a zenehallgatás. A dolog bagatell mivoltára sok példát lehetne hozni, egyetemista éveim elején például pont nem is emlékszem, hogy milyen borokat töltöttünk magunkba a barátaimmal egy-egy kollégiumi buliban, de abban biztos vagyok, hogy nem Villány legjobb borászai készítették őket. Pedig ma már ilyeneket iszom, amikor évente három alkalommal elkortyolok egy pohárral, de ettől még nem érzek frusztrációt azok iránt, akik számára az ennél olcsóbb borok jelentik a minőséget, ami mellé még hangot is adnak azon véleményüknek, amely szerint ennél drágább bort inni teljességgel felesleges tevékenység. A legrosszabb persze az, amikor erre egy csersavakban gazdag válasz érkezik, hiszen lássuk be, alapvetően rohadtul mindegy a számunkra, hogy a másik ember milyen bort szeret.

Szerintem valahogy így kellene gondolkodni a fül- és fejhallgatók kapcsán is. A piac átrendeződött, aminek egyébként rengeteg pozitív vonzata is van. A patinás gyártók közül páran ugyan gyengélkednek, másoknak át kellett rendezniük a portfóliójukat az életben maradáshoz, de a nagy elektronikai cégek piacra lépésével együtt az a csodálatos helyzet is előállt, hogy már elérhető áron is lehet olyan fül- és fejhallgatókat vásárolni, amiken nem a fülünket kidörzsölő habpárna található, a fémből készült pánt pedig nem eszi meg a hajunkat, ráadásul a hangminőségük is fényévekre van 10-15 évvel ezelőtti kommersz termékekétől. A Beats, a Monster és a hozzájuk hasonló, úgynevezett divatfejhallgatókat gyártó cégek sikerei kapcsán is teljesen felesleges idegeskedni, ahogy azokra a felhasználókra sem szabad haragudni, akik szerint az aktuális (fehér vagy valamilyen rikító színű) modellnél jobb nincs a piacon. Ha szerintünk van és netán rendelkezünk vele, akkor örüljünk neki és gondoljunk azokra a családtagjainkra vagy ismerőseinkre, akik a mai napig bakelitről hallgatják a komolyzenét és egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy ki milyen fejhallgatót hord.

Samsung level termékcsalád
[+]

Az átrendeződött piac hatására mindenesetre várható volt, hogy előbb vagy utóbb a Samsung is megjelenik egy prémium portfólióval, amivel nem a HiFi-gyártókat akarják majd megszorongatni, hanem a már említett divatfejhallgatós felhasználókat célozzák meg. Ez meg is történt, a Level névre hallgató család pedig szerencsére nem is teszi a lovat az efféle termékek létezését sértőnek érző felhasználók feneke alá, mert egy kimondottan életképes és kulturált triót fejlesztettek ki, amelynek tagjait a következő oldalakon mutatjuk be.

Level In

Mivel a Samsung Level család jelenleg három tagot számlál (legalábbis akkor, ha csak a fül- és fejhallgatókat nézzük), elsőre azt hihetnék, hogy a trió egy belépőszintű, egy középkategóriás és egy prémium tagot rejt, de ez nem így van, hiszen az egész szériát prémium modellekkel töltötték fel. Épp ezért a 40 ezer forint körüli kezdőárával a Level In névre hallgató agybadugós fülhallgató nem éppen egy olcsó megoldás, árát tekintve nincs is olyan messze a következő oldalon bemutatásra kerülő fejhallgatótó, de ne szaladjunk ennyire előre.

Samsung level termékcsalád
[+]

Az árcédulát meglátva valószínűleg sokan a szívükhöz kaptak, nem véletlenül: a felhasználók jelentős része úgy gondolja, hogy a fülhallgató alapvetően egy olcsóbb, gyengébb dolog, mint egy fejhallgató. Ez persze a kisebb méret adta fizikai korlátokból adódóan részben igaz is, de nem jelenti azt, hogy nem lehet bőven 100 ezer forint fölött agybadugós fülhallgatót kapni. Utcára sokan nem szeretnek fejhallgatót hordani (én sem), épp ezért az efféle prémium megoldásoknak elméletileg van piacuk. Az árcédulát a Level In külseje egyébként nem tükrözi, de ezt pozitívumként lehet elmondani, hiszen nem arról van szó, hogy gyenge minőségű anyagokból van összerakva, csupán a dizájnja teljesen átlagos, jól beleillik az iPodok mellé csomagolt fehér fülhallgatók evolúciójába. Egyébként sötét árnyalatban is kapható, ám a hivatalosan feketének mondott változat inkább sötétszürke. A hordozás során használható, kemény borítású táska természetesen a doboz része, fülpárnákból négy darabot kapunk, amelyek közül három memóriahabos. Ezeken kívül még egy repülőgépes adapter is a kínálat része.

Samsung level termékcsalád
[+]

Mivel a viszonylag magas árfekvést nem a külső indokolja, nyilván a hangminőségnél kell kutakodnunk, hogy a miérte választ kapjunk. A gyártó leírása alapján a témában kicsit jártasabb felhasználók rögtön meg is találhatják a választ: a Level Inben két darab armatúrás és egy darab dinamikus hangsugárzó található, amelyek technikai paramétereiről nem nyilatkoznak, de meg is tudom érteni őket, hiszen felesleges abban versenyezni, hogy ki tud többet nyújtani az emberi fül által nem érzékelhető tartományban. A lényeg inkább az, hogy a hallgatóban mire képes a Level In, az összkép pedig viszonylag vegyes. Aki szerint fülhallgatót 5-10 ezer forint fölött nem érdemes vásárolni, az meg fog lepődni a koreaiak újdonságának hangján, mely szép, kiegyensúlyozott és telt, viszonylag nagy tere van és a mély hangokat csak a kategóriában átlagos mértékben húzza túl, ugyanakkor aki már hallott efféle árfekvésű és minőségű eszközt megszólalni, nem fogja leejteni az állát.

Samsung level termékcsalád
[+]

Kényelemről mindig veszélyes írni egy agybadugós modellnél, mert fülformája válogatja, hogy kinek mi jön be. Komoly hibával mindenesetre nem kell számolni a Level In esetében, tömegeloszlása jó, a minőségi anyagok nem bántják az ember fülét, a kollégák egyöntetűen kényelmesnek nevezték, ami azért nem is kimagasló. Kialakítása ellenére a külső hangokat egyébként nem szűri különösebben az újdonság, ami egyébként az utcai használatot figyelembe véve nem is feltétlenül egy nagy gond. Az árazás inkább az, kettős armatúrás meghajtás ide vagy oda, 40 ezer azért sok érte. A 20-25 ezres kategóriában inkább lenne keresnivalója, az egyébként profit szempontjából hiányt nem szenvedő Samsungnak talán érdemes lett volna oda helyeznie a hatásos belépés érdekében.

Level On

A Level Innél sokkal kellemesebb meglepetésnek bizonyult a Level On, amely egy nagyjából 55 ezer forintos végfelhasználói áron debütáló, fülre ülő fejhallgató. Viszonylag telített piacon száll versenybe, de a Samsung mindent megtett azért, hogy az esélyesek között legyen említve.

Samsung level termékcsalád
[+]

