Az XDA fórum iRimas nevű tagjának köszönhetően fél tucat képen is látható az Xperia Z1 „D6503” sorszámmal fejlesztett utódja, mely jól láthatóan inkább az Xperia ZL formatervét követi. Az egyelőre Android 4.3 Jelly Bean operációs rendszert és kissé instabil kezelőfelületet futtató készülék a beszámolók szerint 5,2 hüvelykes megjelenítővel rendelkezik, mely mellé a Sony legerősebb kompakt kameramodulja, az 1/2,3 hüvelykes, 20,7 megapixeles képérzékelővel szerelt egység is beépítésre kerül. A készülék alsó részén a három apró lyuk alatt a mikrofon található, a microUSB csatlakozó és a SIM foglalat a bal oldalra került, míg a jobb felére a microSDHC kártyafoglalat került elhelyezésre. A Sony következő csúcsmodellje várhatóan a Mobile World Congress során kerül leleplezésre.
Azóta történt
-
Xperia Z2 képernyőfotók érkeztek
Számos képen látható a Sony következő Z-sorozatú csúcsmodelljének frissített kezelőfelülete.
Hír 47
-
Családi portré: Xperia Z1 és Sirius
Egymás mellett kapták lencsevégre a Sony tavalyi és a rövidesen leleplezésre kerülő idei csúcsmodelljét.
Hír 59
-
Xperia Sirius és Z1 – egymás mellett
A Sony csúcsmodelljének újabb fotója a készüléktest fizikai méretéről is árulkodik.
Hír 56
Előzmények
-
Xperia Z1 Compact – Kínában új névvel
Kínában Xperia Z1 Colorful Edition néven debütál a Sony fotózásra kihegyezett csúcsmodelljének kompakt kiadása.
Hír 85
-
CES 2014: Megérkezett az Xperia Z1 kisebb változata
Las Vegasban bemutatkozott a 4,3 hüvelykes HD-kijelzővel felszerelt, IP58-as szabványnak megfelelő Sony Xperia Z1 Compact, amely apró, de erős.
Hír 555
-
Android 4.3 Xperia Z1 és Z Ultra mobilokra
A Sony két csúcsmodelljére is elérhetővé vált a Jelly Bean sorozat legfrissebb tagját tartalmazó rendszerfrissítés.
Hír 43
-
Sony Xperia Z1 - vissza a kamerához
A japán gyártó az elmúlt pár évben nem feltétlenül kamatoztatta a képalkotással kapcsolatos teljes tudását mobiljaiban. Most is inkább elméletben teszik meg.
Teszt 7060
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.