A Nokia és Microsoft stratégiai együttműködési megállapodásának februári bejelentése óta sok minden megváltozott. Idő közben a Symbian rendszer fejlesztése az Accenture kezébe került, a MeeGo végül a Tizen projektbe olvadt és a hagyományos Series 40-alapú mobiltelefonok között is felbukkant az első 1 GHz-es processzorral szerelt példányok, melyek mellett a finn Windows Phone modellek is leleplezésre kerültek. A Nokia jól láthatóan a helyfüggő és zenei szolgáltatások fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, míg multimédiás fronton – a hardver tuningolása mellett – partnerek bevonásával kíván erősíteni. Az Electronic Arts elsőként a Nokia Windows Phone készülékei számára teszi elérhetővé a FIFA, Madden, NBA Jam and Tiger Woods PGA Tour, Bejeweled 2 és Dead Space átiratait, de a két cég megállapodásából a Series 40 mobilok is profitálhatnak, hiszen rövidesen 40 EA játék kerül kiadásra, melyek között a FIFA 11 és 12, a Need for Speed Shift és a Sims sorozat is szerepel.
Előzmények
-
Nokia Asha 300 – Érintőkijelző, HSPA és 1 GHz-es processzor
Villámgyors processzorral, reziszítv érintőkijelzővel, 5 megapixeles kamerával és HSPA támogatással érkezik a Nokia Asha 300.
Hír 32
-
Nokia Asha 303 – Érintőkijelző, QWERTY és 1 GHz-es processzor
Szélsebes processzorral, kapacitív érintőkijelzővel, teljes billentyűzettel, HSPA támogatással, WLAN modullal és Angry Birds játékkal érkezik a Series 40-alapú Nokia Asha 303.
Hír 43
-
Bemutatkoztak a Nokia Windows alapú telefonjai
Helyszíni beszámoló Londonból, ahol a Nokia vezérigazgatója, Stephen Elop mutatta be a készülékeket.
Hír 176
-
Nokia Lumia 710 – Olcsóbb Mango
A Nokia 603 dizájnelemeiből dizájnelemeiből építkezik a finn gyártó Windows Phone termékpalettájának olcsóbbik tagja.
Hír 62
Hirdetés
Percről percre
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
it Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Extra magokkal tömi ki AmpereOne szerverprocesszorát az Ampere
ph Ehhez a TSMC 3 nm-es eljárása ad alapot, ráadásul új technológiák is érkeznek.
V Rising - Végre tudjuk hogy mikor érkezik a PS5-ös kiadás
gp A PC-s teljes verzió már egy ideje játszható, hamarosan konzolra is megérkezik a játék.
Még idén hozza a Lunar és Arrow Lake-et az Intel
ph A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát.
xDefiant - Íme a végleges gépigény
gp Az ingyenes FPS a mia naptól végre játszható lesz minden platformon.
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.