Hirdetés

Az AI-ról szól a Galaxy S24

Abból lehet tudni, hogy az új modellről van szó, hogy kevésbé csillog. De azért változott más is.

San Joséban tartotta a Samsung az idei első Unpacked eseményt, egészen január közepéig hozták előre a Galaxy S24 készülékcsalád bejelentését. Szokás szerint látványos volt a körítés, de természetesen mindenkit az érdekelt, hogy a kifejezetten jól eltalált és népszerű S23 után lehet-e továbblépni, még jobbat adni, vagy valami újat kitalálni. Az “új” kapcsán nem kell sok fantázia, az idei év hívószava a mesterséges intelligencia, ezen alapuló megoldások garmadája van benne az S24-es családban, ám szinte minden erre támaszkodó új funkció és szolgáltatás szoftveres és/vagy felhőalapú megoldás, vagyis bár eleinte az S24-ekben lesznek megtalálhatók, de később a korábbi modellekre is megérkeznek majd.


[+]

Ezzel viszont rögtön felmerül a kérdés, hogy mi másban tudott a Samsung előrelépni. Először is ott a szigorúan vett hardver, ami az idei modelleknél megint valamelyest rizikós: a két kisebb S24 megint a Samsung saját fejlesztésű Exynos chipsetével érkezik, de ez már nem az a 2200-as, ami az S22-eknél a Qualcomm aktuális megoldásával szemben kissé leszerepelt, hanem a vadiúj Exynos 2400-as, amitől természetesen sokat vár a gyártó.

Balról jobbra: Ultra, plusz, alapmodell
Balról jobbra: Ultra, plusz, alapmodell [+]

Noha nem nyilatkoznak hivatalosan a miértekről, de azt kérdésünkre kategorikusan cáfolták, hogy gazdasági okai lennének annak, hogy ismét a saját gyártású chipsetek használata mellett döntöttek, inkább azt mondják, hogy az Exynos bizonyos feladatok kapcsán ügyesebb, mint a Qualcomm. Ugyanakkor viszont érezhetően tisztában vannak vele, hogy jóval kevesebb erőforrásigényes alkalmazás (főleg játékok) optimalizálása történik meg Exynos chipsetre, ezért a Samsung számos ismert és népszerű játékfejlesztővel együttműködik. És bár mindhárom telefon hűtési megoldása fejlődött az elődökhöz képest, azért amikor arról volt szó, hogy az S24 gamer telefonként is számításba vehető, akkor elsősorban mégiscsak a Qualcomm megoldása köré épülő S24 Ultra került megemlítésre.


[+]

Hardveresen tehát az Ultrában ott az idei csúcs Snapdragon 8 Gen 3, a másik kettőben pedig az Exynos 2400. A dél-koreai cég állítása szerint az Exynos 2200-hoz viszonyítva 1,7-szeres teljesítményjavulást tud felmutatni az Exynos 2400 processzorteljesítményben, illetve tizennégyszeresnél is magasabb javulást az AI-alapú feladatok elvégzésében, hála az új NPU-nak. Ez pedig most kiemelten fontos az AI-ra épülő funkciók hangsúlyossága miatt. Állításuk szerint nagy hangsúlyt fektettek a GPU fejlesztésére a Samsungnál, az AMD RDNA 3-as architektúráját használó Xclipse 940-es fejlettebb sugárkövetést, árnyék- és tükröződés renderelést hoz magával, életszerűbb képet teremtve például játékokban. Hogy mennyivel jobb egyik chipset a másiknál, azt idén még könnyebb összehasonlítani, mint korábban, hiszen az S24+ kijelzőfelbontása is QHD-ra ugrott, vagyis az S24+ és az S24 Ultra több paraméterben hasonlít, mint eddig, méretben is nagyon közel állnak egymáshoz. Azt már most látni azok után, hogy mind a ROG Phone 8 Pro, mind pedig a Red Magic 9 Pro tesztjén túlvagyunk, hogy a Snapdragon 8 Gen 3 eléggé tud melegedni, amire a teljesítmény leszabályozásával reagál, egyelőre még nem tudjuk, hogy az Exynos is ennyire forróvérű-e, de a Samsung a széria összes modelljében növelte a gőzkamra méretét olyan 80%-kal, hogy a hűtés hatékonyabb legyen.


