Xiaomi Band 7 Pro - az egészség fontos (lenne)

Átmenet egy óra és egy karperec között, került bele GPS, tele van szenzorral, nem is túl drága, de valami mégsem stimmel.

Bevezető

A Xiaomi Band sorozat (a.k.a Mi Band) méltán a világ legnépszerűbb aktivitásmérő karperec szériája. Jókor, jól, olcsón és mindenki számára egyértelműen működő módon lépett be a Xiaomi erre a piacra, az évek múltával pedig egyre okosabbak lettek a generációk, színesre váltott a kijelző, fejlődött az értesítéskezelés, elvileg pontosabbak lettek a szenzorok és bekerültek újabb és újabb funkciók. Ettől függetlenül az aktuális Band mindig is ténylegesen egy karperec maradt: kicsi, vékony, alig észrevehető, de értelemszerűen vizuális információk megjelenítésében korlátozott kütyü.


[+]

Erre jelent gyógyirt a Band 7 Pro, amit a Tomtop küldött el nekünk, hogy aztán itt rámolgassuk erre-arra, mert a kapcsolódó Mi Fitness alkalmazás nem látta a terméket a párosítási kísérleteknél. Aztán kiderült, hogy ez egyelőre így is marad, ha nem állítjuk át a régiót kínaira, mert egyelőre a Xiaomi nem csinált globális verziót a masinából, miközben egy csomó webshopból simán rendelhető, szóval — nyilvánvalóan — van legális hack. A kínai régiós Mi Fitness megtalálja az órát, amely kínaiul kezd el kommunikálni, de a sikeres kapcsolatfelvétel után a telefon nyelvét angolra állítva az óra is nyelvet vált, hogy aztán a mobilunkat magyarra kapcsolva már a Band 7 Pro maradjon angol. És innentől minden szipi-szupi, mert a Bandekben eddig sem volt magyar nyelv, a kapcsolódó alkalmazás pedig szintén csak angolul ment, amióta világ a világ és Band a Mi Band.


[+]

Tehát ha valaki úgy dönt, hogy kosárba teszi a terméket most éppenséggel 69 dolláros áron, akkor ezzel a kezdeti matatással számolnia kell, de utána lesz neki egy olyan aktivitásmérő karperece, ami órának néz ki, könnyebben olvasható, továbbá van benne GPS és NFC, plusz 117 sportmódot mér, vízálló (5ATM), 14 napig megy töltés nélkül és számos további, roppant kecsegtető funkcióval rendelkezik azon felül, hogy fantörpikus szenzorok segítségével csodálatosan monitorozza ébrenlétünk és alvásunk minden rezdülését. Na, ez az ígéret. És akkor most jöjjön a gyakorlat, ami korántsem ennyire mesebeli és cukormázas.

Kialakítás

A termék megjelenésére nincs panaszom, mert meg is lehet vele jelenni majdnem bárhol, kivéve magyar oligarchák random jachtjain, mert a sós vizet speciel nem fogja bírni. De ha csak koktélozunk két közbeszerzés lezsírozása között a fedélzeten, abból baj nem lehet, ugyebár. A Xiaomi alumíniumból készíti a keretet és elvileg ellenállóbb polimert használ a tokozás további részein, a TPU szíj pedig ezúttal normál csatos, nem pedig patenttal kapcsolható össze a csuklón.


[+]

A Pro modell azért különbözik ránézésre is a sima Band 7-től, mert nem egy keskeny kijelzőt, hanem egy jóval szélesebb AMOLED megjelenítőt kapott. A Band 7-ről azt tudni, hogy 1,62 inches, emez pedig 1,64 inches, hát az majdnem semmi, ha csak ezt az adatot nézzük, de ha a képarányt is, akkor negyedével nagyobb a terület, amit a felbontási információk is igazolnak, hiszen a Band 7 192 x 460 pixeléhez képest itt 280 x 456 képpont látható. Sokkal jobban elférnek az adatok, a notifikációk, a sportolás közben mutatott értékek és óralapból is van valami 200 különböző változat, hogy tudjunk választani, noha ezek nem interaktív számlapok, tehát bár meg tudnak jeleníteni egy csomó adatot, de ezeket megérintve nem repülünk a megfelelő funkcióhoz.


