Hirdetés

IFA 2010: Olcsó, de igen nagy tudású Android mobil érkezik hamarosan

A Huawei pár nappal ezelőtt Berlinben, az IFA kiállítás megnyitása előtt leplezte le legújabb készülékét, amely az európai piacon hamarosan debütál és melyről már korábban is írtunk, de mivel most a kezünkben is volt, újta megtesszük. Persze a személyes tapasztalat ellenére is vannak kérdőjelek, nem tudni például, hogy mely országok kapnak leghamarabb a telefonból, de a cég illetékese szerint rengeteg megrendelésük van, s tudva, hogy a Huawei készülékek a T-Mobile és a Vodafone kínálatában is rendre felbukkannak, jó esély van arra, hogy hazánkban is piacra lép az IDEOS. Ez már csak azért is sanszos, mert a cég több magyar újságírót is meghívott a premierre.

Az újdonság több szempontból is izgalmasnak ígérkezik. Elsőként kezdjük az árral: a Huawei 150 dollár körül fogja adni darabját a partnereinek, ami remélhetőleg azzal is jár majd, hogy a szolgáltatók is alacsonyan tudják tartani az árat. A kedvező árcédula azonban nem jár komoly funkcionális megkötésekkel, sőt: a Huawei IDEOS az egyik első készülék, amely 2.2-es Android rendszerrel lép piacra. Csak azért nem világelső, mert a Samsung Galaxy Tab is ezt a verziót kapta.

Mindehhez a műszaki hátteret a Qualcomm segítségével biztosítja a kínai cég. Az együttműködés olyannyira szoros, hogy a két vállalat első emberei együtt leplezték le az újdonságot, amelyben a Qualcomm MSM7225-ös chipsetje teljesít szolgálatot. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Huawei a jövőben is sok olyan eszközzel készül, ahol a Qulacomm működik közre, ugyanakkor az MTK platformra már nem fejlesztenek.

Az IDEOS egy betűszó (nekünk a számítógépes játékokat gyártó EIDOS ugrott be először), ahol az ötletesség, az OS, és az internet betűivel játszottak. Azt még nem lehet tudni, hogy a szolgáltatók által kínált IDEOS telefonok maradnak-e ezen a néven, de azt viszont igen, hogy a Huawei termékcsaládot kíván létrehozni ezzel a branddel.

A 2,8 inches kapacitív érintőkijelző felbontása 240x320 pixel. Az Android 2.2-es felületét a gyártó változatlanul hagyta, pedig a többféle színben piacra kerülő eszköz árnyalataihoz mutatós lett volna egy-két  ízlésesen passzoló téma. A készülékben 256 MB RAM, valamint duplaennyi ROM található, a bővítéshez használt microSD mérete 16 GB lehet. A hátlap alatt 1200 mAh teljesítményű akkumulátor teljesít szolgálatot, s természetesen a Google által meghatározott hardveres követelményeknek maximálisan eleget tesz az IDEOS, azaz van benne HSDPA, WLAN, Bluetooth, 3,5 mm-es jack csatlakozó, 3,2 megapixeles kamera, GPS, mozgásérzékelő és távolságszenzor is. A processzor legjobb tudomásunk szerint 528 MHz-en ketyeg, bár erről nem tudtam értékelhető információt kihúzni a helyszínen senkiből.

A bemutató utáni gyors próbán a kiállított darabok sebessége kielégítőnek tűnt, bár a nagy beharangozót követően kicsit többet vártunk. Kíváncsiak leszünk, hogy a végül a boltokba kerülő telefonok hogyan fognak teljesíteni, s természetesen a legnagyobb kérdés az, hogy miképp alakul majd a hazai végfelhasználói ár.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés