-
Érkezik az Oppo F1 Plus
Az F-széria második tagja egy phablet lesz, nem túl távoli érkezését a gyártó hintette el Indiában, ahol most mutatták be az F1-et.
Hír 5
-
50 millió okostelefont értékesített az Oppo
A kínai cég sem tétlenkedett 2015-ben, és igencsak biztató eredményeket produkáltak, idén pedig még magasabbra tennék a lécet.
Hír 10
-
Előrendelhető Európában az Oppo F1
Ahogy azt várni lehetett, az Oppo F1 nemzetközi modellé lépett elő, az európai Opoostyle kínálatában 229 euróért vásárolható meg.
Hír 26
-
Bemutatkozott az Oppo F1
A kínai gyártó lerántotta a leplet az első F-szériás mobiljáról, ami elsődlegesen a kamerás képességeivel kíván villantani.
Hír 18
-
Egyre többet tudunk az Oppo F1-ről
Tegnap még csak az Oppo F-szériájának érkezéséről adtunk hírt, ma már az is körvonalazódik, hogy az első modell milyen adottságokkal rendelkezik majd.
Hír 4
-
Érkezik az Oppo F-szériája
A gyártó új szériája olyan eszközöket fog tartalmazni, amik fényképezési képességeikkel emelkedhetnek ki a többi mobil közül.
Hír 10
Huawei Experience blog
Huawei Experience: A Google-programok alternatívái Huawei készülékeken
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
- Hardcore café
- LG LCD és LED TV-k
- Futás, futópályák
- Gaming notebook topik
- Mikrotik routerek
- Gurulunk, WAZE?!
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Ukrajnai háború
- További aktív témák...