Samsung Galaxy A52 5G - nem csak egy G-vel több

Az 5G-vel felvértezett A52 nem sokban tér el a 4G-s verziótól, de nem csak azért érheti meg a felárat, mert már az ötödik generációs hálózatokon is működik.

Eltérések és azonosságok

Az A52 4G-s változatát már teszteltük, alighogy megjelent a hazai boltok és szolgáltatók kínálatában. És kifejezetten elégedettek voltunk, a Samsung az idei középkategóriás vonalat eléggé eltalálta, bár a 150 ezer forintos nyitóár kicsit markánsnak tűnt, de ez iszonyú hamar lecsúszott 125 ezer forintra azért, hogy az 5G-s változat vegye át a stafétát a 150 ezer forintos szinten. Ez két dolgot eredményezett: az A52 árazásban egész jó alternatívája lett az egyébként mindig ütős Xiaomi-Redmi kategóriatársaknak, hiszen bár a chipset nem a legfrissebb (Snapdragon 720G), de a frankó kijelző, az optikai stabilizáció, a korrekt kamera és a vízállóság mind olyan tulajdonság, ami így egyszerre ezen az árszinten nem gyakori. Repült is az A52 4G-s változatára az Ajánlott plencsi.


[+]

Az A52 5G viszont nem érkezett meg hozzánk eddig, de szerencsére most rátehettük a kezünket, viszont mivel a két termék rengeteg ponton azonos, ezért ez most inkább csak egy bemutató, ami az eltérésekre fókuszál. És minden eltérés alapvetően abból fakad, hogy ez egy 5G-s változat, magyarán a Snapdragon 720G helyett kellett keresgélni egy hasonló tudású, de valamivel frissebb megoldást, ami a Snapdragon 750G lett. Ez a chipset pedig némiképp erősebb, az alapok ugyanazok, de hangyányit izmosabb a GPU, ami 27%-kal magasabb órajelen ketyeg, a Kyro 465 Silver magok helyett pedig Kyro 570-esek dolgoznak benne majdnem ugyanazon az órajelen.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Samsung Galaxy A52 5G Samsung Galaxy A52 OnePlus Nord Realme 8 Pro Nokia 7.2 Xiaomi Mi 10T Lite
Rendszerchip Snapdragon 750G Snapdragon 720G Snapdragon 765G Snapdragon 720G Snapdragon 660 Snapdragon 750G
Geekbench 5 (single/multi) 645 / 1903 pont 525 / 1543 pont 602 / 1910 pont 569 / 1692 pont 334 / 1445 pont 660 / 2025 pont
GFXBench Car Chase onscreen 16 fps 15 fps 19 fps 16 fps 8,1 fps 16 fps
GFXBench Car Chase offscreen 19 fps 17 fps 21 fps 18 fps 8,9 fps 19 fps
GFXBench Man. onscreen 29 fps 35 fps 49 fps 38 fps 29 fps 39 fps
GFXBench Man. offscreen 33 fps 40 fps 53 fps 42 fps 22 fps 46 fps
AndroBench Sequential Read 944,72 MB/s 510,40 MB/s 967,3 MB/s 511,19 MB/s 278,05 MB/s 962,15 MB/s
AndroBench Sequential Write 490,85 MB/s 266,94 MB/s 473,90 MB/s 197,54 MB/s 168,91 MB/s 474,94 MB/s
AndroBench Random Read 173,04 MB/s 136,42 MB/s 133,21 MB/s 149,97 MB/s 74,55 MB/s 187,74 MB/s
AndroBench Random Write 183,53 MB/s 124,16 MB/s 128,63 MB/s 120,90 MB/s 18,84 MB/s 157,76 MB/s

[+]

A 22%-kal gyorsabb memória sávszélesség és a jobb utasításkészlet is eredményezi, hogy a szintetikus sebességtesztekben minden aspektusban nyerő a 750G, nem óriásiak az eltérések, de általában 15-20%-kal gyorsabb az 5G-s chipset, ez pedig pont az A52-nél egy lényeges aspektus, mert ha volt is panaszunk a 4G-s eszközre, akkor az leginkább a néha megdöccenő felületre vonatkozott. Ezen elvileg javíthat a gyorsabb rendszerchip, amit tovább erősít az, hogy a Samsung úgy gondolta, hogy engedélyezi a 120 Hz-es képfrissítést is, a 4G-s modell ugyanis “csak” 90 Hz-et nyújt. Még egy apróságban van eltérés: az 5G-s modell legkisebb kiszerelése is 6 GB RAM-ot kínál, de ez számunkra abból a szempontból lényegtelen, hogy itthonra hivatalosan a 4G-s változatból sem jött 4 GB RAM-mal szerelt kiadás, tehát a magyarországi készülékek mindkét esetben a 6/128-as kiosztást kapják. (Ha ettől eltér bármelyik adat, akkor az a telefon nem hivatalosan került az országba.) Viszont úgy néz ki a számok alapján is, hogy a 4G-s modell még UFS 2.0-s tárhelyet kapott, az 5G-s kivitel viszont UFS 2.1-re váltott, ami valamivel gyorsabb írási-olvasási sebességet jelent.


[+]

Nos, a One UI 3.1-ben felbukkanó apró döccenések nem tűntek el, a Chrome is hajlamos meg-megakadni egy szempillantásnyi időre, nincs érzékelhető eltérés az A52 5G javára a működés folyamatosságát tekintve. A videózás közbeni kihagyás is megmaradt akkor, amikor felvétel alatt kamerát váltunk, illetőleg a 90-120 Hz közötti különbséget sem nagyon lehet érzékelni még akkor sem, ha egymás mellé tesszük a két eszközt, de egy 60 Hz-es frissítéshez képest viszont abszolút érezni a folyamatosságot, pont kéznél volt a hasonló hardverű Realme 8 Pro, hogy ezt kipróbálhassam. (Arra is jó volt a Realme, hogy az általános kezelés kapcsán is összevessem őket, a rendszernavigáció és az appok megnyitásának sebessége alig-alig tér el, nincs szignifikáns előnye a Samsungnak.)


[+]

Samsung Galaxy A52 5G
Pro
Gyönyörű, 120 Hz-es Super AMOLED kijelző
IP67-es védettség, masszívnak tűnő hátlap
Erélyes sztereó hangszóró, 3,5 mm-es jack
Jövőálló: 5G és három évnyi szoftverfrissítés
Kontra
Műanyag keret, kissé hitvány minőségérzettel
A hardver még mindig kicsit kevés a zökkenőmentes futáshoz
2.0-s az USB, nincs Wi-Fi 6
Pontozás
Kialakítás, védelem 8 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 7 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 7 pont
Ár/érték arány 7 pont
Indulóár (5G, 6/128 GB, HUF) 154 990

Üzemidő kapcsán sem lesz lényegi eltérés, az A52 5G csak akkor tolja 120 Hz-en a frissítést, amikor annak értelme is van, különben simán lekapcsolja magát 60 Hz-re, tehát nem észlelhető a napi használatban az esetlegesen megnövekedő fogyasztás. Mivel minden más szempontból teljesen ugyanazt kapjuk az 5G-s változat esetén, mint az olcsóbb testvérben, ezért inkább az a kérdés, hogy megér-e 20-25 ezer forint felárat a modernebbnek tekinthető kiadás. A szolgáltatói árszabás ezúttal nagyon vonzó, az 5G-s modellt is el lehet hozni feltöltőkártyával 137 ezer forintért a Vodától, a 4G-s tesót a Telenor kínálja 116 ezer forintért, a kártyafüggetlen piacon az árak magasabbak (155 vs. 125), de az eltérés mértéke nagyjbából azonos. Ezért cserébe kicsivel gyorsabb hardvert, magasabb frissítésű kijelzőt és 5G-t kap a júzer, szignifikáns eltérést azonban egyelőre nem. Egy középkategóriás Samsung telefonnal is lehet azonban évekre előre tervezni, már csak azért is, mert a gyártó három évnyi szoftverfrissítést ígér mindkét A52-re, ennyi idő alatt pedig történik egy-két dolog hálózatfejlesztési vonalon is, könnyen lehet, hogy az 5G hálózatokat egy-két éven belül már sokkal többen fogják elérni, mint most. Ez pedig a közhiedelemmel ellentétben nem a sebesség miatt fontos (egy telefon esetében ez nem annyira lényeges, hiszen a 4G is általában elég), hanem a lefedettség miatt, a fejlesztések egyik vonala ugyanis arra fókuszál, hogy az 5G-vel foltozzák ki — főleg urbánus környezetben — a 4G réseit, így nem kizárt, hogy az 5G-s telefonok több helyen találnak majd értlemezhető erősségű térerőt, mint a 4G-s társak. Aki tehát hosszabb távra tervezne most, annak vélhetően megéri az 5G-s modellt választania, ha viszont jellemzően vidékiesebb területeken mozgunk, akkor bőven megfelel a 4G-s változat is, mindenesetre az árkülönbség indokolható, az A52 jó tulajdonságai (IP68, OIS, sztereó hangszórók, 3,5 mm-es jack, kiváló kijelző) nem csorbultak, részünkről tehát ez a termék is az Ajánlott kategóriába tartozik. A részletekért pedig ajánljuk magunkat és az A52 4G-ről írt tesztünket.

Samsung Galaxy A52 5G

Bog

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Galaxy A52 - royal cuvée

    Talán a Samsung legsikeresebb telefonjai között van az A-széria közepére lőtt A50 és A51, az utód A52 pedig nagyon sokat fejlődött, de olcsóbb nem lett.

  • Samsung Galaxy A72 - kicsit király

    Kiegyensúlyozott kamerateljesítményt és remek kijelzőt ad ársávjában a Samsung, de az 5G nélküli változat kissé karcsú hardverrel érkezik.

Hirdetés