Hirdetés

Xiaomi MiJia Quartz - kvarcóra extrákkal

Bevezető, külső

Pár évvel ezelőtt teszteltük a rendkívül jó marketinggel beharangozott Withings Activitét és annak olcsóbb változatát, majd írtunk az abból lett Nokia Steelről is, ugyanis időközben a Nokia megvette a francia Withingset, igaz, azóta meg is váltak tőlük. A recept nagyon egyszerű volt, egy szép kvarcórát láttak el lépésszámlálóval (ami akkoriban igazán menő volt, igazi okosórák ugyanis még nem igazán léteztek), illetve később minimális értesítési lehetőségekkel is. És ezek a termékek valószínűleg sikeresek is voltak, hiszen az eredetileg 2014-ben megjelent Activité apróbb módosításokkal tulajdonképpen a mai napig is megvásárolható. Nem csoda hát, hogy a MiJián keresztül a Xiaomi is látott fantáziát a dologban, el is készítették a nem is pontosan tudni, hogy milyen nevű terméket: egyes piacokon MiJia Smartwatch, más helyeken MiJia Quartz néven fut, de ez utóbbi név áll közelebb a valósághoz, hiszen a recept ugyanaz, mint az Activité esetében volt: egy kvarcóra extrákkal.


[+]

Fontos tudni, hogy Európában hivatalosan nem kapható az eszköz, a budapesti Xiaomi boltban sem lehet hozzájutni, de Kínából minden különösebb nehézség nélkül meg lehet rendelni, méghozzá három színvariációban. A képek alapján valószínűleg mindenki rájött, hogy nálunk a teljesen fekete változat járt, de létezik belőle egy fehér számlappal, szürke házzal és kék szíjjal szerelt, illetve egy teljesen szürke változat is. A csomagolás nem hoz semmi váratlant, a letisztult, hófehér doboz előlapján az óra élethű képmását láthatjuk, a hátoldalán pedig a specifikációt olvashatunk el. Már ha tudunk kínaiul – ugyanis mint a dobozban található használati utasítás is, kizárólag ezen a nyelven íródott, de ez nem kritika, hiszen ott kapható a termék.


[+]

Az óra lekerekített formája egyszerű, mondhatni klasszikus, a maga nemében eleganciát sugároz. Aki a manapság divatos, bumszli órákat kedveli, az valószínűleg a MiJia termékében nem találja meg a számításait, a 40 milliméteres méret férfikézen nem nagy, de nem is bántóan kicsi: mondhatjuk, hogy unisex óráról beszélünk. A számlap körívesen barázdált és kimondottan igényesnek hat, rajta a logón és a mutatókon túl található egy kisebb kör is egy saját mutatóval, ez a lépéseket méri. A tipográfia nem egységes, nem mindegyik szám van úgy forgatva, ahogy logikus lenne, de az összképen ez szerencsére mit sem ront.


[+]

A szíj textúrája kellemes érzést nyújt a matt bőr felületével, a műanyagból/kaucsukból készült szíjaknál jóval kényelmesebb is. A minőség megkérdőjelezhető, a műanyag csat már pár nap használat után is erős nyomot hagyott a szíjon, de ha ugyanazt a méretet használjuk mindig, akkor ez egyrészt nem fog látszódni, másrészt a 24 milliméteres szíj egy pöcök segítségével órás vagy szakértelem nélkül is cserélhető. A tok és maga a hátlap rozsdamentes acélból készült, utóbbiról pár információt is leolvashatunk, de a legfontosabb adat a 3ATM felirat (30M, ha valaki így jobban érti), azaz az alacsony szintű víz elleni védelem, így zuhanyzáskor, kézmosáskor vagy esőben sem lesz baja az órának, és az izzadtság sem kezdi ki. Ugyanakkor úszni már nem szabad benne.

