3 milliárdra perelik a Samsungot

A Samsung elvileg több, a biometrikus információk titkosítására és azonosításra vonatkozó szabadalmat is megsértett. – írta: AliceWake, 5 hónapja

Hirdetés

A PACid Technologies indított pert a Samsung Electronics ellen Texasban egyes biometrikus adatok titkosítására vonatkozó szabadalmak megsértése okán. A gyártó komplett biometrikus azonosítórendszere és a KNOX is több olyan szabadalmat sért, amely a PACid adatbiztonsággal és titkosítással foglalkozó vállalat birtokában van. A per tárgya csúcsmodellenként 3 dolláros kompenzáció, az érintett készülék pedig a teljes S széria a 6-os modelltől kezdve, illetve azok edge variánsa.


[+]

Így a Galaxy S6 megjelenése óta eladott összes Samsung csúcsmodell után összesen 3 milliárd amerikai dollárt követel a cég. A PACid viszont állítólag egy szabadalmi troll, tevékenysége kizárólag olyan gyártók perbe fogásából áll, amelyek valóban fejlesztenek és értékesítenek olyan területeken, ahol a szabadalmi jogszabályok kevéssé konkrétak vagy rugalmasan értelmezhetőek. A cég már többek között a Google-t, az Apple-t és a Nintendót is betalálta.

A Samsung nem mellesleg a FIDO csoport igazgatósági tagja, amely szövetségen belüli sztenderdizált azonosítási technológiákon dolgozik. Ez annyiban lényeges, hogy az új protokollok kialakításával a szövetségben részt vevő gyártókkal szemben nem nagyon lehet majd nemzetközi sztenderdeket és szabadalmakat számon kérni, mivel saját technológiával dolgoznak majd. Várhatóan az LG és az Amazon is számíthat hasonló perre a közeljövőben.

Hirdetés

Előzmények

  • Samsung Galaxy S9 és S9+ duplateszt

    Új kamera, régi forma, döbbenetes teljesítmény és pár felszedett gramm: a Samsung paradigmaváltás helyett a tavalyi sikerreceptet tökéletesíti, némi áremelkedéssel.

  • Samsung Galaxy S8 és S8+ duplateszt

    Lemászik a kijelző a jövőből idecsöppent S8 előlapjáról – nincs sok egyéb elem arrafelé, az ujjlenyomat-olvasó hátra költözött. Van viszont íriszleolvasó és egy sor innováció, meg némi kompromisszum.

  • Samsung Galaxy S7 - páratlan galaxiS

    A Samsung legújabb zászlóshajója ránézésre nem tűnik a haditengerészet forradalmának, a tavalyi flottaparancsnok mégis veteránnak érződik, amint a fedélzetre lépünk, pláne, ha a gépházba is lenézünk.

  • Samsung Galaxy S7 edge - a tökéletesség határán

    A Samsung hallgatott a felhasználókra: az ismerős ívek por- és vízálló burkolatot, microSD kártyafoglalatot, hatalmas telepet és ultragyors kamerát rejtenek. Szinte minden területen van fejlődés, ez tényleg modellváltás.

  • Samsung Galaxy S6 edge+: plusz méret, plusz tudás, plusz pénz

    A nagyítókúrán járt Galaxy S6 edge+ phablet méretben is mutatós és villámgyors készülék, a +1 gigabájt RAM és a kézi kamerafunkciók pedig hasznos, ám drága extrák.

  • Samsung Galaxy S6 - a technológia sava-borsa

    A dél-koreai gyártó csúcsmodellje hardveresen szinte minden eddigi okostelefont felülmúl, elképesztően jó lett a kijelző és a kamera, ám az üzemidő sajnos nem túl hosszú.

  • Samsung Galaxy S6 edge - felívelés, gól

    Az S6 edge szemrevaló külseje senkit ne tévesszen meg: az ívelt kijelző alatt őserő dolgozik. A Samsung ezúttal tényleg mindent beleadott, de vajon az akkumulátor tudja-e tartani a lépést?