Mint írtuk, az Apple külön eseményen leplezte le a 12,9 hüvelykes iPad Prót és az új Apple TV-t, és természetesen nem maradtak el az új okosmobilok sem. A bemutatón Tim Cook újra elemében volt, az iPhone-okat méltatta, amik 35 százalékos éves növekedést mutatnak, szemben a több szereplő által elért 10 százalékkal. Rögtön kaptunk egy videót, amiben már látható volt egy rózsaszín (Rose Gold) árnyalatban pompázó készülék.
A részletek taglalása Phil Schiller feladata volt. Színek tekintetében tehát lesz négy változat (külsőleg nincs változás), és újfajta, 7000 series alumínium burkolatot is kapnak a 4,7 és 5,5 hüvelykes (a felbontás nem változott) eszközök. Nincs kisebb iPhone, aminek sem a felhasználók, sem az elemzők nem fognak annyira örülni. Jön a 3D Touch, ismertebb nevén a Force Touch névre keresztelt kijelzőtechnológia, ami az iOS 9 szerves része lesz. Több funkció társul hozzá, attól függően változnak ezek, hogy kicsit vagy jobban nyomjuk rá ujjunkat a megjelenítőre, a kezdőképernyőről például pillanatok alatt számos dolgot elérünk majd.
A 3D Touch demózása a Mailben
A nagyágyúk közül már csak Craig Federighi hiányzott, őt is megkaptuk. Ő mutatta be a 3D Touch előnyeit: ilyen, hogy a Mailben például hosszú megnyomásra felugrik az üzenet tartalma. Még Craig is elszúrta, Force Touch-nak nevezte először technológiát. Hogy miért kellett ennek új név?! Visszatérve a szolgáltatásokra, immár az ikonok hosszas érintésére is láthatóak alfunkciók, így az Apple Mapsnél például még megnyitás előtt beállíthatjuk, hogy haza szeretnénk navigálni. A hardveres képességekre térve kiderült, hogy a telefonok lelke az Apple A9 chip lesz, ami 70 százalékkal gyorsabb számításokra képes és 80 százalékkal erősebb grafikailag az A8-nál. Lesz mellé egy M9 motion sensor, ami mindig követi a mozgásokat. A 3D Touch-ot a játékok is kihasználják, a nyomás erősségének megfelelően lehet például fegyvert váltani az FPS gémekben (már amelyik támogatja persze).
12 megapixeles iSight kamera
A második generációs Touch ID ujjlenyomat-olvasó kétszer gyorsabban ismeri fel a biometrikus azonosítónkat, mint eddig. A dupla tónusú, TrueTone ledes villanóval ellátott új iSight kamera felbontása az Apple történetében először 12 megapixelesre nőtt (továbbra sincs síkban a telefonok hátuljával), a fókuszálás sebessége megnövekedett, és a színek is valósághűbbek lettek, az optikai képstabilizátort most is csak a Plus változat fényképezője rejti. Ez nagyon bosszantó. Nagy ugrás (de nem ismeretlen) a videofelvételi képességek tekintetében, hiszen végre 4K-ban lehet kisfilmeket rögzíteni. Ezt is majdnem innovációként tüntetik fel, pedig az androidos vonalon már régóta elérhető.
Az iPhone-ok főbb specifikációi
Az előlapra egy 5 megapixeles FaceTime HD szenzor került, itt a vaku szerepét a kijelző fehér felvillanása látja el, ami az átlagos fényerőnél ilyenkor háromszor erősebb. A Live Photos szintén nem ismeretlen dolog a piacon, az Apple-nél viszont most került be először, így a kijelzőt megnyomva "életre kelnek" a képek. Az iPhone-ok már 23-féle 4G/LTE hálózattal képesek együttműködni, és kétszer sebesebb WiFi adatátvitelt tudnak (IEEE802.11ac MIMO) . Lesz egy új applikáció, ami segít majd az Androidból átköltözni az iOS-be. Gonosz.
Az iPhone-ok amerikai árai
Kétéves előfizetéssel az iPhone 6s 199, a 6s Plus pedig 299 dolláron nyit az USA-ban. Először csak pár országban (Anglia, Amerika, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Hongkong, Japán) lesz csak elérhető a két új mobil, méghozzá szeptember 25-től kezdve, az előrendelés már pénteken megkezdődik. Sajnos marad a 16 GB-os verzió, utána a 64 GB-os változat következik, csalódás, hogy még mindig kiad az Apple ilyen kis tárhellyel telefont. Az iOS 9 szeptember 16-tól telepíthető fel.