Motorola Moto E3 - várjuk meg a következőt!

Tesztünk alanya tökéletes példa arra, hogy miért érdemes a lehető legfrissebb mobilok között keresgélni az alsóbb árkategóriában. Nagyon lassú a készülék. – írta: szentkuti11, 11 hónapja

Bevezető, tartozékok

Hirdetés

Több mint egy éve, a márka szempontjából kissé zavaros időszakban mutatkozott be a Moto E3, amit hosszas várakozás után most kaptunk meg egy alaposabb tesztre az XXL GSM-től. Igen, időközben bemutatkozott az utód is, amit remélhetőleg hamarabb tudunk majd tesztelni, az E3 azonban – ahogy az a megkésett eszközökkel lenni szokott – jelentősen olcsóbb lett az eredeti áránál, alig 30 000 forint fölött haza lehet vinni, így lehet vonzó többeknek.

Feketék, ötcolosak a középkategória alsó szegmenséből: Moto E3 és Redmi 4X
Feketék, ötcolosak a középkategória alsó szegmenséből: Moto E3 és Redmi 4X [+]

Hozzánk bárminemű tartozék nélkül érkezett a mobil, de kategóriájához képest jó a végfelhasználói felszereltség, hiszen nem csak töltőt és microUSB kábelt, hanem fülhallgatót is adnak hozzá, persze csak egy teljesen egyszerű, earbud kialakítású kütyüt. A töltőfej teljesen sima, 5 voltos, 2 amperes kimenettel táplálja a 2800 mAh kapacitású, nem mellesleg könnyedén cserélhető, GK40 akkumulátort. A hátlap tehát lepattintható, így tehetjük bele a microSIM-et és a microSD-t, egy-egy foglalat áll rendelkezésünkre ehhez.

A kontrasztaránya harmatos, de a maximális fényereje magas
A kontrasztaránya harmatos, de a maximális fényereje magas [+]

A külső a szegmensen belül átlagon felüli összeszerelési minőséget nyújt. Nem recseg-ropog, a matt, texturált műanyag hátlap alig láttatja az ujjlenyomatokat, egyáltalán nem csúszós és remek az ergonómia is, noha a telefon alapvetően nem kicsi: 143,8 x 71,6 x 8,5 milliméter és 140 gramm legalábbis az 5 colos HD kijelzőhöz kimondottan erős, ennek megfelelően a kijelző körüli kávák aránylag vaskosak. Oldalt szintén műanyagot láthatunk, bal oldalt semmi nem töri meg az ürességet, jobb oldalt a fizikai gombokat (bekapcsológomb a felső részen, alatta a két hangerőszabályzó) találjuk meg, alul microUSB, felül pedig 3,5 milliméteres jack port helyezkedik el. Multimédiás hangszóró az előlap alján, mono kialakításban került elhelyezésre, így a hátlapon is csak a zajszűrő mikrofon, illetve a kamera szigete fedezhető fel.

Nem sztereó, alul a multimédiás egység, felül pedig a beszédhangszóró
Nem sztereó, alul a multimédiás egység, felül pedig a beszédhangszóró [+]

Kijelző-teszt
Mérés Motorola Moto E3 Xiaomi Redmi 4A Motorola Moto C Vernee Thor E
Képátló 5 hüvelyk 5 hüvelyk 5 hüvelyk 5 hüvelyk
Felbontás 720 x 1280 720 x 1280 480 x 854 720 x 1280
Technológia IPS LCD IPS LCD IPS LCD IPS LCD
Fehér fényerő (max.) 470 nit 454 nit 325 nit 379 nit
Fehér fényerő (min.) 5,5 nit 1,4 nit 5,2 nit 12,9 nit
Fekete fényerő 0,58 nit 0,53 nit 0,18 nit 0,27 nit
Kontrasztarány 811:1 857:1 1808:1 1404:1
Színhőmérséklet 8411 K 6955 K + kézi 7602 K 6868 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

A 720 x 1280 pixeles felbontással elért 294 ppi-s képpontsűrűség nyilván kevés annak, aki egy QHD-panelről néz át, de ez az IPS önmagában egyáltalán nem tűnik tragikusnak, így is vannak problémák a teljesítménnyel, nem volt itt szükség Full HD-re. Van automatikus fényerőszabályzás, kimondottan jó a minimális és maximális fehér fénysűrűség is, a fekete ellenben üvölti a fényt, így a kontrasztarány harmatos. A színkalibráció fix, nem igazán pontos, de a szemnek egyébként kellemes, az érintésérzékeléssel pedig nincsenek problémák, hiba nélkül tette a dolgát a teszthét alatt.

Jó a fogása, a bekapcsológombot pedig bordázással jelölték meg
Jó a fogása, a bekapcsológombot pedig bordázással jelölték meg [+]

A kávákat optikailag erősíti a kijelző alsó sorában ékeskedő három vezérlőgomb, aminek ráadásul a sorrendjét sem variálhatjuk, bal oldalt visszalépés, középen kezdőképernyőre ugrás, jobb oldalt pedig a legutóbbi alkalmazások listájának megnyitása. Az előlapon 5 megapixeles kamera ügyel a szelfikre, felül értelemszerűen beszélgetési hangszórót, értesítési ledet, illetve fény-és távolságérzékelőt is találunk. A kijelző alatti multimédiás hangszóróval alkotott szimmetria időnként megkavarhatja a felhasználót, amikor asztalról veszi fel a telefont, cserébe a mono egység kimondottan jól szól, legalábbis a kategória átlagához viszonyítva.

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények