Az egykoron a piac több mint 40 százalékát uraló finn óriás telefonos részlege fennállása óta nyereségesen üzemelt, ám Phil Cusik, a Macquarie Group pénzügyi elemzője szerint jelen negyedévben az egység már nem lesz képes hasznot termelni, melyre várhatóan még ezen a héten figyelmeztetni fogja befektetőit a Nokia. A korábban technikai fronton és kezelőfelület terén is kiemelkedő megoldásokat kínáló cég a felhasználói élmény új generációját jelentő Apple iPhone piaci debütálásá óta nem talál magára, így a nagy haszonnal kecsegtető szegmensben az elmúlt három év során gyakorlatilag labdába sem rúgott. A helyzen persze sokat javíthat az Nseries N8 augusztusi és az N9 év végi debütálása, ám versenyképes alternatívák hiányban a második után a harmadik negyedév is igen komoly visszaeséseket hozhat. A Nokia helyzetét tovább rontja a marketing részlet gyengesége, mely nem képes megfelelő színvonalú, lényeges funkciókat kiemelő termékoldalt és potenciális vevőket célzó kampányt előhúzni a tarsolyából, és persze a termékek bemutatása és piaci bevezetése közötti 4-5 hónapos szünet miatt sem várható átütő siker. Számos elemző rávilágított arra, hogy az Apple iPhone modellek sikerének titka a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása mellett a bejelentés és a termékoldal lehengerlő stílusában rejlik, mely első pozitív benyomásait követően a készülék gyakorlatilag két-három héten belül piacra is kerül. A Nokia hivatalos negyedéves beszámolója július 22-én esedékes.
Veszteséges negyedévet zár a Nokia?
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Nokia
Azóta történt
-
Csökkentette negyedéves előrejelzéseit a Nokia
Hét százalékot estek a finn gyártó részvényei, miután hivatalosan is csökkentette a második negyedéves pénzügyi előrejelzéseit.
Hír 19
Előzmények
-
Átalakította telefonos részlegét a Nokia
A hatékonyabb működés érdekében egy részleg kezében összpontosul a MeeGo, Symbian és az Ovi szolgáltatások fejlesztése.
Hír 42
-
Az idei év kulcsfontosságú a Nokia számára
A finn gyártó első embere szerint az idei év kulcsfontosságú a cég életében.
Hír 45
-
A Nokia vezeti az okostelefonok piacát
Az év első negyedében csak a Nokia és az Apple tudott nagyobb szeletet kihasítani az okostelefonok piacából.
Hír 18
-
Vezetőcsere várható a Nokiánál?
A Reuters értesülései szerint hamarosan távozásra kényszerülhet Olli-Pekka Kallasvuo, a Nokia első embere.
Hír 12
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.