WayteQ xTAB 50 GPS - az androidos navi

Bevezető

Hosszú-hosszú évek óta navigációs fronton – itthon legalábbis – a WinCE alapú gépek uralják a piacot. Mellettük csupán marginális szerep jut a Garmin és a TomTom saját megoldásának, az olcsón elérhető PNA-k túlnyomó többsége az igen korosnak tekinthető WinCE alapokon nyugszik. Erre fejlesztette ki az itthon elképesztően népszerű iGO nevű programját az NNG még 2003-ban, s a mai napig ezen a platformon érhető el rendre a legfrissebb iGO.

WayteQ xTAB 50 GPS
[+]

Csakhogy míg az okostelefonok frontján megállíthatatlannak látszik a fejlődés, az autós PNA-k szinte csutkára ugyanazt adják évek óta, ugyanaz a kernel, ugyanaz a hardveres architektúra, s bár a kijelzőfelbontáson tudtak növelni (480x800 pixel), ez nem okozott eufóriát, lévén a koros rendszer igencsak látványos küzdelmet folytat a grafikai megjelenítés kapcsán. De így megy ez évek óta, senki sem hisztizik, hogy meg-megdöccen a térkép kirajzolása, a forgatás, vagy a nagyítás, megszoktuk, használjuk, alapvetően működik is. Csakhogy közben finoman szólva is elrohant a világ a filléres tucatnavik technológiai szintje mellett, amikor telefonokban többmagos processzorok, GPU-k, gigás memóriák már átlagosak, addig a WinCE platform köré épített navigációk csak egy helyben toporognak.

WayteQ xTAB 50 GPS
[+]

Persze sok programozói munkával, küzdéssel és kitartással ezekbe a gépekbe is bele lehet erőltetni új funkciókat. A Bluetooth jellemzően nem gond, de a böngészés már kifejezetten retek, ha pedig neadjisten SIM-et is kellene kezelni, akkor ott már vaskosan látszik, hogy a WinCE-t annak idején nagyon nem erre tervezték, s ez nem is róható fel neki. Közben kiderült, hogy alkalmi navigációra az okostelefonok is megfelelőek, ott ráadásul raklapnyi okos segédprogram és funkció jön be a képbe (connected services, a célállomás időjárása, a Google forgalmi információi, a netről frissülő műholdkép, a BKV menetrend, stb.), ami segíti az utazót, de az alapszintű autós navigációknál ilyesmiről nem, vagy csak nagyon korlátozottan álmodhatunk. Arról nem is beszélve, hogy a WinCE platform egy csomó kényelmi pluszt sem tud támogatni, még akkor sem, ha megfeszülnek a fejlesztők. Integrált kamera? Multitouch, kapacitív kijelző? Szabadon megválszatható, netről telepíthető térkép és szoftver? Ezek mind kiesnek, vagy csak nagyon komoly haxolással érhetőek el, holott egy új szintre tudnák emelni a navigáció élményét.

WayteQ xTAB 50 GPS
[+]

Minderre viszont már jóideje létezik a megoldás, úgy hívják, hogy Android. Akkor vajon miért nem hemzsegnek az ilyen gépek a piacon? Mert eddig egyrészt árban nem lettek volna versenyképesek, másrészt pedig Kínában – ahonnan az összes WinCE navi származik – nehezen állnak át új technológiára, ha a régit még különösebb erőfeszítés nélkül el lehet adni. A folyamat viszont elkezdődött, információink szerint több cég is nekiindul a navigációs berendezések új generációjának, ráadásul az NNG azt közölte velünk, hogy iGO alapú androdos szoftver tudnak üzleti partnereik számára biztosítani.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés