Motorola Moto G5 - meglepetések helyett

Semmi különleges extra, de ez nem baj. A G5 megbízható, nem okoz meglepetést, de sokan inkább ezt szeretik, mint a telepakolt szoftvert. – írta: Bog, 1 éve

Bevezető

Hirdetés

Lenovo, Moto, Motorola, eddig nem volt egyértelmű, hogy miképp hívjuk (maga a gyártó sem volt képes eddig fixen eldönteni, ez most megváltozott), egy brand, egy név, amit jól megtépáztak már a mindenféle akvizíciók, eladások, átpozicionálások, de valahogy mégis tartja magát, pedig simán benne volt a pakliban már többször is, hogy beszántják, a helyét sóval hintik be és az egyik legrégebbi mobiltelefonos cég végleg eltűnik. De végül a Lenovo mégis megmentette a nevet, most már olyannyira, hogy inkább a saját brandjüket dobták el mobilos fronton, mert talán rájöttek, hogy a Motorola — főleg a mi régiónkban és az Egyesült Államokban — sokkal ismertebb.

G5 (fekete) és G5 Plus (arany)
G5 (fekete) és G5 Plus (arany) [+]

A Motorola G sorozata annak idején (még a Google bábáskodása mellett) úgy indult, hogy egy roppant jó áron kínált, középkategóriás, vegytiszta Androidot futtató és azonnali frissítésekkel kecsegtető ajánlatot tettek le az asztalra, egyfajta “referenciamodell lite” volt, emiatt annak ellenére is hazánkban is népszerű volt, hogy a hivatalos forgalmazás nem, vagy nemigen létezett. Aztán jöttek az utódok, itthon egy időben meglepő módon a Tesco próbálta nyomni a márkát, tesztünk alanyát viszont már a Lenovo hozta tető alá, az MWC-n mutatták be nagyobb testvérével, a G5 Plus-szal együtt, ezért a magyar forgalmazást már akkor biztosra vehettük, noha egy kicsit hamarább is összejöhetett volna, már hetek óta mindenféle GSM-boltokban felbukkantak a termékek.


[+]

Ez a G5 sok szempontból megpróbál az eredeti filozófia mentén haladni, ami azt jelenti, hogy egy jobbára középkategóriás hardver futtat egy kevés ponton megpiszkált, viszonylag friss Androidot, sallangmentes formában. Mivel azonban az első G pont igen barátságos árképzéséről volt híres, ezért reménykedhettünk abban, hogy ezt a G5-nél is próbálják majd szem előtt tartani, ám ez nem teljesült, a 65-70 ezer forintos hivatalos ár ugyan nem okvetlenül túlzó, de messze nem az, ami miatt mindenki eldob egy Xiaomi Redmi 4X-et, vagy egy P8 Lite (2017)-et, hogy a kategória két árbajnokát hozzuk példaként, de hasonló hardverrel a Samsung például jóval drágább. Úgyhogy van esély, a kérdés nyilván az, hogy bár ismerjük a specifikációt, de a gyakorlatban milyen a Moto G5, értelemszerűen erre keressük majd a választ a következő oldalakon.

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Motorola Moto G6 - kérsz egy üveggel?

    Sosem volt még ennyire gyönyörű egy középkategóriás Motorola, mert igen, a patinás amerikai gyártó neve ismét rajta van a fém/üveg házon, a hátlapon pedig két kamera figyel.

  • Moto E4 - emlékezetes belépő

    A Motorola kezdőajánlata nem a telefonfüggőknek készült, ám elég jól egybe lett rakva, hogy lényegre törő szoftverével megbízható társa legyen annak, akinek nem lételeme a mobiltelefon.

  • Motorola Moto E4 Plus - lassan járj, tovább érsz!

    A középkategóriában versenyző Moto phablet nem éppen fürge, viszont jól néz ki, lényegre törő rendszert futtat és sokáig bírja egy töltéssel.

Előzmények

  • Motorola Moto G5 Plus - nomen est omen

    Megint ott figyel a Motorola márkanév egy Moto előtt. Ezzel picit meg is ugrott az erősebbik G5 ára, amely fejlett kamerával igyekszik kompenzálni.