Bár a dizájn itt is nagyon hangsúlyos, a konkurens gyártók egy részével ellentétben a Samsung nem hozott forgalomba mindenféle vad színeket, a fekete mellett csupán egy fehér modell érhető el, amelyen a textilből készült részek bézs színben pompáznak. A lekerekített ívekből és a szépen megmunkált felületekből persze ettől függetlenül el lehet helyezni a Level Ont a piacon, tulajdonságait tehát annak megfelelően kell megítélni, hogy egy utcai használatra is alkalmas megoldásról van szó. Ennek megfelelően össze is lehet csukni, a hozzá gyárilag mellékelt, kemény borítású táskában biztonságosan és kényelmesen lehet hurcolni. Kábele természetesen lecsatlakoztatható, ami az élettartam szempontjából pozitív képet vetít előre, az említett tokban pedig külön helye van. Az anyaghasználatra és a felhasznált anyagok minőségére negatívumot nem nagyon lehet mondani, jó minőségű, megfelelően felületkezelt műanyagok, masszív fém betétek és textilfelületek keverékéről van szó. Ez utóbbiakról nem tudtuk egyértelműen eldönteni, hogy pontosan miből készültek, nem alcantaráról, hanem egy annál is puhább és finomabb, de tartósnak tűnő megoldásról van szó, ami hozzájárul ahhoz, hogy a Level Ont a kategóriájának egyik legkényelmesebb fejhallgatójaként említhessük. Persze nyilván vannak olyan fejformák, amelyekhez nem passzol, illetve nekem az egyik szemüvegemmel sem volt tökéletesen kompatibilis, de a fülre ülő megoldások már csak ilyenek. Érdekesség, hogy a fejtetőnknél található textil mintázata pont olyan, mint a Galaxy S5 hátlapja.

Samsung level termékcsalád
[+]

A hordozhatóság és a kényelem kipipálva, de ezek önmagukban még nem feltétlenül emelnek ki egy utcai használatra is alkalmas fejhallgatót a tömegből. Fontos például a kábelen lévő play/pause, valamint hangerőszabályzó gombok megléte, illetve a mikrofonról sem szabad megfeledkezni, a koreaiak nem is tették meg. A zajos környezetben nyilván jól jön a zajszigetelés, ami ennél a modellnél annak ellenére is kimondottan erős, hogy nem beszélhetünk aktív zajszűrésről; a környezet hangjai ennek ellenére nem nagyon jöttek be, ami persze azt is jelenti, hogy a mellettünk ülő emberek sem hallják, hogy milyen zenét is hallgatunk. A tányérok egy on-ear megoldáshoz képest egyébként viszonylag nagyok, nekem a fülcimpám kivételével semmi sem lógott ki a finom anyag mögül.

Samsung level termékcsalád
[+]

A megfelelő hangminőségről 40 milliméteres membránok gondoskodnak a nagyjából 210 grammos fejhallgatónál, amelyek kifejezetten kellemesen szólnak. Külön öröm, hogy a mély hangok itt sem olyan zavaróan erősek, mint egyes konkurens modelleknél, részben ennek köszönhetően pedig a magas tartomány jól hallhatóan jelen van, de a vokált sem kell nagyítóval keresni, a középtartomány hangsúlyos. A divatos külső alapján más hangképre számítottunk, kellemes meglepetésként ért a kategóriának megfelelően módosított, de azon belül kiegyensúlyozottnak mondható kép, illetve az a tény, hogy jó tere is van. Torzítás magas hangerőn sem lép fel, ugyanakkor ide már nem érdemes feltekerni a Samsung megoldását, mert a mélyek ebben az esetben bántóan erősek lesznek.

55 ezer forint az egyik oldalról nézve nyilván nagyon sok pénz, de ebben a kategóriában nem bántóan sok, a konkurens modellek sem feltétlenül olcsóbbak, sőt. A hordozható divatfülhallgatók között mindenesetre anyag- és hangminőségét tekintve abszolút jó vételnek tűnik a koreaiak újdonsága.

Level Over

A trió legkomolyabb tagja a Level Over, melynek nevéből is látszik, hogy egy fül köré ülő, méretes megoldás; 175 x 190 x 78 milliméteres a kiterjedése, 350 grammot nyom. Fontos egyből tisztázni, hogy ez sem egy otthoni használatra ajánlott eszköz, nem egy nyitott kialakítású HiFi-fejhallgató, pont annak ellentéte, itt ugyanis már a vezeték nélküli zenehallgatási lehetőség is a felhasználók rendelkezésére áll.

Samsung level termékcsalád
[+]

A hordozáshoz szükséges tokot már itt is megkapjuk, de mivel ez a modell már nem összecsukható, a kemény fedeles kiegészítő alapvetően elég nagy, úgyhogy a táskában való elhelyezése nem feltétlenül triviális feladat. A színválaszték változatlan (fekete és fehér), ahogy a dizájnjegyek is megegyeznek az előző oldalon bemutatott modellen látottakkal, és nagyjából ugyanazokat lehet leírni az anyaghasználattal és a minőséggel kapcsolatban is, amik már az előző oldalon is olvashatók. Egy mondat erejéig talán érdemes viszont kitérni arra, hogy bár a koreai gyártót a műanyaggal borított okostelefonjai kapcsán sokan kritizálták, a helyzet az, hogy az évek alatt nagyon is jól elsajátították a plasztikok kezelését, amit a Level családnál nagyon jól tudnak kamatoztatni. A kényelemmel itt sincs gond, jó érzés viselni a fejhallgatót.

Samsung level termékcsalád
[+]

A funkcionalitás itt már jóval komolyabb, mint a kisebb testvérnél. A zeneforráshoz nem csak 3,5 milliméteres csatlakozóval ellátott kábel segítségével tud kommunikálni, hanem Bluetooth-on keresztül is, amelyből 3.0-s verziót építettek bele. A párosítást a trendeknek megfelelően NFC segítségével is meg lehet oldani, ennél azonban fontosabb említést tenni az érintéses vezérlésről, amit nem észrevehető módon rejtettek el jobb oldalon lévő műanyag felület mögött. Dupla koppintással megállíthatjuk és újra elindíthatjuk a zenét, fel-le irányuló mozdulatokkal állíthatjuk a hangerőt, előre-hátra pedig számot léptethetünk. Az S Voice-ot úgy érhetjük el, ha három másodpercig a műanyag felületen tartjuk az ujjunkat.

A Level Over beépített akkumulátorral is rendelkezik, amit microUSB csatlakozón keresztül lehet tölteni. Ez nem csak a Bluetooth-szal történő működéshez szükséges, hanem az aktív zajszűrés működtetéséhez is szükség van az energiára; vezeték nélkül, bekapcsolt zajszűréssel 15, vezetékkel, de szintén bekapcsolt zajszűréssel 25 órás üzemidőre számíthatunk. Ha a zajszűréssel nem élünk, de a Bluetooth-t használjuk, 30 óra az üzemidő, ami már elég jó, de ennél sokkal fontosabb, hogy a kábelt használva, zajszűrés nélkül nincs szükség a beépített akkumulátorra, a fejlhallgató teljesen lemerülve is képes üzemelni.

Samsung level termékcsalád
[+]

A hangokat 50 milliméteres membránok szólaltatják meg, a hangminőség a kategóriában abszolút kellemes, nagyjából ugyanazt lehet elmondani a karakterisztikájáról, mint amit a Level On kapcsán, csak itt nyilván nagyobb térre lehet számítani. A komoly, nyitott HiFi fejhallgatókon nevelkedett közönség nyilván bele tud kötni abba, ahogyan a zenéket megszólaltatja a Samsung prémium fejhallgatója, de látni kell, hogy nem ők a célközönség, hanem például azok, akik az aktív zajszűrést is tudják élvezni. Ez egyébként nem a legjobb megoldás a piacon, a mélyebb hangokat nem igazán képes kiszűrni, a hangosabb beszéd is áthallatszik, de arra teljesen jó, hogy a vonat vagy a repülőgép zsivaját tompítsa.

A Samsung Level Over ajánlott végfelhasználó ára nagyjából 90 ezer forint. Ennyiért jobb hangminőségű kiegészítőket is lehet kapni, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy itt a hordozhatóságon, a vezeték nélküli működésen, a zajszűrésen és a dizájnon van a hangsúly. Így nézve, a saját kategóriájában pedig egészen jó ajánlatról beszélhetünk.

Bocha

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés