Felnőttünk. Az elmúlt egy évben kezdtem látni, ilyen-olyan formában pedig többször is megfogalmazódott bennem ez a gondolat, de csak most vált igazán kézzelfoghatóvá. A Mobilarena szellemisége ugyan az elmúlt öt évben mit sem változott, de piaci helyzete annál inkább: már nem egy szárnypróbálgatás, egy hobbi vagyunk (mint 7 éve Bog első verziója volt), nem is egy feltörekvő újdonság (mint 5 éve, a Prohardverhez való csatlakozáskor), nem is egy a legjelentősebb lapok közül (mint 3 éve), hanem Magyarország legnagyobb súllyal bíró telekommunikációs szaklapja. A gondolatmenet okozója a Berlinben megrendezett IFA kiállítás, ahova egy maréknyi újságírót vitt ki a Samsung, köztük minket, pontosabban engem is. Hogy kik voltak a többiek? Index, Népszabadság, CKM, IT Business, Heti Válasz, Chip Magazin, PC World. Gondolom nem kell magyaráznom, hogy miért olyan nagy dolog, hogy mi is ott voltunk.
Mint utólag kiderült, a legnagyobb élményt az említett magazinoknál dolgozó kollégák adták, ugyanis mindegyikőjük egy-egy elképesztő egyéniség, de lapunkra nézve alapvetően azért volt örömteli ez az utazás, mert a nyomtatott lapok világa mellett gyakorlatilag egyetlen online-ként voltunk jelen; persze, az Index és az IT Business is félig az, de előbbi jó harmincszor akkora, mint mi, utóbbi pedig bár kisebb olvasottsággal bír, másoknak szól és egészen más gazdasági rendszer alapján működik. A Samsung szemében tehát úgy tűnik, hogy mi vagyunk a telekommunikációs szakmai lap - a mondatban a névelőn van a hangsúly. Nagyon jól esik ez nekünk, de persze tudjuk, hogy alapvetően nem csak a mi érdemünk, hanem az olvasóké is, ez pedig nem csak bullshit. Nem ismerek más ekkora (több százezres) fórumot, ahol nem kell bannolgatni, minden megoldható, nyugalom van és sok segítő hozzászólás (oké, legyen kerek a történt: négy év alatt két embert kellett kiraknom rövid pihenőre, nem lehet minden tökéletes). Lapunk értékelésén ez hatalmasat dob. De elég a mellébeszélésből, jöjjön az, amiért valószínűleg mindenki idekattintott: élménybeszámoló az IFA-ról és Berlinről. Inkább Berlinről.
Berlin, Európa egyik legérdekesebb helye
Bár nem mondhatom magam egy különösebben nagy utazónak, Európa sok részén megfordultam már, Berlin azonban egészen eddig kimaradt. Szakmai kiállításból csak az IFA van ott, személyes indíttatásból sosem mentem el, de most meglett, és komolyan mondom, München és Hannover elbújhat mögötte. Nem szépségben, mert a legtöbb lóvé Münchenben van, nem is szakmai szemszögből, hiszen a CeBIT pár évvel ezelőttig telekommunikációs oldalról nézve egy nagyon érdekes valami volt, ráadásul a kiállítási terület sokkal impozánsabb, mint az IFA otthona. Berlin egész más szempontból különleges.
Újságírók csoportja Berlinben
A történelmet remélhetőleg nem kell nagyon ecsetelnem, az 1989-ben leomlott berlini falat (melyet németül "A Fal"-ként emlegetnek, Die Mauer) talán mindenki ismeri, de pár szót azért ejtenék a régi eseményekről. A világháború után a nemzetiszocialista Németország fölött győzedelmeskedtek a szövetséges hatalmak, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia és Franciaország. Németországot ketté is osztották, a keleti részt a szovjetek, a nyugatit a többiek kapták meg, a gond az volt, hogy a főváros (Berlin) nem középen, hanem keleten volt, ezért az azt meghódító szovjet hadsereg a nyugati terület megszállási feladatait átadta a szövetségeseknek (akkor még nem voltak olyan rosszban az Egyesült Államokkal, a hidegháború még nem kezdődött el). Ennek következtében Berlin területének 53,9%-a, népességének pedig 62,9%-a került a nyugati államok ellenőrzése alá.
A háború után az Egyesült Államok és a Szovjetunió között kezdett elmérgesedni a viszony, ami odáig fajult, hogy a szovjetek 1948-ban lezárták a berlini belhatárt. Ennek következtében a nyugati hatalmak több hónapon át légi úton voltak kénytelenek gondoskodni a város ellátásáról. Ez a tevékenység ugyan anyagilag nem volt túl kellemes a nyugatiaknak, de a szovjetek végül feladták az elképzelésüket, mely szerint lehetetlenné teszik Nyugat-Berlin nyugati megszállását, így a város ezen része egy részleges államisággal rendelkező, NSZK-hoz tartozó régió maradt az NDK közepén. A fal építéséhez az vezetett, hogy az életszínvonal Németország keleti részén jóval alacsonyabb volt, mint nyugaton, így rengeteg keletnémet Berlinen keresztül kezdte átlépni az országhatárt (tehát átmentek Nyugat-Berlinbe). 2,6 millió ember tett így 1949 és 1960 között. Az emigráció megakadályozására az NDK 1961-ben elkezdett felhúzni egy falat a határvonalon, pontosabban attól kicsit beljebb, a saját oldalukon, ami ellen Nyugat-Berlin ennek következtében nem tudott mit tenni. A fal 28 évig állt, lebontása a hidegháború jelképes végét jelentette, Berlin keleti és nyugati részét pedig annyira eltérővé formálta, melynek a fal lebontása után 20 évvel is szemmel látható nyomai vannak.
Kelet-Berlin, a beton birodalma
Hogy őszinte legyek, Nyugat-Berlin nem igazán hatott meg: sok fa, szép házak, karbantartott dolgok, sokszor láttam már ilyet, Kelet-Berlinhez hasonló dolgot viszont még soha. Ez maga a Birodalom, pontosabban annak a lenyomata, amit csinálni akartak belőle. Németország az egyesülés után nyilvánvaló okok miatt nem tudta a földdel egyenlővé tenni Kelet-Berlin hatalmas panelházait, Stalker-hangulatot idéző betontereit, a hat-nyolcsávos sztrádáit (azokat mondjuk kár is lenne), ott lenni tehát nem más, mint egy időutazás. Elképesztően széles utcák, széles bicikliutak, tizenöt-húsz-huszonöt emeletes panelházak, panelhotelek, hatalmas épületek az 1970-es évekből, döbbenetes az egész. Bár Berlinben közel négymillió ember lakik, a keleti rész monumentáris részei olyan nagyok, hogy a tömeg elveszik az utcákon, mindig volt bennem egy olyan érzés, hogy ez egy szellemváros, túl kevés ember lakik itt, ami igazi is és nem is. Egy Budapesthez hasonló zsúfoltság eléréséhez biztos, hogy legalább tízmillió embernek kellene Berlinben élnie, mert most négynél is kevesebb él. A városkép egyébként marha hamar megváltozik, az egykori "senkiföldjén" (a régi fal körül) egész metropolisz emelkedik ki a földből, sorban épülnek a modern épületek, melyeket egyik oldalról panelházak, a másikról német jellegű tégla lakóházak határolnak. Állítólag ezekért a területekért komoly ingatlanpiaci csatározások zajlottak, hiszen a két városrész között helyezkedik el, konkrétan ebből alakult ki egy vadonatúj belváros. Furcsa és csodálatos világ, ami nekem fiatalként tényleg egy időutazásnak hatott, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek mást jelent. Mindenképp érdemes megnézni, húsz év múlva már nem biztos, hogy így fog kinézni.