[+]

Külsőre a modellek nem sokat változtak, alig van lényegi eltérés a formaterv kapcsán. A legkisebb S24 most már 6,2 inches kijelzőt kapott, de a készülék mérete nem változott, viszont a kávák csökkentésével tudtak nyerni egy kis extra helyet a megjelenítőnek. Az S24+ kijelzője 6,7 inches, az Ultránál ez az érték 6,8 inch, mindhárom mobil a Samsung 1-120 Hz között adaptívan változó frissítési frekvenciát kínáló Dynamic AMOLED 2X kijelzőjét kapta meg idén maximum 2400 nites fénysűrűséggel, javított tükröződésmentességgel és jobb napfény alatti láthatósággal. Az új színek inkább a matt, pasztell irányba mozdultak el, a védelmet a Corning Gorilla Armor intézi, ami papíron négyszer ellenállóbb, mint a korábbi megoldás. Nem túl meglepő módon az Ultra titán külsőt kapott, akárcsak az iPhone 15 Pro Max, de csak 2 grammal lett könnyebb az idei modell.


[+]

Kamerafronton lényegében csak az Ultra változott, legalábbis ami a konkrét szenzorokat és lencséket illeti. Az S24 és az S24+ a tavalyi szettel jön, vagyis 50 megapixeles a főkamera, 12 megapixeles az ultraszéles modul és 10 megapixeles a háromszoros nagyítást kínáló telés modul. Az Ultránál viszont csavartak egyet a dolgon, a főkamera (200 megapixel) és az ultraszéles (12 megapixel) nem módosult, a két zoom modul közül a háromszoros nagyítás kínáló 10 megapixeles egység sem új, de az eddigi tízszeres közelítést megvalósító egységet egy 50 megapixeles, ötszörös zoomra cserélték és multiframe megoldással csinálnak belőle az első próbák szerint remek minőségű tízszeres nagyítást, valamint a korábbinál jobb eredményt a köztes tartományokban. Az előlapi kamera mindhárom telefonnál 12 megapixeles felbontást kínál. Fejlődött az esti mód az összes eszköznél, külön hangsúlyt kapott az éjszakai videózás főleg a zoom használata mellett, illetve már az előnézeti képen is látszik a HDR hatása.


[+]

Az akkumulátor kapacitása kicsit nőtt, az S24-nél a korábbi 3900 mAh-ról 4000 mAh-ra, az S24+ esetén 4700 mAh-ról 4900 mAh-ra, az Ultra maradt 5000 mAh-nél. A töltési sebességek viszont sajnos nem változtak, 25 wattal tölt a legkisebb készülék, a másik kettő 45 wattos töltést vesz fel. A vezeték nélküli megoldás most is 15 wattos, visszafelé 4,5 wattal tölthetnek más eszközt a készülékek. Töltőfej továbbra sem lesz a dobozokban.

S24, S24+ és S24 Ultra a kézbenS24, S24+ és S24 Ultra a kézbenS24, S24+ és S24 Ultra a kézben S24, S24+ és S24 Ultra a kézben [+]

Az S24-ekkel együtt vezeti be a Samsung az AI funkciókat és alapvetően ennek az idei évnek ez a legfontosabb hívószava a dél-koreai cégnél. Persze a mesterséges intelligenciával minden techcég foglalkozik, beszél róla, fejleszti, ám a Samsung talán az első, amely ennyire komplex csomagként tálalja az erre épülő megoldásokat egy mobilban, noha a Google Pixel 8 is már elindult ezen az úton. Az S24-ekben azonban sok-sok olyan új funkció kapott helyet, amelyek az AI-ra épülnek (ezek egy része gépi tanulás, más része viszont generatív AI), ugyanakkor viszont azt is lehet tudni, hogy ezek leginkább szoftveres változások és sokszor cloud alapú számítást (vagyis netkapcsolatot) igénylő újítások, tehát előbb-utóbb a korábbi csúcsmodellek is megkapják frissítés formájában, noha eleinte csak az S24-ek privilégiuma az erre épülő szolgáltatáshalmaz.


[+]

Alapvetően kétfelé lehet bontani ezeket a megoldásokat, az egyik a nyelvi modult igénylő trükkök, a másik pedig a kép- és videofeldolgozás kapcsán elérhető jópofaságok. Az első kategóriával nekünk egyelőre az a bajunk, hogy magyarul nem tud még a Samsung AI, pillanatnyilag 13 nyelven érhető el, de úgy tudni, hogy még az idén a mi nyelvünkön is megszólal. Két fontos funkciót kaphatunk majd így: az abszolút úttörő a telefonbeszélgetéseket lefordító AI, amely integráns része a Samsung One UI tárcsázójának, egy menüből választható ki az a két nyelv, amelyek között a fordítás zajlik. Nem egy szinkrontolmácsról van szó, az egyik fél mond egy mondatot, kisvártatva ezt a saját nyelvén hallja a másik, ő válaszol, ezt szintén lefordítja hívás közben a rendszer és így zajlik a beszélgetés. Ha mindkét eszköz Galaxy S24, akkor mindkét fél látja szövegesen is a kijelzőn a fordítást, ha csak az egyikük az, akkor nála látszani fog, de a másik oldalon csak hallani fogják az eredményt. A bemutatón koreairól angolra és visszafele próbáltuk a dolgot és remekül működött a rendszer. Szintén nyelvi modult igényel, hogy a diktafonnal felvett szövegből leiratot készít a szoftver, majd igény esetén ezt formázza, tagolja és kerek mondatokká egészíti ki. Ugyanilyen segítség mindenféle levelek megírásánál a megfelelő formulákkal történő felturbózás, ezzel kapcsolatban szintén azt várjuk, hogy a magyar nyelvi támogatás megérkezzen. Az üzenetírásba is besegít majd az AI azzal, hogy kikorrektúrázza a sebtében megírt kommenteket és üzeneteket (lehet, hogy a közösségi médiából egyszer majd eltűnnek a rettentő nyelvhelyességű hozzászólások?), valamint a Google által fejlesztett vizuális AI kereső is megvan.


[+]

A multimédiás AI elsősorban fotók utómunkáit teszi könnyebbé. Pillanatok alatt el lehet tüntetni a képről nem odaillő objektumokat, személyeket, odébb lehet mozgatni alakokat, a mögöttes helyet pedig kitölti a rendszer. Ez persze jól működik relatív kézenfekvő megoldásoknál (a háttérben kószáló emberek, tereptárgyak eltüntetése, bizonyos alakok áthelyezése), de a komplexebb témáknál azért adódnak problémák, bizonyos feladatokat pedig egyszerűen nem hajlandó megcsinálni (lásd az utolsó képet, ahol nem akarta levágni a fejem).

[+]

Jópofa, hogy bármilyen videót lehet négyszeresen lassítani, a hiányzó képkockákat az AI generálja, hogy folyamatos maradjon a videó, képes a fotókról eltüntetni az árnyékokat és a tükröződéseket, illetve igény szerint egy átlagos képet fel tud kontraszttal, szaturációval és élességgel úgy javítani az algoritmus, hogy még jobban insta-kompatibilis legyen. Az összes ilyen módosítást egy vízjellel jelzi a bal alsó sarokban és a képfájl metadata mezőjébe is beleírja, hogy AI segítségével megváltoztatott fotóról van szó, de lehet, hogy ez vajmi keveset számít a fake news korában, az emberek mindent elhisznek, amit el akarnak hinni.

Ezek lesznek az idei színek
Ezek lesznek az idei színek [+]

A Galaxy S24 modellek magyar árai már ismertek. A legkisebb S24 8/128 GB-os (UFS 3.1) kiszerelésben 370 ezer forinton nyit, csak 30 ezerrel drágább a 256 GB-os (UFS 4.0) verzió. Az S24+ alapára (12/256) 480 ezer forint lesz, az 512 GB-os változat 530 ezer forintba kerül. Az Ultra alapára 600 ezer forint (12/256), 650 ezer forintot ér az 512 GB-os kiszerelés, a csúcsot az 1 TB tárhelyű modell képviseli 750 ezer forintért. Az előrendelés most indul és január 30-ig tart, ebben az időszakban nagyobb tárhelyű telefont ad a Samsung a kisebb áráért és készülékbeszámítási program is indul.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés