Bevezető
Egy olyan gyártó, amelyik nem évente egyetlen terméket tesz le az asztalra (Apple) úgy építi fel a portfólióját, hogy abban legyenek presztízst teremtő csúcsmodellek éppúgy, mint belépő szintű készülékek. Ha ügyesek, akkor a kettő közé be tudnak lőni egy olyan középszintű gépet is, amelyik árát és tudását nézve a legtöbb vásárló számára bőven elég, de mégis úgy érezheti a vevő, hogy nem a legolcsóbb, legkisebb masináért perkált ki valamennyi pénzt.
Nos, ezt a kategóriát a legnehezebb eltalálni.
Mi is kell ehhez? Először is egy korrekt formaterv. Valami sallangmentes, viszonylag egyszerű, ám mégis a többi modelltől megkülönböztethető külső a nyerő, egy-két apró finomság már elég lehet ahhoz, hogy emellett voksoljon a potenciális vevő. Úgy kell a belsőt is összelegózni, hogy az ügyfél ne érezze lépten-nyomon, hogy kompromisszumot kellett kötnie, szaladjon az a menü, legyen szép, ízléses, és minden fronton helyt tudjon állni a telefon, legyen az fotózás, zenehallgatás, játékok, vagy üzleti jellegű felhasználás. Persze senki sem várja el, hogy ezekben csúcsminőséget nyújtson, de azért ne legyen bosszantóan ergya. És persze jól el kell találni az árazást is, különben megette a fene az egészet.
Sajnos a Sony Xperia J ára egyelőre finoman szólva is túlzó. Most a legolcsóbb helyen is 60 lepedő felett van, de ez csak a telefon, ha komplett doboz kell, gyártói garanciával, akkor már inkább a 65-öt karcolgatjuk. És ha megnézzük, hogy 65 ezresért miket lehet kapni… mondjuk házon belül Xperia U-t, ami oda-vissza felpofozza a J-t, ha pedig más gyártókat is megemlíthetünk, akkor ZTE Grand X Intel, LG Optimus L7, HTC One V, Nokia Lumia 710, Samsung Wave II, Galaxy Ace II… szóval meglehetősen széles ebben az árkategóriában a választék, az Xperia J-nek sok vetélytársa akad, túl sok és a felsoroltak között bizony van klasszisokkal többet tudó masina is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
