Az iPad premierje óta a táblagépek piaca robbanásszerű fejlődésen esett át és ma már akár húszezer forint alatt is hozzá lehet jutni egy-egy készülékhez, ez persze néha komoly kompromisszumokat jelenthet. A méretes kijelző miatt ezen készülékek hosszú túrákhoz is kényelmes útitársak lehetnének, feltéve, ha nem több napos kalandokról van szó. Az alant látható Earl Back-Country Tablet prototípus éppen ezért azoknak készült, akik számára a hosszú üzemidő a legfontosabb, hiszen a 6 hüvelykes, 1024 x 768 képpontos e-Ink kijelzővel szerelt készülék egy feltöltéssel akár 20 órán át is használható, ráadásul a támaszként is szolgáló hátoldali napelemek 5 óra alatt nagyrészt fel tudják tölteni az akkumulátort. Az erősen módosított Android 4.1 Jelly Bean platform köré épülő strapabíró és vízálló 303 grammos táblagép kesztyűvel is használható infravörös érintőkijelzővel, AM/FM rádióval, rádiófrekvenciás hangátviteli képességgel, 1 GHz-es i.MX 6 DualLight Cortex-A9 processzorral, 1 GB RAM-mal, 16 GB belső memóriával, microSDHC foglalattal, Bluetooth 4.0 és WLAN modullal, valamint előre telepített térképekkel érkezik. Az egyelőre csak az amerikai kontinensen előrendelhető Earl Back-Country táblagép ára nettó 250 dollár.
Előzmények
-
Caterpillar B15 - mer(ül)őben vakmerő
Tesztalanyunk már kétmagos okostelefonként próbál ellenállni a természeti erőknek, az IP67-es védettsége mellett ráadásul még ütésálló is.
Teszt 156
-
Lenovo A660 - mindketten túlélik
A kínai gyártó két SIM-es, kétmagos, strapabíró okostelefont hozott össze, nemigen van versenytársa, de Európában hivatalosan nem fogják forgalmazni.
Teszt 2077
-
CAT B15 – kőkemény zseléscukor
Android 4.1 Jelly Bean operációs rendszer köré épül a Caterpillar legújabb túlélő mobilja.
Hír 39
-
Bemutatkozott a Galaxy Xcover 2
Hivatalosan is bemutatkozott a Samsung strapabíró és vízálló okostelefonjának ráncfelvarrt változata.
Hír 151
Hirdetés
Percről percre
it Felhős üzletet kötött a Telefonica és az Amazon, ezzel utóbbi bejutott az európai 5G-s szektorba.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Hosszabb videón az Arena Breakout: Infinite (PC)
gp A minap elindult a zárt béta teszt a játék új kiadásához, amely korábban csak mobilokon és tableteken volt elérhető.
AI jelzést kapnak az új Ryzenek
ph Az AMD gondoskodik róla, hogy véletlenül se kerülje el a figyelmünket ez a két betű.
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.