[+]

A kijelző körül valahol bizonyára van egy fényérzékelő is, mert automatikusan tudja a környezeti viszonyoknak megfelelően állítani a fényerőt a szoftver, így a kijelző direkt napfényben is olvasható, de sötét környezetben sem fogja kiégetni a retinánkat. Gomb egy darab nincs rajta, mindent gesztusvezérléssel irányíthatunk, arról nincs információ, hogy konkrétan milyen hardver dolgozik az órában, de arról tapasztalati úton be tudok számolni, hogy valamivel gyorsabb és reszponzívabb a felület, mint a Band 7-nél, de messze nem olyan akadásmentes, mint ahogyan azt szerettem volna.


[+]

Sajnos a szíj nem a szabványos megoldás, de eBay-en már találni alternatívákat, ha a gyári fekete nem jönne be. Az óra alján egy hármas osztású szenzort találunk, valamint a töltő csatlakozóját, amely benne van a dobozban, USB-A a vége neki, tehát egy ilyen töltőfejjel lehet energiát adni a motyónak. Ha alaposan megforgatjuk a terméket, akkor jobb oldalon egy kis lukat fogunk találni: nos, itt bújik meg a mikrofon, ami arra szolgál, hogy a MI AI nevű asszisztensnek parancsokat adjunk, ám mivel ez kizárólag mandarin nyelven történhet, ezért meglehetősen korlátozott maradt az interakciónk. Hangszóró ellenben nincsen, a termék rezgéssel véteti észre magát, amely vagy “default”, vagy “strong”, de már az előbbi is bőven elég erős.

UI és app

A felület tök átlátható és egyszerű, a számlapról balra húzva jönnek a gyorsbeállítások, jobbra a már említett MI AI érdeklődik első kártya gyanánt, aztán jön a többi widget, fentről húzhatók le az értesítések (és itt csúnyán szaggat az animáció), lentről jön be az ikonos menü. Ha akarjuk, akkor van always-on kijelzés (amely csökkenti az üzemidőt), csuklómozdulatra felébred az óra (jó hatásfokkal), a tenyerünkkel letakarva pedig ki lehet kapcsolni a kijelzőt.

[+]

Az ikonokhoz nincs felirat, szóval érdemes végignyomkodni, hogy melyik ábra mit takar, de azért van néhány egyértelmű is közöttük. Kapásból az első az aktivitásokat indítja, aztán jönnek az edzések összegzői, a napi aktivitásunk statisztikái, alvás, pulzus, véroxigén-szint, időjárás, ébresztő, stopper, időzítő, zenelejátszó és kamera (a telefonunkat vezérli), kapott külön ikont a WeChat, valamint vannak főleg futás témakörében edzéstervek is. Az NFC-t kenhetjük a hajunkra, mert itthon nem működik globális forgalmazás hiányában a funkció. Magán az órán olyan baromi szofisztikált dolgokat nem tudunk beállítgatni, de hát itt van nekünk a Mi Fintess alkalmazás, ami amúgy elég korrekt.

[+]

Itt át lehet az ikonos menüt kapcsolni listásra, tetszőlegesen módosíthatjuk a menüpontok sorrendjét, elérjük a közel 200 letölthető számlapot, valamint a MI AI-jal kezdődő, oldalirányú suhogtatással elérhető widgetek sorrendiségét és tartalmát is babrálhatjuk, itthon kapásból azzal indítva, hogy a kínai személyi asszisztenst eltakarítjuk. Az alkalmazásban látszik amúgy, hogy az NFC mire lenne jó: tömegközlekedési kártyákat és belépési kulcsokat lehetne hozzáadni a rendszerhez. Úgy tudni, hogy küszöbön a globális változat bejelentése (bár ott 99 euróról szólnak a hírek), ez talán az NFC-t is értelmezhetővé teszi majd mifelénk.

