Hirdetés

Sony Xperia V - hiába Várunk rá

Bevezető, tartozékok

Mindig kellemes érzés olyan készülékekről írni, melyek valamilyen szempontból különlegesnek számítanak. Akár tudásuk, akár áruk, akár más miatt, és ha ezekből több is adott egyszerre, akkor főleg. Nos, az Xperia V rendelkezik néhány izgalmas részlettel, melyeket a következő oldalakon ismerhettek meg. Azonban egyvalami biztosan elszomorítja majd az olvasót. Nevezetesen az, hogy ez a típus hazánkban hivatalosan nem lesz kapható.

Sony Xperia V
[+]

Ez pedig nagy kár, hiszen pusztán a felületes adatok is sokatmondóak. HD Bravia kijelző, 13 megapixeles kamera, IP57 minősítés és még sorolhatnám. Azonban a Sony sajnos nem nagyon számol hazánkkal, mint komoly piaccal, amiben persze részben igaza is van. De ahogy az acro S-nél, úgy itt is látni fogjuk, hogy megint baklövést követnek el ezzel, ám ne is szaladjunk ennyire előre.

Sony Xperia V
[+]

Az XXL GSM-től villámgyorsan elhozott doboz meglepően apró. Lapos, mint a többi Sony-é, ám jóval kisebb, ezzel együtt ugyanazt találjuk benne. A készülék mellé/alá csomagoltak egy hálózati töltőfejet (ez nekünk ázsiai volt), egy USB kábelt és egy sztereó agybadugós fülest, melyhez többféle méretű gumipárnák járnak.

Sony Xperia V
[+]

Külső

Ha valamit rögtön ki kell emelnem a tulajdonságokból, az biztosan a formaterv. Nem kétséges, a Sony már az Xperia-sorozat kezdetétől saját, egyedi utat jár és amióta a japánok uralnak mindent, igazán dekoratív eszközök kerülnek ki a gyárból. Az átlátszó csíkkal fémjelzett NXT dizájn után most visszatértek az arc (és arc S) egyik jellegzetességéhez, a homorúan ívelt hátlaphoz. Átlátszó csík itt már nincs, az előlap kikapcsolt állapotban szinte teljesen homogén, fekete felületet képez, akárcsak az újabb Bravia televízióknál. Az elő- és hátlap közötti részt egy sötétszürke keret foglalja el, amely nem csak színében, hanem fizikai kiterjedésében is kiemelkedik, tulajdonképpen szó szerint keretbe foglalja az egészet. Mindezek összessége egy nagyon elegáns, letisztult és valóban egyedi készülék, ami jól mutat a kezünkben és az asztalra letéve is, bármilyen irányból, bármilyen környezetben. A formához illően a minőségben sem kötöttek kompromisszumot. Fém ugyan nincs, de a műanyagok minőségiek, a hátlap matt, selymes tapintású anyaga remek fogást ad, ráadásul a piszokkal szemben is elég ellenálló. Az előlapot üveg borítja, ráadásul a gyártó ezúttal is ellátta egy extra fóliával, ami kedves gesztus. Mindezeket remekül össze is rakták, tehát semmi illesztési hézag, meg lötyögés, nagy ritkán a hátlap halkan megnyikkan, ám itt nem unibody házról van szó.

Sony Xperia V
[+]

Az előlapon továbbra is a kijelző a fő helyfoglaló. Ezúttal 4,3 hüvelykes panelt kapunk, konkrétan egy LED megvilágítású, multi-touch TFT-t, amely az elsők között kapta meg a második generációs Mobile Bravia Engine-t. A felbontás 720p HD, úgyhogy a pixelőrültek megnyugodhatnak, ez már bőven retina. Számomra különösen kellemes volt, hogy bár kontrasztban biztosan akadnak nála jobbak, ám így is élénk és természetes látvány tárul elénk, a fehér valóban fehér (a fekete viszont nem annyira jön össze). A betekintési szögnél érezni, hogy nem IPS vagy AMOLED megoldásról van szó, viszont kültéri fényben is jól olvasható minden. Előlapi gombnak nyoma sincs, a kezelést a kijelzőn megjelenő gombokkal kell intézni. Felül viszont van egy hangszóró, ami igen hangosan és korrekt minőségben közvetíti a vonal túlsó végén lévő hangját. Mellette előlapi kamerát, fény- és közelségszenzort, valamint egy többszínű állapojelző fényt találunk, tehát nem hiányzik semmi. Elsőre kicsit furcsán hat, hogy a kijelző alatti terület jóval kisebb a felsőnél, de ez semmi problémát nem okoz.

Sony Xperia V
[+]

Hátul a forma vonzza a szemet, a homorított megoldás még mindig dögös és jól is néz ki. Az egyébként sík felületet alul a kihangosító nyílása töri meg, míg felül a kamera optikája, a villanófény, a másodlagos mikrofon és egy Xperia felirat is figyelmet kér. Maga a hátlap egyébként egész könnyen eltávolítható, ezt azért jegyezném meg, mert közben az Xperia V IP57-es minősítéssel rendelkezik. Ez alapján por- és vízálló, utóbbi esetén akár 30 percet is eltölthet 1 méteres mélységben. Miután boltból származó tesztkészülékről van szó, így ezt a képességet nem annyira volt kedvem kipróbálni.

Sony Xperia V
[+]

A szürke keret nem csak formai, hanem funkcionális szerepet is betölt, mivel ebben helyezték el a csatlakozókat és gombokat. Alulra a mikrofon került, míg a tetején a 3,5 mm-es jack lakik. Jobboldalt van a bekapcsoló és a hangerőszabályzó páros, illetve egy nyakakasztó nyílásra is lelünk. Velük átellenben, a bal térfélen egy dokkolóhoz való érintkezőt látunk (amolyan acro S mintára, csak itt külön kell megvenni hozzá), illetve a microUSB is ide került. Ez és a jack is egy-egy ajtócskával van védve, ami a por- és vízállóság miatt szükséges. Némi ergonómiai bakira lelünk az oldalsó billentyűknél, mivel a hangerőszabályzó elég apró és nagyon közel van a bekapcsolóhoz (viszont legalább nem alulra tették). Azért ebben is van valami jó, mert egyetlen ujjal tudtam kijelzőképeket csinálni.

Hardver, szoftver

Az Xperia V még tavaly mutatkozott be, mint az akkori paletta közel csúcsmodellje. Mivel a Sony ekkor még nem volt rápörögve a négymagos témára, ezért kétmagos hardvert pakoltak a burkolat alá. A Qualcomm MSM8960-as chipben egy kétmagos, magonként 1,5 GHz-en működő Krait (Snapdragon S4) processzor dübörög, melyhez Adreno 225 grafikus gyorsító és 1 GB RAM, illetve 8 GB ROM tartozik. Utóbbiból majdnem 2 GB használható programok telepítésére, és 3,7 GB multimédia tárként. Noha idén már mindenki négy maggal nyomul, ennek a konfigurációnak egyáltalán nincs mit szégyellnie. Érdemes megnézni a benchmark táblázatunkat, amiből jól látszik, hogy bizony van itt erő bőven és sok esetben a mostani csúcsgépeket is megszorítja, sőt meg is előzi (pedig a többieken már 4.1 vagy 4.2 fut). Az alábbi videón is látszik, hogy a rendszer nem sokat gondolkozik, szépen pörög, apróbb akadások a főmenü lapozásánál jönnek elő.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Sony Xperia V HTC One X+ LG Nexus 4 Samsung Galaxy S III
AnTuTu Benchmark 3.0 11380 pont 14107 pont 17801 pont 17563 pont
Linpack for Android (single) 155,824 MF. / 0,54 s 48,599 MF. / 1,72 s 41,055 MF. / 2,04 s 57,107 MF. / 1,47 s
Linpack for Android (multi) 330,719 MF. / 0,51 s 144,406 MF. / 1,17 s 177,131 MF. / 0,95 s 189,088 MF. / 0,89 s
Smartbench 2012 Prod. 3707 pont 4160 pont 3124 pont 4020 pont
Smartbench 2012 Games 3018 pont 2446 pont 3268 pont 1647 pont
Quadrant 2.0 6045 pont 5907 pont 4793 pont 5480 pont

Sony Xperia V Sony Xperia V

Szoftveresen Android 4.0.4-et kapunk, tehát egyelőre be kell érnünk a jeges szendvicssel, viszont a gyártó közlései alapján még januárban megérkezik a 4.1 is rá. Mindez a Sony saját felületével van megtoldva, ami meglehetősen szimpatikus. Grafikailag az egész rendszer át van csiszolva, viszont nem olyan drasztikusan, mint egy HTC vagy Samsung esetében. Mégis azt mondhatom, igazán tetszetős az egész. Elegáns, letisztult megoldások és színek jellemzik, és testreszabásban sem rossz.

Sony Xperia V Sony Xperia V

Az öt főképernyő fix, ezekre lehet kiszórni a widgeteket, illetve komplett színtémát is beállíthatunk. Az alul lévő öt gombból négyet átkonfigurálhatunk, a lezáró képernyővel is babrálhatunk néhány dolgot. A főmenü ismerős, oldalra lapozós, innen nem érjük el a widgeteket. Az ikonok sorrendje szabadon variálható, és egyetlen érintéssel bármelyik utólag telepített programot el tudjuk távolítani. A névjegyzék, üzenetek és naptár alaphármasról nem nagyon kell írni, ez már a Google is jól megcsinálta. A lehúzható értesítési sávban ott vannak a gyorskapcsolók.

Sony Xperia V Sony Xperia V

Adatkommunikáció, internet

Adatátvitel terén gyakorlatilag teljes kiszolgálást kapunk, mobilhálózaton négysávos GSM, háromsávos 3G és ötsávos(!) LTE modul segít. Utóbbi természetesen az európai frekvenciákat is viszi, itthon egyelőre csak a T-Mobile-nál és csak megadott tarifacsomagokkal használhatjuk. Ha van hozzá térerő is, akkor akár 100 Mbit letöltési és 50 Mbit feltöltési sebességet kapunk, ami picit durva. Nálam 20,5 Mbit jött össze, ami a 21 Mbit-es korlátomhoz igazodik. Amúgy HSPA-ban is 42 Mbit-et bír, és már itt is rendkívül gyors. A WiFi a/b/g/n szabványú, kétfrekvenciás, van DLNA, WiFi Direct és hotspot mód. Kapunk még 4.0-s sztereó Bluetooth-t, MHL szabványú microUSB-t és NFC-t is. Ebbe a „pakkba” elég nehéz belekötni.

Sony Xperia V Sony Xperia V

Böngészőből rögtön kettő van, a gyári mellett a Chrome is üzemel, mindkettő kiválóan ellátja feladatát. Fura módon a Sony nem telepített gyárilag egy fájlkezelőt, ami persze percek alatt pótolható a Play Áruházból. Vagy nem csak onnan, mivel a PlayNow és a Sony Select is lehetőséget ad programok telepítésére. A másik fura dolog, hogy a QuickOffice dokumentumkezelő csak olvasásra képes, a szerkesztős verziót külön meg kell vennünk, pedig egy ilyen kategóriás mobilnál talán jogos elvárás, hogy erre már ne kelljen költenünk.

Sony Xperia V Sony Xperia V

A WiFi-hez tartozó egyik extra a helyalapú vezérlés, melynek lényege, hogy a telefon eltárolja egy adott WiFi csatlakozási ponthoz tartozó mobilcellák adatait. Ezáltal később tudni fogja, ha ugyanott tartózkodunk és magától bekapcsolja a WiFi-t és csatlakozik a már elmentett hálózatra. Üzleti felhasználók vehetik hasznát az AAStocks nevű árfolyam és részvény figyelőnek. Kapunk egy szöveges és szabadkezes jegyzetelésre is alkalmas Emlékeztetőt, tovább a Biztonsági mentés programmal szinte mindent le tudunk menteni, illetve visszaállítani az adatainkból. Ugyancsak Sony specialitás az immár Intelligens Csatlakozás néven futó LiveWare. A különböző tartozékok csatlakoztatása esetén előre eltárolt események történnek, például a headset csatlakoztatásakor rögtön elindulhat a zenelejátszó és közben mondjuk rezgő módra is válthatunk, de mindehhez még időintervallumot is bejelölhetünk. Az ébresztés mellé kapunk világórát, stoppert és időzítőt is.

Sony Xperia V Sony Xperia V

Multimédia

13 megapixel, ennyi a felbontása a hátlapi kamerának és ebben még a csúcsmodellek sem tudnak többet. Nem minden azonban a felbontás, az autofókusz és a LED villanó mellett a Sony saját, Exmor R szenzorjával nyomul. A kamera már a lezáró képernyőről is indítható, viszont itt kiderül egy komolyabb negatívum, ugyanis nincs fizikai exponáló billentyű, ami pont a Sony-nál elég meglepő. Használni viszont így sem nehéz a fényképezőt, a keresőben átlátható módon tudjuk állítani az opciókat. Ezekből nincs is hiány, meglehetősen sok beállítást piszkálhatunk: felbontás, fehéregyensúly, ISO, fókusz és fénymérési mód, képstabilizátor (digitális), HDR, vaku, arcfelismerés, hogy csak néhányat említsek. Van sorozatfotó és panorámakép, előre programozott témák, de teljesen automata, intelligens üzemmód is, ahol a telefon maga igyekszik kitalálni, épp milyen beállítások kellenek.

Sony Xperia V

Mindez nagyon szépen és jól hangzik, a lényeg azonban mégiscsak az elkészült fotó. Bár a V előbb volt nálunk, mint az új csúcsmodell Z, kamerában láthatóan az előbbi teljesít jobban. A várthoz képest azért így is gyengébb, viszont a színek szépek, a dinamikatartomány is egész jól bírja (az utolsó két képen látható a HDR működése), ám túlzottan erős a zaj és a távolabbi részletek eléggé elmosódnak. Ugyanakkor az Exmor szenzor erőssége, a gyenge fényben fotózás is igazolást nyer, a vakuval készített kép elég kellemes lett. Makróban viszont nem annyira nyerő, noha a fókusz szépen dolgozik, a zaj és az élesség terén lenne még mit javítani. Azt sem árt megszokni, hogy a kamera lencséje szinte a telefon legszélén van, az ujjunk könnyen belelóghat a képbe. Videózás terén már hozza az elvártat, fullHD felbontással, sztereó hanggal és folyamatos autofókusszal dolgozik, utóbbi néha kicsit elveszti a fonalat, ami az ITT letölthető tesztvideón is látszik.

Sony Xperia V Sony Xperia V

Zenei téren viszont nincs bocsánat, itt a Sony megmutatja, hogy van tapasztalata bőven. A lejátszó egyszerűen szuper, a két főlapból az egyiken a lejátszás zajlik, a másikon tudunk turkálni a zenék között. Van albumfotó, ismétlés és véletlen lejátszás is. Hangzásjavításban pedig tuti első helyen áll, mivel a szabadon konfigurálható ötsávos hangszínszabályzón felül külön Clear Bass, Clear Audio+, többféle térhangzás és hangerő normalizálásból lehet válogatni. A gyári füles sem igazán béna darab, a beállításokat babrálva bárki kellemes hangzást hozhat össze. Mindezt megfejelték egy remek RDS-es FM-rádióval és a TrackID zenefelismerővel.

Sony Xperia V Sony Xperia V

A GPS-ről kevésbé szoktunk szót ejteni, hiszen ez amúgy is Android alaptartozék. Ezúttal viszont nem csak a megszokott Google Maps-ot találjuk rajta, hanem a Wisepilot navigációs szoftvert is. Ez fizetős, meg kell vennünk a licencet, de nem biztos, hogy megéri, mivel számos alternatíva van, akár olcsóbban vagy ingyen. Szépen átalakították a Galériát is, külön érjük el a Filmeket, ahol nem kérdés, hogy az 1080p anyagokkal is bőven elbír a gép. Érdekes extra a minialkalmazások, amit a futó programok listájánál érünk el. Ezzel bármikor előhozhatjuk mondjuk a számológépet vagy a jegyzetelőt, a lista pedig tovább bővíthető a Play Áruházból.

Sony Xperia V Sony Xperia V

Üzemidő, összegzés

Mint említettem, a hátlap levehető, az alatta lévő akku cserélhető, kapacitása 1700 mAh. Ez ma már nem is számít kiemelkedőnek és ugyanezt mondhatjuk az üzemidőre is. A hardverből elsősorban a kijelző kér sokat az energiából, viszont ha nem lógunk órákat a LTE-n vagy a fényképezőn, akkor biztosan végigbírja a napot, ám sokkal többet már ne várjunk. Vannak különböző energiatakarékos üzemmódok, amik azért segíthetnek, így egy második nap is talán kibírható töltő nélkül.

Sony Xperia V
[+]

Értékelés: Sony Xperia V
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 6 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A legtöbb figyelmet mindig a csúcsmodellek kapják, így aztán az Xperia T árnyékában nem is nagyon figyeltünk a V-re. Pedig bizony érdemes, hiszen egy igen kiváló készülékről van szó. Elegáns külső, igényes kidolgozás és minőség, erős hardver, mindezt ráadásul sikerült egy emberi méretű házba becsomagolni. Nagyon kevés negatívumot lehet összeszedni róla, ezek egyike az exponáló hiánya, de szinte mindenben hozza az elvárható szintet vagy épp túl is teljesíti. Most már biztos, hogy nem véletlenül lett a harmadik okostelefon gyártó a Sony. Ha így halad tovább, bizony a Samsung és az Apple kivételével veszélyt jelenthet bárkire és jó esélye van visszakerülni a világ öt legnagyobb gyártója közé. Az Xperia V legnagyobb fájdalma azonban, hogy nekünk nem adatik meg, legalábbis hivatalos úton nem. Kártyafüggetlenül jelenleg 130 ezer forintért juthatunk hozzá, ami a képességei fényében nem rossz ár és sokan pont egy ilyen készülékről álmodnak. Ismét egy olyan telefon járt nálam, melyet nagyon nehezen adtam vissza, így nem is kérdéses, milyen plecsnit kap:

Sony Xperia V

Rusi

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a T-Mobile 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Sony Xperia V
Sony Xperia V Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 129 x 65 x 10,7 milliméter
Tömeg 120 gramm
Színvariációk fekete, fehér, pink
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,3 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (342 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív, multi-touch TFT, Sony Mobile Bravia Engine 2
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon MSM8960
Processzor típusa 1,5 GHz dual-core Krait
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 225
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Szabadon felhasználható belső tárhely 1,97 GB (programok) + 3,71 GB (multimédia)
Memória bővíthetősége microSDHC (32 GB-ig)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/2100 MHz
LTE 800/850/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 42 Mbps / 5,76 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP)
WiFi 802.11a/b/g/n, dual band, DLNA, WiFi Direct, hotspot
USB microUSB 2.0 (MHL)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (A-GPS, GLONASS)
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.0.4
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek AASTOCKS, Biztonsági mentés/visszaállítás, Feljegyzés, Frissítési központ, Intelligens csatlakozás, McAfee Security, Messenger, Movie Studio, NeoReader, OfficeSuite, PlayNow, Sony Select, Súgó, Timescape, TrackID, Walkman, Wisepilot for Xperia, Xperia Link
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, autofókusz, Exmor R BSI szenzor, LED villanó
Másodlagos kamera van
Videófelvétel 1080p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 1700 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 300 óra (2G) / 400 óra (3G)
Beszélgetési idő 7 óra (2G/3G)
Internetezési idő N/A
Zenelejátszási idő 18 óra
Videólejátszási idő N/A
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet, IP57 víz- és porálló kialakítás, karcálló üveg kijelző, aktív zajszűrés másodlagos mikrofonnal, giroszenzor, mágneses szenzor, fényszenzor, közelségszenzor, állapotjelző LED, xLOUD/Clear Phase/Clear Audio+ hangzásjavítás, LTE Cat3 100/50 Mbit/s
  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Sony Xperia T - trónok harca

    A japán gyártó csúcsmodellje elegáns külsővel és nagy tudással érkezik, biztos helye van a felső kategóriában.

  • Sony Xperia SL - gyorsítósáv

    Sony Xperia SL nem más, mint az Xperia S emelt órajelű változata, ám ezen kívül szinte mindenben csontra megegyeznek.

  • Sony Xperia acro S - stílus és tudás

    Kezünkbe került a Sony újabb csúcsmodellje, amely nem csak okos és gyönyörű, de még vízálló is, ám hazánkban elég ritkán látjuk majd.

  • Sony Xperia Ion - ionágyú

    A Sony Xperia sorozatának legnagyobb modellje HD kijelzőt, 12 megapixeles kamerát és bővíthető tárhelyet is kapott, méghozzá egy igazán impozáns házba csomagolva

Hirdetés