Funkciók, kapcsolódás, applikáció

Meglepődve tapasztaltuk, hogy nem a Bandeknél megszokott Mi Fit alkalmazással tudunk csatlakoztatni az órához, hanem a Mi Home-mal, ami önmagában nézve is egy kicsit fura, hiszen ha esetleg más Xiaomi okosórát is használunk, nem egy helyre kerülnek majd a mozgási adataink, kivéve, ha átvezetjük őket. De európai vásárlóként az is gond lehet, hogy az alkalmazással elsőre nem is találjuk majd meg az eszközt: az app csak akkor veszi észre, ha a régiót átállítjuk Kínára vagy az Otherre. Mindez viszont azt jelenti, hogy az összes otthoni Xiaomi cuccunkat is újra kell majd csatlakoztatnunk és konfigurálnunk, ráadásul az adataink is eltűnnek majd, azokat valószínűleg régiónként más-más szerveren tárolja a gyártó. Maga a csatlakoztatás viszont gyerekjáték, az egyetlen fizikai kezelőszerv lenyomása után történik meg a dolog. Ez egyben azt is tisztázza, hogy az egy gomb, nem egy tekerő, tehát az időt állítani csak az alkalmazás segítségével lehet, az órán nem.


[+]

A Bluetooth kapcsolatot először egy Pocophone F1-gyel próbáltuk felvenni, de talán a túl közeli rokonság miatt a MIUI-n csak kínaiul értük el a menüt, ami nem segítette elő a könnyű használhatóságot. Más androidos illetve iOS készülékekkel már angol nyelven állíthatjuk be a legfontosabb fizikai tulajdonságainkat, úgymint nem, testsúly, magasság és az időzónánk. Ezek megadása után az óra látványosan kel életre, a beépített motor az időzónánkhoz állítja a kis és nagymutatót. A végeredmény azonban így sem lesz mindig pontos, a mutatókat adott esetben kézzel is pozicionálni kell, hogy az óra pontos legyen: ez a folyamat a gyakorlatban egyszerűbb, mint ahogy most hangzik. Időzónákból amúgy többet is meg lehet adni, ezek között szintén az alkalmazás segítségével lehet váltani, de arra nem árt vigyázni, hogy bizonyos esetekben ez a napi lépésszámunk elvesztésével is járható (ha ugye olyan időzónára állunk át, ahol hozzánk képest már másnap van).


[+]

Az eszköz talán leghasznosabb extra funkciója a lépésszámlálás, az eredményt bármikor megnézhetjük a számlapra pillantva is, de a Mi Home nyilván pontosabban is tárolja. A pontosság megkérdőjelezhető, a Mi Band 3-mal nagyjából ugyanazt az eredményt mutatták, azonban más általunk próbált lépésszámlálókhoz képest 5-10 százalékos lemaradásban voltak – persze lehet, hogy azok mértek túl lazán. Ha nem várunk el mérnöki pontosságú eredményt, hanem mondjuk beérjük az ezres nagyságrenddel, akkor a MiJia órája megfelel a célnak.


[+]

Fontos tudni, hogy az óra és a telefon között alapvetően nincs állandó Bluetooth kapcsolat, így az értesítések azon túl is elég korlátozottak, hogy ugyebár kijelző híján egyedül a beépített rezgőmotor tud visszajelzést adni a szerkezet viselőjének. Hívásértesítés ettől függetlenül van, bejövő hívás esetén az óra képes rezegni, de ez a funkció kizárólag iOS-en és MIUI-s okostelefonokon érhető el, egy bármilyen más Androidon nem, aminek technikai okát nem látjuk, a MIUI sem élvez mélyebb integrációt az Androidban, mint mondjuk a Huawei vagy a Samsung kezelőfelülete, mégis ez van. A kínai nyelv miatt a Pocophone-on nem tudtuk kipróbálni mindezt, egy iPhone-nal viszont ment a dolog, ha jött a hívás, rezgett az óra. A különféle fórumokon találtunk olyan információkat, amelyek szerint sima androidos készülékeken utólagos figyelmeztetésre van lehetőség, tehát az óra néha rezeg, ha volt nem fogadott hívásunk, de ezt meg kell cáfolnunk, MIUI nélkül Androidon be sem lehet kapcsolni ezt a funkciót.


