A szabadon használható Android operációs rendszer premierje óta a kínai gyártók valósággal szárnyra kaptak és a korábbi déjà vu érzést keltő modellek után egyre inkább elkezdtek egyedi megoldásokat alkotni. A legfelső kategória meghódítása ugyan csak tavaly kezdődött, a hódító hadjárat idén is folytatódik valamennyi szegmensben. Pletykák szerint a Huawei rövidesen egy újabb érdekes modellek rukkol elő Ascend G710 néven, melyet ugyan a D2 alá pozicionál, ám a fém, vagy legalábbis fémes hatást keltő hátlapja miatt a prémium érzés továbbra is megmarad. Egyelőre túl sok információ nem áll rendelkezésre az újdonság kapcsán, de az 5 hüvelykes 720p kijelző és 1,5 GHz-es négymagos processzor használata már biztosnak tűnik. A GSM és CDMA hálózatokon egyaránt használható készülék premierjének időpontja egyelőre nem ismert.
Előzmények
-
MWC2013: lesznek olcsó Huawei telefonok is
A Huawei okostelefonos divíziójának globális igazgatójával beszélgettünk a barcelonai kiállításon.
Hír 11
-
Huawei koktélparty egy igen ügyes bűvésszel
Naná, hogy videóra vettem, ahogyan lóvá tett bennünket egy mágus. És ettünk is.
Blogbejegyzés 16
-
MWC2013: megjött a Huawei P1 utódja
Nem meglepő módon a P2 mindenben többet nyújt, mint elődje, megtartva annak kecsességét, de nem akar csúcsgép lenni.
Hír 128
-
Huawei 4Afrika – WP8 alapokon
Kifejezetten Afrikának szánt, mérsékelt árfekvésű Windows Phone 8 mobillal rukkolt elő a Huawei.
Hír 110
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.