Samsung Galaxy A8 - jó géneket örökölt

Bevezető, tartozékok

Tavaly azt ígérte a Samsung, hogy idén már átláthatóbb és legfőképpen kisebb palettával váltják fel az elmúlt években látott káoszt és dömpinget. Ez csak részben sikerült, hiszen bár a hagyományos telefonok vonala náluk is kihalt (ma már szinte csak nagyimobilok léteznek), a Galaxy gyűjtőnév alatt még mindig óriási tobzódás van.

Samsung Galaxy A8
[+]

Most azt az elvet követik, hogy az ABC betűivel rendszerezik a különböző szériákat, ezeken belül pedig számokkal jelölik a konkrét típusokat. Így aztán van mondjuk J1, ami egy belépőszintű készülék, de a J5 és J7 már a középkategóriában játszik, ott meg már átfedésben vannak az E5 és E7 típusokkal és akkor meg ott az A-széria, ami már középszintről indul, viszont a hasonló hardveres felszereltség mellé prémium burkolatot kínál. Na és akkor az S-sorozat se egyszerű, a csúcsmodell S6-ból már most alsóhangon háromféle (sima, edge és edge+) alváltozat létezik (érdekes, az S6 mini merre van?).

Samsung Galaxy A8
[+]

Aztán gondolnak egyet és a korábbi típusokat „újracsomagolják“, jönnek a Value Edition és hasonló utónévvel megáldott változatok, nemrég még az S4 minit is „felélesztették“ ilyen módon. Az pedig végképp felteszi az i-re a pontot, hogy egy konkrét típus akár többféle chipsettel is gyártásba kerül, erre egyébként épp a jelen cikk alanya, a Galaxy A8 DuoS is remek példa.

Samsung Galaxy A8
Samsung Galaxy A8 vs. Lenovo A7000

A többi A-szériás telefonhoz illeszkedően világoskék dobozban érkezett a telefon az XXL GSM-től. Izgatottan bontottam ki, mivel ez a modell annyira új, hogy szinte egy hónapja sincs, hogy hivatalosan is bemutatták, úgyhogy igen friss eszközről beszélhetünk. A telefon alatti részt felhajtva a szokásos tartozékok sorakoznak. Egy 2 amperes töltőfek, USB adatkábel, agybadugós sztereó füles többféle szilikonpárnával, illetve egy tüske a SIM tálcák kezeléséhez.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Galaxy S6 - a technológia sava-borsa

    A dél-koreai gyártó csúcsmodellje hardveresen szinte minden eddigi okostelefont felülmúl, elképesztően jó lett a kijelző és a kamera, ám az üzemidő sajnos nem túl hosszú.

  • Samsung Galaxy A7 - drága mulatság

    A fémházas A-sorozat legnagyobb és legvékonyabb tagja kapta a magas árcédulához tartozó legerősebb hardvert, ettől még bizony a csúcskategóriával versenyez.

  • Samsung Galaxy A3 - jöttem, láttam, ...

    ... de nem győztem fizetni. Az A3 apró, fürge, szuperül összerakott fémházas készülék, mely a prémium minőséget adja meg, csak éppen az árazás siklott félre. Nagyon.

  • Samsung Galaxy A5 - fém test, fém lélek

    A dél-koreai gyártó újdonsága Snapdragon 410-zel, fém házzal és HD felbontású kijelzővel hódítana a középkategóriában, csak az árat nem sikerült eltalálni.

Hirdetés