Samsung Galaxy S4 - negyedik, bővített kiadás

Bevezető

A Samsung a Galaxy S szériával verejtékes munkával, hosszú évek alatt, kitartóan és eltökélten dolgozott azon pénzt és energiát nem kímélve, hogy felépítsen egy olyan nimbuszt aktuális csúcsmodellje köré, amire korábban csak az Apple volt képes. Teljesen más irányból álltak neki ennek a folyamatnak, a Samsung ugyanis nem az a cég, ahol ikonikus figurák egy-egy elejtett mondatai mémmé válnak hipszter körökben, hanem kultúrájából fakadóan ezer és ezer jól képzett mérnök és szakember azon dolgozik fáradhatatlanul, hogy egyre tökéletesebb terméket állítson elő.

Samsung Galaxy S4
[+]

A marketinget sem úgy intézik el, hogy a cég iránti rajongásból táplálkozó fanokat várják a pénztárgépekhez, hanem iszonyatos pénzeket költenek el arra, hogy a csapból is a Galaxy S4 folyjon éjjel-nappal. És már a Galaxy S III-nál is láttuk, hogy igen, ez így is működik, ráadásul meg tudják szólítani azt a réteget is, akik egyébként pont semennyire nem érdeklődnek a mobilok iránt. Volt a hétvégén egy kis sörözés, ahová olyan emberek is jöttek, akiknek csak azért fontos a telefon, hogy elérjék őket, de a Galaxy S4-ről mindenki hallott már. Nem mondom persze, hogy ezek a felhasználók instant rohannak venni egyet a megjelenés pillanatában, de amikor esetleg valamiért úgy döntenek, hogy a korábbinál komolyabb gépre váltanak és még anyagi erőforrásuk is van, akkor eszükbe fog jutni, hogy létezik egy Galaxy S4, amiről mindig csak azt hallották, hogy ez most az aktuális csúcsgép, és ha szembejön a szolgáltatói árlistában, akkor hamarabb fognak erre bökni, mint egy Huawei-re, HTC-re, neadjisten Nokiára.

Samsung Galaxy S4
[+]

A Galaxy S III még mindig azon a szinten van, ami bőven elég lehet szinte bárkinek, de nincs megállás, ki kellett tolni az új generációt a gyárból, ez elvárás a felhasználók felől is. És a Samsung meg meri tenni azt is, hogy nem a februári, barcelonai MWC-n rántja le a leplet a csúcsmodellről, hanem szépen megnézi, hogy a többiek mivel rukkolnak elő, s ha szükséges, akkor visszaülnek a tervezőasztalhoz, hogy pár hónappal később tutira megüssék a konkurenciát. Amiből nincs sok. Jelenleg a HTC One említhető egy lapon a Galaxy S4-gyel, de annak piaci bevezetése beszállítói problémák miatt akadozik. Nem is meglepő, hiszen ha mondjuk ugyanattól a lapkagyártótól a HTC rendel X darabot, akkor a Samsung 20X-et fog a volumen miatt és bizony a piac úgy működik, hogy előbb a nagyobb, több lóvét hozó rendelést fogják teljesíteni. Két hasonló képességű vetélytárs akad még a világpiacon (direkt nem ide véve a Kínában népszerű Oppo, Meizu és Xiaomi modelleket), az egyik a már kapható Sony Xperia Z, amely hardverben kissé elmarad, a másik pedig a még nem elérhető Asus Padfone Infinity, ami viszont még nincs piacon, és itthon a hírek szerint nem is lesz.

A Samsung tehát nem maradt le semmiről, de ha esetleg egy hangyányival késnének is, akkor is az történik, hogy olyan marketinget tolnak a csúcsmodell alá, hogy ha az adott esetben egy kijelző nélküli, kőkorszaki modell lenne, el tudnának belőle adni komoly mennyiséget. Persze utána a dzsihád csak halovány gyermektréfa lenne ahhoz képest, amit a koreaiaknak le kéne nyelniük, de ez a veszély nem fenyeget, a Galaxy S4 igyekszik tényleg olyan készülékké válni, ami kielégítheti az összes igényt. Amiből ráadásul van bőven, a technikailag fogékony, a téma iránt egyébként is érdeklődő és a netes világban hangadónak, véleményformálónak számító felhasználók el is várják, hogy az S4 olyan legyen, ami nem kérdez. Fém házat, Full HD felbontást, PureView szintű kamerát, szélvészgyors működési sebességet és ellentmondást nem tűrő hangminőséget szeretne a nép, ami persze abszolút lehetetlen, de azért persze a Samsung megpróbálja, amiben pedig esetleg mégsem lenne a csúcson, azt ezernyi csicsa, szolgáltatás, mókusvakítás és néha tényleg hasznos apró szolgáltatás igyekszik kompenzálni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Mobilarena TV: az S4 illetékes válaszol

    Vendégünk lesz a mai adásban, a Samsungtól érkezik a szakember, hogy a Galaxy S4-gyel kapcsolatos kérdésekre élőben próbáljon meg válaszolni. Emiatt fél 7-kor kezdünk.

  • Elnézést kért a Samsung

    Több mint nyolcszázezer dolláros büntetésére számíthat a Samsung a tajvani részleg tisztességtelen reklámeszközei miatt.

  • Új formaterveket tesztel a Samsung

    A kavics és természet inspirálta formavilág helyett jóval markánsabb vonalvezetésre válthat a dél-koreai gyártó.

  • Galaxy blog: Exkluzív tartalmak Galaxy S4-re

    A dél-koreai gyártó bevett szokása, hogy speciális kiadásokkal örvendezteti meg az új csúcstelefonok tulajdonosait, ez alól pedig az S4 sem lett kivétel.

Előzmények

Hirdetés