A korábbi pletykákkal ellentétben Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia első emberének pozíciója továbbra sincs veszélyben, ugyanakkor a nem túl fényes pénzügyi eredmények arra sarkallták a gyártót, hogy ismét rendezze sorait, méghozzá a telefonos részleg teljes átszervezésével. A nemrég bevezetett új struktúra sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen miközben a Qt keretrendszer segítségével a cél a Maemo, MeeGo és Symbian platformok összefogása lenne, addig ezek külön-külön, a szolgáltatásoktól is izolálva lettek fejlesztve. A július 1-jén életbe lépő új szerkezeti modell azonban a „Mobile Solutions” részlegben összpontosítja az okostelefonok, laptopok és más Symbian illetve MeeGo alapú, illetve kapcsolódó Ovi szolgáltatások fejlesztését is, melytől a gyártó azt reméli, hogy gyorsabb és hatékonyabb működést teszt majd lehetővé. A Series 40 platform köré épített modelleket a „Mobile Phones” részleg fejleszti majd, ám az Ovi Life Tools, Ovi Mail, Ovi Store és Nokia Money megoldások révén itt is szoros együttműködésre lehet majd számítani az oksotelefonos részleggel. Fontos előrelépés, hogy a két részleg külön tervező és kutatás-fejlesztés részleggel rendelkezik majd, vagyis az eltérő piaci szegmensekre nagyobb figyelmet tudnak majd fordítani.
Átalakította telefonos részlegét a Nokia
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Nokia Press
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Együttműködik a Yahoo és a Nokia
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Yahoo és a Nokia.
Hír 1
-
Veszteséges negyedévet zár a Nokia?
A Macquarie Group szerint még ezen a héten figyelmezteti befektetőit a finn gyártó a várhatóan veszteséges negyedévre.
Hír 20
-
Csökkentette negyedéves előrejelzéseit a Nokia
Hét százalékot estek a finn gyártó részvényei, miután hivatalosan is csökkentette a második negyedéves pénzügyi előrejelzéseit.
Hír 19
-
Stephen Elop lesz a Nokia vezérigazgatója
Olli-Pekka Kallasvuo visszavonulását követően Stephen Elop, a Microsoft üzleti divíziójának vezetője veszi át a Nokia irányítását.
Hír 20
Előzmények
-
Az idei év kulcsfontosságú a Nokia számára
A finn gyártó első embere szerint az idei év kulcsfontosságú a cég életében.
Hír 45
-
A Nokia vezeti az okostelefonok piacát
Az év első negyedében csak a Nokia és az Apple tudott nagyobb szeletet kihasítani az okostelefonok piacából.
Hír 18
-
Felemás eredményekről számolt be a Nokia
Növekvő okostelefon eladásokról, csökkenő piacrészről és haszonról, valamint a Symbian^3 késéséről számolt be a Nokia.
Hír 7
-
Ovi Store: 1,6 millió letöltés naponta
Egyre többen használják a finn gyártó online alkalmazásboltját.
Hír 7
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.