Utazás, szállás, Samsung
A konkrét útra visszatérve: csütörtök reggel indultunk Malév géppel, közvetlen járat, egy óra és tíz perc alatt ott voltunk, pontosabban a menetidő ennyi volt, de előtte check-csomagleadás-várakozás-csomagfelvétel, komolyan mondom, 800 kilométeres távolságnál már marhára megfontolandó a vonat, három hete voltam Münchenben Railjettel, a Keleti-pályaudvarból hét és fél óra alatt lent voltam (pedig az jóval messzebb van), itt meg legalább három és felet bohóckodtunk a reptérrel együtt...
Samsung sajtótájékoztató
Megérkezésünk után a még meg sem nyílt IFA irányába vettük utunkat, sajtóbelépők átvétele, majd a Samsung sajtótájékoztatója, a nagy dolog számomra nyilván a Galaxy Tab volt, a tévék annyira nem mozgattak meg, bár nyilván nagyon rendben vannak. Sajtótájékoztató után evés egy steakhouse-ban, majd még egy sajtótájékoztató, notebookokra kihegyezve, ahol az újságírók után dobtak egy-egy 320 GB-is külső merevlemezt. Na jó, utánunk azért nem dobták, kevesebb volt belőle, mint ahányan voltunk, kis túlzással tömegverekedés alakult ki értük, pedig a huszonpárezer forintos árával kifejezetten olcsó cuccnak számít az ilyesmi. Utunk ezt követően a szállásunkhoz vezetett, négy csillag, az egyik legjobb minőségű hely, ahol valaha laktam, minden perfekt volt, tényleg. Egyedül a távolsággal volt gond, mivel az Alexanderplatznál volt, ami az egykori NDK egyik legfontosabb tere volt és marha klasszul néz a panelfelhőkarcolóival, az IFA kiállítási helyszínétől viszont kicsit távol volt, és bár mindig taxival mentünk, az utak ott is hajlamosak voltak bedugulni.
A hotel, amiben laktunk
A Samsung Galaxy Tab mellett egyedül a Huawei új androidos telefonja volt említésre méltó számomra, így a második, kiállításon töltött napot leginkább lézengéssel töltöttem, körbejártam a dolgokat, jókat mosolyogtam a gyerekeknek szánt, állatformába csomagolt televíziókon, csodálkoztam, hogy a koreaiak milyen minőségű megjelenéseket tudnak összerakni, nézegettem a Sony gyengének szintén nem mondható standját, de ennyi. Este a Samsung elvitt minket a világ legjobb Elvis imitátorának koncertjére, ami egy bárban volt, 50 fölötti átlagéletkorral, kicsit tehát kilógtam (kb. mindenkinek a fia lehettem volna), de alapvetően jó élmény volt, ilyet úgysem látok többet soha életemben. Az utolsó napot városnézéssel töltöttük, pár emlékmű mellett a Reichstag fért bele, amit csak jóval a fal lebontása után pofoztak helyre (1999-ben... azért ilyen későn, mert bár a nyugati oldalon volt, túl közel futott hozzá a fal, így inkább nem nyúltak hozzá), épp ezért egy durván környezettudatos valami, az üléseknek helyet adó terméket tükrök segítségével, napfénnyel világítják be, az elhasznált levegő a kéményhatásnak megfelelően távozik felül, de a meleget még "kivonják belőle", elképesztő. Kicsit szívmelengető volt az épület oldalán lévő tábla, mely magyar és német nyelveken hirdette a két nép barátságát, plusz az wireless fülhallgatóból álló idegenvezető a város nevezetességei között megemlítette a magyar nagykövetséget is.
Tükrök a Reichstag tetején
A berlini út tehát nagy élmény volt számomra, remélem, hogy jövőre is alkalmam lesz menni, bár a város újralátogatását ennél előbb tervezem. Jövő héten egyébként Londonba repülök a HTC-vel, valami nagy dolgot fognak bemutatni nagyjából a Nokia Worlddel egyidőben, kíváncsi vagyok.
Bocha
