A 99 dolláros Nexus táblagép közelgő eljövetelét jósoló pletykák ugyan egyre inkább alaptalannak tűnnek, de a Google és ASUS továbbra is együttműködik a termékpaletta bővítésében, melyek között természetesen tartozékék is szerepelnek. Az egyik ilyen kiegészítő az alant látható dokkoló lehet, mely az Übergizmo értesülései szerint az ASUS japán termékoldalán is felbukkant már, de az online áruházból egyelőre nem rendelhető. A nagyjából 42 dolláros kiegészítő várhatóan az év utolsó előtti napján, azaz december 30-án kerül forgalomba, vagyis a karácsonyi ajándékokhoz rögtön kiegészítők vásárlására is lehetőség nyílik. A hivatalos Nexus 7 dokkoló európai árát egyelőre nem jelentette be sem az ASUS, sem a Google.
Dokkolót kapott a Nexus 7
Azóta történt
-
iriver WOWtab – a Nexus 7 kihívó
A Google és az ASUS táblagépével azonos felszereltségű, ugyanakkor olcsóbb és bővíthető memóriás táblagéppel rukkolt elő az iriver.
Hír 30
-
Készül az új Nexus 7
Magasabb felbontású kijelzővel és Qualcomm processzorral érkezik a Google mérsékelt árfekvésű táblagépének utódja.
Hír 27
Előzmények
-
Google Nexus 10 - az éleslátás mestere
A Google legújabb Nexus 10 névre hallgató táblagépe járt nálunk, mely brutális kijelzőfelbontással hívja fel magára a figyelmet.
Teszt 1179
-
Nexus 7 – egymilliós forgalom decemberben
Az utolsó negyedév során két-hárommilliós forgalommal számolhat a Google és az ASUS.
Hír 23
-
Mégis lesz 99 dolláros Nexus 7?
A GLBenchmark adatbázisában is felbukkant a Google internettábláinak állítólagos legolcsóbb változata.
Hír 31
-
Android 4.2 bemutató
Felhasználói fiókokkal, képernyőkímélővel, új kamerafunkciókkal és zárolt képernyőre pakolható minialkalmazásokkal támad a legújabb robot.
Teszt 185
Hirdetés
Percről percre
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
it A Foxconn is azon cégek között van, amelyet megkértek Vietnámban, hogy jelentősen csökkentse az áramfogyasztását.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Steamre tart a Kingdom Hearts sorozat
gp Jövő hónaptól végre a Valve áruházából is beszerezhetjük az ismert szériát.
Aktívan készül az LPDDR6 és DDR6 szabvánnyal a JEDEC
ph Egyelőre még egyik opció sincs véglegesítve, de a várható sebesség körvonalazódik.
Teaser traileren a Delta Force: Hawk Ops
gp A rövid betekintés után a jövő hónapi Summer Game Festen láthatunk további részleteket a játékról.
Konzolokra is megjelent a System Shock Remake
gp A premier alkalmából egy launch trailert is kaptunk a készítőktől.
Egy termékcsaládra korlátozza az Auto SR-t a Microsoft
ph Az automatic super resolution még a Qualcomm megoldásain belül is csak egy sorozathoz lesz kötve.
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro érkező iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.