Az Apple szárnyalásának kezdetét a kapacitív érintőkijelző technológia és az iPhone pozitív piaci fogadtatása jelentette, ám úgy tűnik, hogy a kaliforniai óriás elérkezettnek látja az időt a még természetesebb vezérlési megoldások felé való nyitásra. Az utóbbi idők egyik legnagyobb áttörését az Xbox 360 Kinect modulja hozta el, mely segítségével a játékok irányítása kontroller nélkül, saját mozdulatokkal is lehetővé vált. A 3D mozgásfelismerő eszköz gyártója, a Tel-Aviv központú PrimeSense 360 millió dollárért az Apple kezébe került, melyet a számos pletyka után az AllThingsD számára meg is erősített a kaliforniai óriás. Az izraeli vállalat felvásárlásával az Apple ismét komoly lepéselőnyhöz jutott, hiszen a térbeli mozgáskövetés komoly áttörést hozhat a mobil készülékek és az intelligens televíziók vezérlésében is. Az érintésmentes technológiákat az utóbbi években a Nokia is intenzíven kutatta és a több bejegyzett szabadalma mellett egy dupla előlapi kamerás prototípust is készített, mely a kijelző előtti mozdulatok pontos detektálására is alkalmas volt.
Azóta történt
-
PrimeSense a navigáció javítására
Az Apple által felvásárolt 3D mozgásérzékelő megoldások a térképes szolgáltatások javítására is felhasználásra kerülhetnek.
Hír 6
Előzmények
-
Apple iPad Air - szállj fel magasra
Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.
Teszt 7876
-
Apple iPhone 5c - az újracsomagolás művészete
Almáék idén először két telefont is bemutattak, ám az olcsóbbik modell inkább csak új színvilágot és műanyagot hoz, nagy előrelépést aligha.
Teszt 1773
-
Apple iPhone 5 - öt lett S
Megújult, sokat változott, megnyúlt és vékonyodott, de vajon megőrzi-e piacformáló és vezető szerepét a sorrendben hatodik iPhone, amely a 4S-t váltja?
Teszt 8187
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Gaming notebook topik
- Gumi és felni topik
- Mobil flották
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- További aktív témák...