A legtöbb, kínai piacon felbukkanni készülő mobil még a bejelentés előtt kap 3C-tanúsítványt, amit az ügynökség publikál is az oldalán, ám ebből sajnos jóval kevesebb információt lehet megtudni, mint a TENAA, azaz a hírközlési hatóság posztjaiból, és itt sajnos képet sem közölnek a termékről. Azt viszont sokan tudni vélik, hogy az EB-BG998ABY a helyi verziójú Galaxy S21 Ultrára utal, és ehhez kapcsolódóan van egy 4855 mAh kapacitású akkumulátor-értékünk is.
Ez minden bizonnyal a minimális kapacitást takarja, a kommunikált érték nyilván 5000 mAh, ami pontosan ugyanannyi, amennyiről az S20 Ultra 5G kapcsán beszélhettünk. A telep gyártója egyébként a kínai Ningde Amperex Technology, korábban felröppent már az S21+ akksi-értéke is (4660-4800 mAh), ahol szintén ugyanerre a beszállítóra támaszkodott a Samsung. Az S21-széria állítólag Exynos 2100 rendszerchippel és 65W-os villámtöltéssel kerül piacra, valamikor 2021 elején.
Borítókép: Galaxy S20 Ultra