Bevezető, tartozékok
Februárban sikeresen lezárult a Sony Ericsson akvizíciója, így azóta Sony Mobile Communications néven árasztja el termékeivel a piacot a japán gyártó. A legfontosabb külső jegyeket megtartva, ám kissé átdolgozott szoftverrel kerültek forgalomba az új Sony telefonok, melyeknek száma időről időre nő. A gyártónak igyekeznie is kell, ugyanis erős a konkurencia és kiélezett verseny folyik a fogyasztók kegyeiért. A Sonynál is tudják ezt, így az Xperia sorozatot igyekeztek úgy megalkotni, hogy mindenki számára tudjon megfelelőt nyújtani.
A Sony bemutatta az Xperia S, P U, Ion és Go elnevezésű reménységeit, valamennyit korszerűnek mondható kétmagos processzorral és megfelelő árcédulával ellátva. A kínai piac számára úgy tűnt, még ennél is nagyobb lesz a választék, ugyanis mostani célpontunk eleinte kizárólag a távol-kelet számára készült. Az Xperia Neo L a sorozat eddigi egyetlen, egy processzormaggal felvértezett tagja esetében a Sony végül mégis úgy döntött, hogy Európa számára is elérhetővé teszi a készüléket, főleg az olcsóbb modellek iránti megnövekedett kereslet miatt. Sajnos az árát kicsit magasra lőtték, így nem biztos, hogy ez lesz a legvonzóbb ajánlata a vállalatnak.
A Neo L a már megszokott fehár dizájnnal rendelkező dobozban érkezett hozzánk a VIP Phone jóvoltából, melyen maga a készülék és a gyártó megnevezése tündököl. A dobozba kukkantva egy zacskóban találjuk a kütyüt, majd ha tovább bontjuk a csomagolást, megpillanthatjuk a tartozékokat is. A Sony egy microUSB kábelt, töltőfejet, valamint headsetet ad a masina mellé.
Külső
A külső jegyeket szemügyre véve azonnal a Playstation telefon, azaz az Xperia PLAY jut az ember eszébe. Szemből nézve szinte teljesen ugyanolyan, de még a hátlap is mutat hasonlóságokat. Az összeszerelési minőség rendben van, ám az anyaghasználat már nem annyira, hiszen javarészt a műanyag dominál, de legalább az oldalt körbefutó vékony fém csík ellensúlyozza ezt. Az előlapon terül el a 4 hüvelykes, 480 x 854 felbontással rendelkező, 16 millió szín megjelenítésére képes LCD kijelző, melynek betekintési szöge csaknem száznyolcvan fokos, habár nagyobb szögből nézve a színek már invertálódnak.
A kép szép, bár a fehér zavaróan erős, kicsit olyan érzése van az embernek, mintha túl vastag lenne az üveg a képernyőn. Érdekes, ebben a modellben nincs benne a White Magic technológia, legalábbis erről nem tesz említést a Sony. Napfényben jól olvasható, fényerőssége szintén rendben van. Felette a Sony felirat, a távolság- és fényérzékelő, valamint előlapi kamera, alatta pedig a négy fizikai billentyű helyezkedik el, melyek a menü, home, vissza és keresés funkciókat hivatottak ellátni. A virtuális megoldás elhagyása a kitapinthatóság miatt sokak számára vonzó lehet, ám a megnyomásukhoz erős lenyomás szükséges, amihez hozzá kell szokni a hüvelykujj érintőképernyőről történő hirtelen átmozgatása esetén.
A bal oldalon kizárólag a micro USB interfésze csücsül egymagában, jobbra pedig a készülék életre keltésére szolgáló bekapcsológomb és a hangerőállító billentyű került. A telefon aljára nem szereltek csatlakozót a Sonynál, viszont felülre került a 3,5 milliméteres jack-aljzat, mely félkör alakban kitüremkedik az egyébként szépen lekerekített szélből. Érdekes módon itt találhatjuk az információs LED-et is, mely más-más színen igyekszik jelezni, ha valamilyen eseményt elfelejtettünk, vagy jelzi, ha már feltöltöttük a kütyüt. Fénye erős, ám szemből nézve aligha látszik valami is belőle, így egy kicsit értelmetlen volt beszerelni.
A hátlap talán a cucc leggyengébb pontja, műanyagból készült, rendkívül fényes, így a legapróbb ujjlenyomatok is látszódnak rajta, s már a teszt alatt is apróbb kopások fordultak elő felületén, ami a közeljövőben minden valószínűség szerint rosszabbodni fog. A kameramodulra mindenesetre itt találunk rá a hangszóró és a LED-es villanó társaságában, az Xperia felirat és a régi Sony-Ericsson logó pedig a borítás alján fekszik. Öröm az ürömben, hogy a hátlap leszedhető, így hozzáférünk a cserélhető akkumulátorhoz, ezt kiemelve pedig a normál SIM és microSD foglalatokhoz.
Hardver, szoftverezettség
Ahogy a bevezetőben is szó esett róla, a Neo L-ben egy egymagos processzor kapott helyet, pontosabban egy 1 Ghz-en pörgő Qualcomm MSM8255 Snapdragon Scorpion. A grafikai feladatok ellátásáért az Adreno 205 felel, s ezekhez mindösszesen 512 MB RAM társul. A tárhely a gyári adatok szerint 1 GB, ám szabadon csak 300 MB-ot tudhatunk magunkénak. Ez elég karcsú, de szerencsére a kütyü maximum 32 GB-os méretig fogadja a microSD kártyákat is, így már kevésbé heves szívdobogással pillanthatunk rá a szabad tárhely mennyiségét mutató csíkra.
Teljesítmény-tesztek | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Sony Xperia Neo L | LG Optimus L7 | HTC One V | Motorola MOTOLUXE |
AnTuTu Benchmark | 3087 pont | 2872 pont | 2546 pont | 2656 pont |
Linpack for Android (single) | 24,657 MF. / 3,4 s | 25,259 MF. / 3,32 s | 33,52 MF. / 2,5 s | 20,462 MF. / 4,1 s |
Linpack for Android (multi) | 28,602 MF. / 5,9 s | 22,334 MF. / 7,55 s | 31,444 MF. / 5,36 s | 18,142 MF. / 9,3 s |
Smartbench 2012 Prod. | 761 pont | 888 pont | 762 pont | 540 pont |
Smartbench 2012 Games | 1714 pont | 1635 pont | 1624 pont | 1526 pont |
Quadrant 2.0 | 1208 pont | 1489 pont | 2101 pont | 1017 pont |
Az egymagosok között elég jól helytáll a Sony középkategóriás telefonja, sőt, gyakran vezeti is a sort a többiek előtt. A sebességgel alapjában véve nincs gond, az egy mag is elég a kellemes felhasználói élményhez. Ha a menüben lépkedünk vagy a főoldalakat váltogatjuk, akkor minden "smooth", a programok megnyitása általában szintén gond nélkül folyik, de sok alkalmazás egyidejű futtatása azért gyorsan elszívja a RAM-ot, így érdemes néha bezárni őket. A több számítást igénylő feladatok tudják megizzasztani a rendszert, de még ekkor is vállalható a Neo L gyorsasága.
Hiába az egy mag, kikerekedett a szemem, amikor megláttam, hogy ezen már gyárilag a 4.0.4-es Android Ice Cream Sandwich fut. Ehhez képest a P és az U még mindig várja a jégrémet, holott mindkettőben erősebb hardver dübörög. Maradva az ICS tényénél, ez mindenképpen örvendetes dolog. Fontos kiemelni, hogy a Sony Xperia S-nél fennálló bugok itt nem fordulnak elő, a rendszert jól optimalizálták, valamint az új effektek (például az alkalmazásfelületek kiválasztásánál) is szépre sikerültek.
A gyári androidos programok természetesen megtalálhatók a rendszerben, így rendelkezésünkre áll a böngésző, az email, a Facebook, a Google+, kamera, MSN messenger, óra, Google Play, térkép, Youtube, valamint a zene- és videólejátszó. A naptár képes napi, heti, havi és eseménynézetre is. Az üzetek kezelés buborékos formában zajlik, van kézbesítési jelentés is. Magyar prediktív szövegbevitelre képes a szoftver, a billentyűzet könnyen kezelhető, félregépelés ritkán fordul elő.
További boldogságot jelenthet, hogy az alap repertoáron kívül számos extra app is telepítésre került. A tőzsdecápáknak az Aastocks ajánlott, de kapunk applikáció installert a programok telepítésére, Track ID-t az éppen hallgatott számok felismerésére, valamint TimeScape-et a közösségi események gyorsabb és könnyebb áttekintésére. Jól jöhetnek ezeken felül az aktiválás után teljes verzióvá váló, Office dokumentumok olvasására szolgáló OfficeSuite, valamint a külön program keretében letölthető játékok és alkalmazások. Egy gyári teljes verziós gémet is magunkénak tudhatunk, amely az Experiment 13 nevet kapta és egy fickót kell irányítani benne a gravitáció megváltoztatásának segítségével.
Multimédia, kamera
A Sony Xperia Neo L-ben egy 5 megapixeles, autófókuszos kameramodul teljesít szolgálatot, mellyel maximum 2592 х 1944 felbontású képeket örökíthetünk meg. Beállításként piszkálhatunk a vaku üzemmódján, a fehéregyensúlyon (izzófény, napfény, neon, felhős, automatikus), az expozíció mértékén, valamint a motívumprogramokon (mozgás, éjszakai), de készíthetünk panorámafotót, s konfigurálhatjuk a kép méretét és a fókusz módját is. A képek mentése gyors, s azokat azonnal elő is hívhatjuk közvetlenül a galériából. Videókat maximum 720p méretben vehetünk fel, itt a fehéregyensúlyon, az időzítő mértékén, valamint a film minőségén változtathatunk.
Az elkészült képek ugyan nem tartoznak az élmezőnybe, összeségében nem olyan rosszak. A dinamikatartományt legtöbbször jól lövi be a rendszer, ám néha találkozhatunk kiégett részekkel is. A nagyobb fénykülönbséggel rendelkező témáknál viszont gyakran előfordul a kromatikus aberráció, valamint a sötétebb területeken zajosodás is megfigyelhető. A vonalélesség nagyjából rendben van, a részletesség viszont nem az igazi, gyakran elmosódnak apróságok. A vaku erőssége közepes, 1-2 méterig képes megvilágítani a környezetet. Videók esetén a 30 képkocka / másodperc ténylegesen megvan, s habár sem a részletek, sem a színek nem túl acélosak, ad hoc filmrögzítésre megfelelő lehet az eszköz. Aki kíváncsi a minőségre, az itt egy tesztvideót is megtekinthet.
A zenelejátszó a Sonytól megszokott módon csilli-villi effektekkel tarkított. Van hangszínszabályzó (klasszikus, tánc, flat, népi, heavy metal, hiphop, jazz, pop, rock), valamint összeállíthatunk saját lejátszási listát is. A program képes előadók, albumok, zeneszámok szerint válogatni, az albumborítókat szépen megjeleníti, s ráadásul a háttérben futtatva is tudjuk használni. Sajnálatos módon FM-rádió ebben a modellben sincs, így kizárólag saját válogatásunkra bulizhatunk, ha éppen úgy tartja a kedvünk.
A filmlejátszóval nincs gond, bár csak a MP4, H.264, WMV formátumokkal képes elboldogulni. A 720p-s videók nem okoznak gondot a szoftvernek, a 4 hüvelykes kijelző pedig egészen élvezhetővé varázsolja a mozizást. A telefonnal felvett filmek szintén könnyen visszajátszhatóak, így ilyen téren nem érheti kritika az eszközt.
Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés
Adatkommunikáció téren a középkategóriához mérten lett felvértezve a készülék, ugyanis van DLNA-ra és internetmegosztásra képes, 802.11b/g/n szabványt támogató WiFi, valamint A2DP-re és EDR-re képes 2.1 verziószámú Bluetooth is. NFC ebbe a telefonba már nem fért, ám van A-GPS egységünk, mely mobilcellák segítségével gyorsabban képes jelet találni, ehhez nagyjából fél percre van szüksége. Mobilhálózatok esetén maximum 7,2 Mbps letöltési és 5,76 Mbps feltöltési sebesség lehetséges. Géphez dugva az eszköz külső meghajtóként képes üzemelni, így könnyen rá tudunk másolni különböző fájlokat.
A böngészés korrekt, a 4 hüvelykes kijelzőn már élvezhetően lehet rajta honlapokat nézegetni. A görgetés a szájtok betöltése után folyamatos, a Flash támogatás engedélyezett, bár ez már képes gondolkodásra sarkallni a rendszert, egyébként is a sok adattal teli oldalak már néha megakadást okozhatnak. A kétujjas nagyítás hiba nélkül működik, dupla koppintásra pedig a szöveget a képernyőhöz igazítva rendezi a szoftver.
Az akkumulátor kapacitása a gyári adatok szerint 1500 mAh, mely közepesnek mondható, ahogyan a masina fogyasztása is. Elméletileg 7-8 óra beszélgetési idő hozható ki a Neo L-ből, ez reális felhasználási szokásokat nézve arra elég, hogy bő egy napot használhassuk kedvencünket. Zenelejátszás akár 37 óráig lehetséges, így aki erre is használná a telefont, nem fog benne csalódni.