[+]

Beállíthatunk az órához PIN-kódos védelmet, időzített DND-t alváshoz (mert a telefonról nem szinkronizálja ezt), tétlenségi figyelmeztetést, valamint a folyamatos pulzus- és véroxigén-szint méréshez is egyedi értékhez kapcsolódó riasztásokat, illetve babrálhatjuk az értesítési opciókat. Az egyes alkalmazások ikonjait nem hozza át a telefonról, de az ékezetes karakterek megjelenítése hibátlan. Emojik már csak egy üres négyzet formájában jelennek meg, reagálni pedig még előre gyártott sablonokkal sem tudunk az üzenetekre. A hívásokat is csak elutasítani és a rezgést lenémítani tudjuk, felvenni, vagy üzenettel visszajelezni az óráról nem lehet. Magyarán az óra jellegű kialakítás nem hozott magával szofisztikáltabb notifikációs megoldásokat, ilyen téren ez pont annyit tud, mint egy Band 7, csak a valamivel nagyobb kijelző és betűméret miatt jobban olvashatók a beérkező jelzések.

Fitness

Referenciaként most is a Galaxy Watch 4 Classic volt a másik csuklómon, erről tudom, hogy jó pontossággal méri azokat a tevékenységeket, amiket néhanapján csinálok, mert volt alkalmam Garminnal is összevetni, szóval abból indulok ki, hogy a Watch4 ezügyben oké. És természetesen nem várok el hasonló pontosságot egy jóval olcsóbb kaperec-órától, de amikor az egy órás edzőtermi gyarkolatozást követően konkrétan feleannyi elégetett kalóriáról számolt be, mint a Samsung, akkor azért felvontam a bal szemöldököm.

A Band 7 Pro séta, erősítés és alvással kapcsolatos adataiA Band 7 Pro séta, erősítés és alvással kapcsolatos adataiA Band 7 Pro séta, erősítés és alvással kapcsolatos adatai A Band 7 Pro séta, erősítés és alvással kapcsolatos adatai [+]

Ugyanazek a Galaxy Watch4 Classic méréseivelUgyanazek a Galaxy Watch4 Classic méréseibelUgyanazek a Galaxy Watch4 Classic méréseibel Ugyanazek a Galaxy Watch4 Classic méréseivel [+]

Két nappal később megcseréltem a két karéket, de így sem csökkent szignifikánsan az eltérés. Aztán megnéztem a pulzusra vonatkozó diagrammokat a két órán, a Samsung jóval nagyobb kilengésit tökéletesen magyarázza az egyes gyakorlatok közötti pihenőidő, a maximális érték az első próbánál 175 volt, a Xiaomi szerint 143, a másodiknál 152 vs. 139, szóval felvontam a jobb szemöldököm is. Aztán elmentem sétálni GPS-t használva, 690 métert mért a Samsung, 787-et a Band 7 Pro, majd összevetettem az alvási adatokat, amelyek szerint 71 pontot értem el a 100-ból a Samsung szerint alig több mint 8 órányi szunyával, ugyanezen éjszaka a Xiaomi állítása alapján “excellent” volt, de szerinte 9 órát alukáltam (ami tévedés). Ezen a ponton a harmadik szemöldökömet is felvontam volna, ha lenne. A napi lépésszámok kapcsán is 20-25%-kal kevesebbet mért a Xiaomi fixen, szóval meglehetősen szkeptikus vagyok azügyben, hogy a Band 7 Pro szenzoraira mennyire érdemes hagyatkozni.


