A közelgő Mobile World Congress során leleplezésre kerülő Sony D6503 „Sirius” az elmúlt hetekben több alkalommal is hallatott magáról, ám végre az Xperia Z1 társaságában is felbukkant, ahol egyértelműen látható megjelenítő és a készülékház méretének minimális növekedése. A várhatóan Xperia Z2 néven debütáló készülék a japán vállalat többi csúcsmodelljéhez hasonlóan vízálló burkolattal rendelkezik, és az előzetes információk szerint hajszálnyival karcsúbb is lesz elődjénél. Az egyszerű vonalvezetéssel és a megszellőztetett képernyőfotók alapján jelentősen átdolgozott kezelőfelülettel érkező „Sirius” technikai fronton is hozza majd az elvártakat, mely mellett az Android 4.4 KitKat operációs rendszerrel történő kiadás is biztosra vehető.
Azóta történt
-
Fotózásban erősít az Xperia „Sirius”
Manuális fotózási üzemmóddal és számos fotózási opcióval érkezik a Sony következő kamerás csúcsmobilja.
Hír 26
-
Xperia Sirius és Z1 – egymás mellett
A Sony csúcsmodelljének újabb fotója a készüléktest fizikai méretéről is árulkodik.
Hír 56
-
Xperia Z2 Deluxe – rengeteg tartozékkal
Számos extra kiegészítőt felvonultató alapcsomaggal is piacra dobja Kínában az idei csúcsmodelljét a Sony.
Hír 31
Előzmények
-
Fotókon az Xperia Z1 utódja
Keskeny kávával és kissé átdolgozitt dizájnnal érkezik az Xperia Z1 D6503 sorszámmal ellátott utódja.
Hír 94
-
Xperia Z1 Compact – Kínában új névvel
Kínában Xperia Z1 Colorful Edition néven debütál a Sony fotózásra kihegyezett csúcsmodelljének kompakt kiadása.
Hír 85
-
Készül a Sony „Sirius” és „Castor”
A februári Mobile World Congress során mutatja be legújabb csúcsmobilját és táblagépét a Sony.
Hír 45
-
CES 2014: Megérkezett az Xperia Z1 kisebb változata
Las Vegasban bemutatkozott a 4,3 hüvelykes HD-kijelzővel felszerelt, IP58-as szabványnak megfelelő Sony Xperia Z1 Compact, amely apró, de erős.
Hír 555
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Renault, Dacia topik
- Politika
- Robotporszívók
- Mini-ITX
- Kerékpárosok, bringások ide!
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- További aktív témák...