Steve Ballmer, a Microsoft első embere szerint a Windows 8 alapokon nyugvó Surface táblagép célja nem a licencpartnerekkel való közvetlen rivalizálás, hanem csupán a piaci termékpaletta színesítése, mely az OEM gyártók számára mintegy referenciamodellként is szolgálhat. A pozitív hangulatú üzleti kommunikáció ellenére azonban az amerikai szoftveróriás közel sem annyira biztos a dolgában, hiszen több fontos partnere is hátbatámadásnak értékelte a készüléket, pláne, mivel a hardver és a szoftver közös fejlesztése során a Microsoft az eljövendő készülékekkel kapcsolatos bizalmas adatok és referenciadizájnok birtokába is juthatott. A The New York Times arra is rávilágított, hogy az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottságának (SEC – Securities and Exchange Commission) megküldött éves jelentésében a szoftveróriás a rizikófaktorok között kiemelte, hogy a Surface sorozat jelentősen befolyásolhatja néhány gyártó Windows platform iránti elkötelezettségét.
Azóta történt
-
Elkészült a Windows 8
A Microsoft partnerei számára már elérhető az új operációs rendszer végleges formát öltött változata.
Hír 108
-
A Microsoftnak megéri a pereskedés
Az amerikai szoftveróriás számára továbbra is jövedelmezőbb az Android, mint a saját telefonos operációs rendszere.
Hír 45
-
Xbox Windows – játék több felületen
Egységes név alá vonja az Xbox konzolon, Windows 8-alapú számítógépeken és Surface táblagépeken is futó játékokat a Microsoft.
Hír 35
-
Új nevet kap a Metro UI?
A Windows 8 új kezelőfelülete a várhatóan „Metro UI” helyett „Modern UI” néven kerül bejelentésre.
Hír 71
Előzmények
-
Október 26-án debütál a Windows 8
A Microsoft lerántotta a leplet a számítógépekre és táblagépekre szánt új operációs rendszerének érkezési időpontjáról.
Hír 49
-
Nem lesz olcsó a Windows 8
Ötven és száz dollár közötti licencdíjjal számolhatnak a Microsoft számítógépes és táblagépes gyártópartnerei.
Hír 54
-
Microsoft Surface – készlethiány várható?
A VaporMg burkolat gyártási nehézségei miatt várhatóan nem lesz elegendő Surface táblagép a piaci premierre.
Hír 33
-
Microsoft Surface – a titkos projekt
Az Apple és a Samsung mellett a Microsoft is új belbiztonsági intézkedések segítésével őrzi meg a készülő termékek titkait.
Hír 34
Hirdetés
Percről percre
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hatalmas, 16K felbontású, szemüveg nélküli 3D kijelzőt villantott a BOE
ph Egyelőre még nincs információ arról, hogy pontosan kinek is szánják és mennyiért ezt a különleges eszközt.
Megjött az ASUS 240 Hz-es, fényes WOLED monitora
ph Az MI-s képességekkel felvértezett újdonság 20 százalékkal jobb fénysűrűséget produkál az egész képátlón átívelve, mint a PG27AQDM.
Retró játékgépet csinál egy applikáció az Apple TV-ből
ph Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni.
Ismét mozgásban a Kingmakers
gp Továbbra is izgatottan várjuk a játékot, amelyben a középkorba utazunk modern fegyverekkel.
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.