A Google és az ASUS által készített Nexus 7 alaposan felkavarta a táblagépek állóvíznek nem igazán nevezhető piacát, hiszen a mindössze 199 dolláros ára ellenére HD kijelzőt, négymagos processzort és 16 GB belső memóriát kapott. A vonzó áron kínált készülék ellen az Amazon két modellt is hadba állított, melyek közül a Kindle Fire HD szolgáltatások, az előző generációs Kindle Fire pedig árával kíván indítani. Ez utóbbi néhány napig Európában 119 eurós áron is kapható volt, vagyis jól láthatóan lehet még árban menni lefelé. Pletykák szerint a Google és az ASUS egy mindössze 99 dolláros megoldással lendül rövidesen ellentámadásba, mely első teszteredményei a GLBenchmark katalógusában valószínűleg „ME172V” modellszámmal bukkantak fel. Az Android 4.1.1 Jelly Bean alapokon nyugvó készülék tehát várhatóan 1024 x 600 képpontos kijelzőt, 1 GHz-es processzort, 1 GB RAM-ot, 8 GB belső tárhelyet, 4270 mAh kapacitású akkumulátort és különös módon microSD foglalatot is kapott.
Azóta történt
-
Google I/O 2013 – május 15. és 17. között
A keresőóriás hivatalosan is bejelentette a jövő éves fejlesztői csúcstalálkozó időpontját.
Hír 5
-
Nexus 7 – egymilliós forgalom decemberben
Az utolsó negyedév során két-hárommilliós forgalommal számolhat a Google és az ASUS.
Hír 23
-
Dokkolót kapott a Nexus 7
Az ASUS oldalán bukkant fel a Google referencia táblagépéhez szánt egyszerű dokkoló.
Hír 14
-
Készül az új Nexus 7
Magasabb felbontású kijelzővel és Qualcomm processzorral érkezik a Google mérsékelt árfekvésű táblagépének utódja.
Hír 27
Előzmények
-
Android fejlődéstörténet
Frissült az Android rendszer fejlődéstörténetéről szóló irományunk; a cikk immár a Jelly Beanben eszközölt változásokat is tartalmazza. Teljes áttekintés 2008-tól napjainkig.
Elemzés 280
-
Ötmillió Nexus 7 fogyhat idén
A frissített táblagépek iránti jelentős keresletnövekedés miatt a Google kétszeresére emelte az eladási előjelzéseit.
Hír 2
-
Elérhető a modemmel szerelt Nexus 7
Az ASUS és a Google útjára indította a Nexus 7 modemmel és 32 GB belső memóriával szerelt változatát.
Hír 63
-
Jól fogy a Nexus 7
Havonta közel egymillió Android 4.1 referencia táblagépet értékesít az ASUS és a Google.
Hír 60
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.