[+]

Van még pár extra funkció, az interval reminder egy minden óra adott percében beállított kis rezgés, mint régen a Casio órákon: furcsa módon csak egész órára, majd óra 5-től percenként lehet beállítani, de X óra 1, 2, 3 vagy 4 percre nem. Be lehet továbbá ébresztőket is állítani, akár 10 darabot, ismétlődők is lehetnek, ez a rész perfekt. Egyetlen további lehetőség van, az értesítések kikapcsolhatók, ha az alkalmazásban megadunk egy ne zavarj időszakot.

Üzemidő, összegzés, vélemény

Az órában tölthető akkumulátor helyett egy CR2430-as gombelemet találunk, ami a Bluetooth 4.0-nak és a nem folyamatos telefonnal való kapcsolatnak köszönhetően akár 6 hónapon keresztül el tudja látni energiával a kiegészítőt. Amennyiben lemerül, az óratok hátulját lepattintva ki lehet cserélni, vagy ha erre nincs eszközünk, akkor elvihetjük a legközelebbi óráshoz is. Mi ez utóbbit javasoljuk, az alaposság kedvéért ugyanis megpróbálkoztunk egy elemcserével, kb. 40 percnyi feszegetés után jutottunk csak sikerre, igaz, legalább az óra nem sérült meg. Szorosan illeszkedik a hátlap, az biztos, csak célszerszámmal érdemes nekiugrani.


[+]

Fontos megemlíteni, hogy az órában semmilyen világítás vagy fluoreszkálás nincsen, így amennyiben vak sötétben szeretnénk leolvasni róla az időt és nincs nálunk más eszközünk, nehézkesen fogjuk tudni megtenni. Hiányoltuk még a pulzusmérő szenzort is, de a MiJia célja láthatóan nem a haladó aktivitásmérés volt. Az applikációban is csak néhány alapadatot láthatunk a historyban a lépésszámra bökve, úgymint a megtett távolság, az elégetett kalória illetve a sétálással töltött idő, de ezek nyilván nem pontosak, mert az órában GPS-modul sincs. Egy gombelemről az ilyesmi valószínűleg nem működne túl sokáig.


[+]

A 70-90 dolláros (20-25 000 forint, és ezen nincs is ÁFA meg vám) ár nem kimondottan olcsó annak fényében, hogy a Mi Bandet itthon is megkapjuk 10 000 forint alatt, és az még többet is tud. Ha viszont úgy nézzük a Xiaomi MiJia Quartz-ot, hogy egy szép óra, ami iPhone-ok esetében még a hívásokról is értesít, továbbá méri a lépéseinket, akkor megfontolandó az ajánlat, bár a Withings Activité Steelnél nem sokkal drágább (ha egyáltalán), az itthon most 35 000 forint körül mozog. Igazából ez a termék akkor éri meg, ha egy leértékelés során elcsípjük 10-15 000 forintnak megfelelő dollárért, annyiért ugyanis ki szokták szórni. És annyiért még tetszett is.

(Bár ha gyerekkoromban választani kellett volna a MiJia órája és egy „illuminátoros Casio” között, egyértelműen az utóbbit választottam volna.)

Xiaomi MiJia Quartz

KunyA

Előzmények

  • Xiaomi Bluetooth Neckband - akár egy Redmi

    Tulajdonképpen ez a fülhallgatók Redmije: van nála szebb, jobb hangú és érdekesebb is, de a remek ár/érték aránya vitathatatlan, és még kényelmes is.

  • Amazfit Verge - pont középre

    Gyorsabb, szebb a kijelzője és jelentősen olcsóbb, mint a hasonló funkcionalitású Stratos – jó csomag, de hátránya is van bőven.

  • Xiaomi Mi Mix 3 - kicsúszó szerelés

    A Mi Mix széria a hármas modellel sem okozott csalódást, a kialakítás ismét egyedi, a teljesítmény kifogástalan, az ára pedig mérsékelt.

  • Xiaomi Mi 8 Lite - cukormentes étrend

    A Xiaomi felső-középkategóriás phabletje a Redmi Note 6 és a Pocophone F1 közötti árrésben találhat közönséget. Ám hiába a mutatós ház vagy a friss MIUI, nem kifejezetten olcsó, és nem is túl karakteres.

Hirdetés