[+]

A 117 támogatott mozgásforma puszta vakítás, körülbelül 10 olyan aktivitás található a masinában, ami egy fokkal specifikusabb annál, mint hogy a pulzus alapján számol kalóriát, de mivel már a pulzust is bénán méri, ezért lényegében mindegy, hogy spinning edzést, vagy curlinget választunk, az eredmény ugyanaz lesz a végén. Természetesen elfogadom, hogy ez egy relatív olcsó, órába oltott karperec, a 72 dolláros ár nyilván behatárolja a szenzorok pontosságát úgy, hogy a GPS-nek is bele kellett férnie. Ott egyébként a térképre rajzolt útvonal alapján könnyen lehet, hogy a Samsung volt a bénább, de mivel GPX-ben nem lehet exportálni az útvonalat, ezért ilyen jellegű összevetéseim nincsenek.

[+]

Mindenesetre legyünk azzal tisztában, hogy a Mi Band 7 Pro sportolásra kellő szkepticizmussal alkalmas. Az elégetett kalóriák és a pulzusmérés tekintetében is pontatlan, a mintavételezés sűrűsége is hagy maga után kivánnivalókat, amikor a Samsung szerint már csökkenőben volt egy széria után a pulzusom, akkor a Band 7 Pro még mindig növekvő pályát mutatott. A két eszköz között viszont gyakorlatilag eltűnt a lépésszámoknál látott eltérés akkor, amikor direkt GPS-szel mértem egy sétát, ami számomra azt jelzi, hogy a Xiaomi szenzora önmagában nem ad elég, vagy elég pontos információt, de műholdas rásegítéssel már tud jól dolgozni. Mindenesetre fitnesz szempontból nekem csalódás a termék, értesítéskezelésben nem ad többet, mint egy Band 7, az NFC nálunk nem jó semmire a kínai lokalizáció miatt, üzemidőben hasonló (10 napot ment nálam), viszont a kijelző remek, és az anyaghasználat, valamint az összeszerelés is patika. A MI AI számunka lényegtelen, tehát mondhatjuk, hogy ez egy Band 7 nagyobb kijelzővel és extra GPS-szel, akiknek ez lényeges, azok számára 69 dollárért érvényes ajánlat lehet, de úgy összességében pontosabb mozgáskövetést és egy fokkal összetettebb értesítéskezelést vártam volna el. Nem fogunk kövér könnycseppeket hullajtani azért, mert egyelőre nincs globális forgalmazás, akinek kell, így is meg tudja rendelni, vállalva némi szoftveres trükközést a történet elején, de úgy egyébként tele van a piac olcsó, aktivitáskövetési funkciókkal rendelkező, mégis óraszerű megoldásokkal (mint amilyen a Realme). És a végső konklúzió nálam az, hogy bár lehet és kell is fejleszteni a hardveren, a kijelzőn, az érintésérzékenységen és az összeszerelési minőségen, de a legfontosabb mégis az lenne, hogy azok a fránya szenzorok legalább 5-10%-os hibahatárral tudják mérni a tevékenységeinket és az egészségügyi szempontból lényeges adatainkat. Nem hiszem, hogy egy esetleges globális forgalmazás ezen érdemben javít majd, de a kezdeti régiós trükközés és az NFC értelmes felhasználása lehet majd a hozadéka ennek a lépésnek, plusz nyilván néhány, főleg kínai nyelven értelmezhető funkció kikerül a rendszerből. Plecsni viszont most főleg azért nincs, mert bár a GPS megléte ebben az árszegmensben örömteli, a nagyobb kijelző is hasznos, de érzésem szerint a szoftverhez még annyira sem nyúltak hozzá, hogy a méretesebb megjelenítőn lehessen az értesítésekre reagálni. Ugyanakkor viszont a térképes útvonalrajz alapján maga a GPS modul kimondottan pontosnak tűnik sűrű mintavételezéssel, futáshoz, sétához, túrázáshoz tehát ajánlható lenne, ha a pulzust is jól mérné és lehetne GPX exportot készíteni, de önmagában egy darab jól sikerült hardverelem nem elég a jó eredményhez.

Bog

A terméket a Tomtop küldte nekünk tesztre, köszönjük. Itt lehet most épp 69,89 euróért kosárba tenni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés