Tavaly májusban hallhattunk először a Realme márkanévről, az Oppo ugyanis ekkor jelentette be, hogy Indiában almárkát alapít ezen a néven, a Realme 1 pedig valóban remek alternatívája volt a méret- és árbeli konkurens Redmiknek. Az első eszköz piacra dobása óta 14 hónap telt el, a cég pedig összesen 11-féle mobilt kínál a vásárlóknak, ezekből tevődött össze az a döbbenetes, 10 milliós leszállítási szám, amivel a cég önállóan is a leszállítási top 10-be küzdötte magát, egyébként a legnagyobbak után az Oppóé lett az ötödik hely, ami szintén nagyon jó eredmény.
Bő egy év alatt 10 millió Realme
Valószínűleg minden kezdő mobilgyártó ilyen számokra vágyik, persze a Realme gyors sikere leginkább az anyacéghez köthető.
- Írta: szentkuti11
- Forrás: Realme (Weibo)
- Kapcsolódó cégek:
- Realme
Azóta történt
-
64 megapixeles kamerával futott be egy okostelefon
A Realme XT veti be először a Samsung megapixelbajnok szenzorát, mert 48 megapixel már milyen kevés.
Hír 12
-
90 Hz-es képfrissítéssel érkezik az új ár/érték bajnok
A Realme X2 Pro emellett 65 wattos gyorstöltést, 64 megapixeles főkamerát és 20x-os hibrid zoomot is bevet majd.
Hír 19
Előzmények
-
Vége az Oppo R szériájának
A kínai gyártó új fejezetet nyit és kizárólag a Find és Reno modellekre koncentrálnak.
Hír 8
-
Nem lesz olcsó a "cápauszony"
Az Oppo levédette a Shark Fin megnevezést, minden bizonnyal az új típusú, kiemelkedő szelfikamerára gondoltak.
Hír 47
-
Európába érkezett az Oppo R17 Pro és R17 Neo
Csak nem pont ezen a néven, viszont éppen kétszáz ezer forint alatt, ami sokkal kedvezőbb, mint vártuk.
Hír 28
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.