MyKronoz ZeTime - szezont a fazonnal

A közösségi finanszírozás egyik ékköve egyszerre próbál mutatós analóg óra és karra csatolható okosketyere lenni, ám a sajátos egyveleg nem tud igazán kitűnni. – írta: Bone123, 4 hónapja

Bevezető

Hirdetés

Hiába számoltak a kütyü- és óragyártók a karra erősített, okos vagy csak annak titulált eszközök tömeges elterjedésével, egyelőre az a helyzet, hogy népszerűek a belépőszintű aktivitáskövetők, meg az Apple Watch, a többiek meg szedegethetik a morzsákat. Pedig a 80-as évek sokfunkciós órái és a KITT-tel való kommunikálás jövőképe biztos sokakat elgondolkodtatott a vásárláson, ám technológiai és méretbeli korlátok miatt igazán nagy áttörést mégse tudtak ezek a szerkezetek elérni, úgyhogy sokuk inkább klasszikus küllemmel próbálja magára terelni a figyelmet.


[+]

Az okosóra mindenesetre továbbra is rétegtermék, és a szó szoros értelmében közülük is leginkább csak a WatchOS, az Android Wear és a Tizen típusúakat illik tényleg okosnak mondani, hiszen ezek rendelkeznek nyitott, a fejlesztők által támogatott operációs rendszerrel, komoly önálló működéssel, akár adatkapcsolattal, illetve mobiltelefonos mélyintegrációval. Ott vannak aztán a sportórák, specifikusabb feladatokra szabva és erre szakosodott szoftver adatbázissal, árban legalul pedig az aktivitáskövetők és értesítéskijelzők. Mivel egyik kategória sem tudott hatalmas fejlődést mutatni az utóbbi időben, így a figyelmet leginkább valami szokatlannal lehet felhívni, és itt jön a képbe a közösség szerepe. Ha a gyártók kifogynak az ötletekből, nézzük meg, mire harapna a tömeg! Így vált hamar népszerűvé a sokak szerint egyetlen igazán tuti okosóra, a Pebble, és a MyKronoz is jól tette, hogy a közösségi finanszírozás irányából közelítette meg a ZeTime koncepcióját.


[+]

Szögezzük le: az itt tesztelt óra rendszere zárt, telepíteni rá nem lehet, adatkommunikációs felhozatala korlátolt, egyéni képességei nem eget rengetők és telefonos integrációja sem nő fel a fent említett modellekhez, így nem illik rá jobban az okos jelző, mint egy szimplán sok funkcióval felszerelt butamobilra – azt sem tituláljuk smartnak. De nem is ez a lényeg: a ZeTime a világ eddigi legjobban megtámogatott hibrid okosórája, 6 millió dollárnál is több pénzt összegyűjtve a közösségi csatornákon, és a népszerűség oka egyszerű: kombinálja a hagyományos, mechanikus mutatóval szerelt órát a kerek, színes, egész óralapot kitöltő, digitális kijelzőssel.


[+]

Erre máris lehet marketinget építeni, és a MyKronoz előszeretettel hangsúlyozza a műfajban mindig hangzatos svájci tervezést, noha a gyártás Kínában történik. Amiben többet tud a ZeTime legtöbb riválisánál, az a 30 napos működés analóg óra módban, de az 1,22”-es TFT kijelzőt gyakran felvillantva is egészséges egy töltés élettartama, ha nem éppen a Pebble-lel vetjük össze. Mindehhez a két méretet (39 és 44 milliméteres), az 50 m / 5 ATM vízállósági minősítést és a hibátlanul összeillesztett, rozsdamentes acélvázat hozzávéve máris érthető a közösség érdeklődése, mi sem teszteltünk még ehhez hasonló hibridet. A képernyőnek csak a közepe nem világít, ott nyilván kellett némi kivágás a mutatóknak.


[+]

A ZeTime mindenesetre jókora lett: a kisebbik is 80 grammot nyom, és tömegében, méretében egyaránt túl nagynak fogja érezni a legtöbb hölgy vásárló. A 12,8 milliméter vastag, 90 grammos alapmodell pedig férficsuklón is egyértelműen érezteti jelenlétét, az ingujj megakad benne, sport közben pedig jobb szorosan odaszíjazni. Egészen más (értsd: jobb) egy 50 grammos Gear Sport-féle ketyerével minden okos vagy annak titulált funkciót elérni, és még kellemesebb egy ennél is fele akkora tömegű aktivitáskövetővel lefutni a maratont. Ezzel szemben a felhelyezés és a csuklón való illeszkedés kényelmesnek mondható, a nagyobbik 22 milliméteres, és a kisebbik 18 milliméteres szíja egyaránt cserélhető (szilikon, bőr, fém), a kellő mennyiségű lukkal megfúrt pántnak igazából csak egy kellemetlensége van: egy bújtatót kapott. Ez az a kis csúsztatható bigyó, amibe felszíjazás után a pánt végét bele szokták dugni, abból viszont a ZeTime szíja túl könnyen kicsúszik, ezért szoktak kettőt mellékelni.


[+]

A szíj anyaga mindenesetre tartósságot sugároz, az acélváz elképesztően ütésállónak tűnik – ezért is kár, hogy a zafírüveg óravédő lap nem süllyed a keretbe, ha az óra karlendítéskor valaminek nekikoccan, szinte biztos, hogy az üveg csillapítja a becsapódás erejét. Hozzánk egyébként a nagyobbik, ezüstszínű ZeTime érkezett a Mobil Digital jóvoltából, szilikon pánttal, hengeres dobozban. Az utóbbi csak rövid leírást tartalmazott, mivel a használati útmutató online érhető el, illetve egy microUSB kábelt a töltőbölcső számára, ami a pakk legalján bújt meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények