Hirdetés

Android Market szolgáltatói számlázással

Az online szolgáltatások és boltok sikere általában azon múlik, hogy azok mennyire könnyen használhatóak, illetve mennyire széles réteg számára érhető el. A legtöbb alkalmazásbolt komoly hibája, hogy nem kínál egyszerű fizetési megoldást, vagyis egy alkalmazás megvásárlásához általában dombornyomott hitelkártya, vagy PayPal regisztráció szükséges, mely révén pont az újdonságok iránt leginkább nyitott réteg számára nem érhetőek el az alkalmazások.

A számos elektronikai üzletben megvásárolható iTunes kuponok ugyan némiképp leegyszerűsítik a vásárlás folyamatát, de a Nokia Ovi Store által is alkalmazott szolgaltátói számlázás minden korábbinál kényelmesebbé teszi a vásárlás folyamatát, hiszen feltöltőkártyás telefonok esetén az egyenlegből, előfizetés esetén pedig a számlával utólag egyenlíthető ki a megvásárolt tartalom ellenértéke. A CNET értesülései szerint hamarosan a Google által üzemeltetett Android Market is kínálni fog szolgáltatói számlázást, mely várhatóan a MyTouch 3G segítségével kerül bemutatásra.

Azóta történt

  • Megújult az Android Market

    Átszabásra került az Android Market kezelőfelülete, mely immáron több információ megjelenítésére is hivatott.

Előzmények

Hirdetés