Hirdetés

djuice blog: Intercampus néven jön az új, egyetemi tarifa

Új, havidíjas tarifacsomagot vezet be a piacra a djuice. Az intercampus néven futó konstrukció sok ponton eltér az eddig megszokott szolgáltatói ajánlatoktól, házon belül sincs hasonló. A 26 év alatti korosztályra tervezett megoldás alapvetően arra épül, hogy az egyetemekre, főiskolákra járó, nappali, esti és levelező tagozatos hallgatók, intézménytől függetlenül egymás között 0 forintos percdíjjal beszélhetnek, ennek csak az a feltétele, hogy a két beszélgetőpartner ebben az intercampus csomagban legyen.

A tarifa havonta 1000 forintba kerül, ez teljes egészében lebeszélhető, illetve SMS és MMS küldésére felhasználható. A hálózaton belüli hívások (djuice, Telenor) díja percenként 10 forint, a hálózaton kívülre irányuló beszélgetések 15 forintos percdíjjal számlázódnak. A számlázási egység egy perc. A kedvező tarifák mellett azonban van a konstrukciónak még egy költségvonzata, ez pedig a kapcsolási díj, amely hívásonként 10 forintba kerül, függetlenül attól, hogy a hívás hová irányul. Ez tehát azt jelenti, hogy az intercampus csomagon belüli, egyébként 0 forintos beszélgetéseknél is számlázódik a 10 forintos kapcsolási díj, amelyet hónap végén a havidíjon felül kell fizetnünk, lévén a lebeszélhetőség erre a fajta díjra nem vonatkozik.

A djuice saját, 26 év alatti egyetemisták és főiskolások körében végzett kutatásai szerint a megcélzott felhasználói közösség inkább kevesebb számú, de hosszabb időtartamú beszélgetést bonyolít, ezért a kiemelkedően alacsony percdíj mellett kapcsolási díj bevezetése mellett döntöttek. Vonzó lehet a djuice fejlődésösztönző programjához, a MyLife-hoz való bekapcsolódás lehetősége, illetve azok az extra szolgáltatások, amiket még igénybe lehet venni a tarifa mellé, így kérhető internetes csomag, MMS kedvezmény, vagy speciális roaming tarifa.

A djuice roadshow-t szervez a csomag népszerűsítésére, az egyetemeken megrendezett állomásokon ingyenes fénymásolási lehetőséggel lesz jelen a djuice csapata. Az intercampus bevezető akciójában két készüléket jóárasított a djuice (http://www.djuice.hu/intercampus) és az új intercampous előfizetők számára a félárú EFOTT napijegyek vásárlása is lehetséges. Miután az intercampus csomag feltétele a hallgatói jogviszony megléte, ezért ezt évente egyszer igazolnia kell az előfizetőnek. A jogviszony megszűnését követően a többi publikus djuice előfizetés közül választhat az ügyfél.

Előzmények