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 8 pont |
Anyaghasználat | 7 pont |
Összeszerelés minősége | 8 pont |
Kijelző mérete, minősége | 7 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 10 pont |
Sebesség | 7 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 8 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 7 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 6 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 7 pont |
Ár/érték aránya | 6 pont |
Hogyan értékelünk? |
A Sony harcol a konkurenciával a felhasználók kegyeiért, s a régi, valamint az ericssonos időkből merítenek erőt ehhez. Az Xperia sorozat olyan készülékeket vonultat fel, amelyek a közép- és felsőkategóriát egyaránt lefedik, s mindezeket olyan házba csomagolva, melyet kiváló anyaghasználat és korszerű hardver jellemez. A Sony immáron kizárólag sajátjaként a felsőbb árszegmensben piacra dobta az Xperia Iont és az S-t, de erős ellenfelet tisztelhet a többi gyártó az Xperia P, U és Go készülékekben is. Az igények azonban egyre jobban nőnek az olcsóbb kategóriás mobiltelefonok iránt is, éppen ezért a Sony úgy döntött, az egymagos Xperia Neo L-t is behozza Európába. Nagy pozitívum, hogy az előbbi masinákkal ellentétben itt már gyárilag megkapjuk az Ice Cream Sandwichet, amely megfelelő sebességgel fut rajta. Sajnos azonban több sebből is vérzik mostani célpontunk, ugyanis elhagyták a sok vásárló által vonzónak talált hardveres kameragombot, a hátlap ujjlenyomatgyűjtő és gyorsan kopó lakkbevonatot kapott, valamint az egymagos hardver is kezd kevésnek bizonyulni, főleg annak tükrében mondható ez, hogy a Neo L ajánlott fogyasztói ára nagyjából 75 ezer forint, amelynek házon belül éppen az Xperia U lehet erős ellenfele kétmagos processzorával, még ha annak memóriája nem is bővíthető. Alternatívaként a pár ezer forinttal olcsóbb HTC One V és a hasonló árban kapható Lg Optimus L7 említhető, habár összességében néhány Mátyás királyt hozzádobva még ezeknél is lényegesen jobb lehetőségek kecsegtetnek (immáron két processzormaggal a fedélzeten). Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a Sony Xperia Neo L akkor lenne nagyobb durranás, ha az ára bő tízezer forintot esne, addig viszont egyelőre kevés esélye lesz labdába rúgni. Plecsnit egyelőre nem adnék neki, az idő és az árváltozás eldönti, mi lesz a sorsa.
Legendd
A tesztkészülék a VIP-Phone jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!
A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.
Specifikáció
Általános | ||
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS | |
Méret | 121 x 61.1 x 12.2 milliméter | |
Tömeg | 131,5 gramm | |
Színvariációk | fekete, fehér | |
SIM-foglalat | normál méretű SIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 4 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 480 x 854 pixel (245 ppi) | |
Kijelző típusa | LCD kapacitív érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm MSM8255 Snapdragon | |
Processzor típusa | 1 GHz-es egymagos Scorpion | |
Processzor csíkszélessége | 45 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv7 | |
Grafikus chip | Adreno 205 | |
RAM mérete | 512 MB RAM | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | dinamikus | |
SMS memória | dinamikus | |
Szabadon felhasználható belső tárhely | 1 GB / 300 MB szabadon felhasználható tárhely | |
Memória bővíthetősége | 32 GB SDHC | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 900/2100 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA | van / 7,2 Mbps / 5,76 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 2.1 (A2DP, EDR) | |
WiFi | 802.11 A/b/g/n, DLNA, WiFi hotspot | |
USB | microUSB 2.0 | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | van / van | |
Hangrögzítés | telepíthető | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 4.0.4 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | telepíthető | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Google+, GTalk, Google Maps, Google Messenger | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 5 megapixel, autofókusz, LED villanó | |
Másodlagos kamera | 0,3 megapixel (VGA) | |
Videófelvétel | 720p | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 1500 mAh-s lítium-ion | |
Készenléti idő | 575 óra | |
Beszélgetési idő | 8 óra | |
Internetezési idő | ? óra | |
Zenelejátszási idő | 37 óra | |
Videólejátszási idő | ? óra | |
Egyebek | ||
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor |