Miközben a Trump adminisztráció további szigorító intézkedések bevezetését tervezi, hogy a Huawei hálózatkiépítési dominanciáját megnyirbálja, és a sencseniek potenciálisan az olyan félvezető partnerektől is eleshetnek, mint az amerikai gyártástechnológiákat használó TSMC, a Huawei gőzerővel fejleszti az AOSP-s Androidon alapuló HMS ökoszisztémáját, a Mate 30 Pro és a Mate Xs pedig már ezzel mutatkozott be hazánkban. A cél: alternatívát nyújtani minden kiesett Google-szolgáltatásnak, illetve olyan alkalmazásnak, amelyik az amerikai kereskedelmi feketelista miatt nem kerülhet fel gyárilag a HMS-es telefonokra.
Az egymillió forintos Mate Xs HMS-t futtat, Google appokat nem [+]
Ez nyilván nem megy egyik pillanatról a másikra, és nyugaton sokan nehezen tudják elképzelni az életet a Drive, a Gmail, a Segéd, a YouTube, a Térkép vagy a Google Pay rendszerszintű integrációja nélkül, márpedig a Google ezek alternatív forrásból történő telepítését biztonsági okokból nem javasolja. Ha nincs GMS, akkor persze a Google elesik a Play Áruház bevételeitől, gondoljunk itt alkalmazás és alkalmazáson belüli vásárlásokra, a játékok és előfizetések utáni részesedésre, és így tovább, a Huawei és Honor telefonjai együttesen pedig elég nagy részét teszik ki a mobilpiacnak, hogy ez a vállalatnak fájjon.
A P30 Prón még alapvető volt a Google Play szolgáltatáscsomag [+]
Ugyan a legtöbb nyugati piacon kapható mobil még használhatja a Google-szolgáltatásokat, a Honor 9X és View30 família, illetve a közelgő P40 család értelemszerűen már nem. Az amerikai kereskedelmi minisztérium ugyanakkor hajlandó külön engedélyt kiadni egyes amerikai vállalatoknak, éppen ezért futhat a Huawei és Honor laptopokon Windows, hiszen a Microsoft kért és zöld utat kapott az üzleteléshez. Sameer Samat az Android és a Google Play alelnöke az AndroidAuthority szerint pedig megerősítette: a Google is engedélyért folyamodott a szervnél.
Az iPhone-ok alapból nem futtatnak Google-szolgáltatásokat, de letölthető rájuk a legtöbb kulcsalkalmazás [+]
Persze nincs garancia, hogy ha megkapja, és a keresőóriás újra üzletelhet a sencseniekkel, az utóbbi egyáltalán folyamodni fog Google-licencért, az új telefonok és tabletek esetében. Ám az amerikai szoftveróriás önerőből is megteheti, hogy hitelesíti azokat a készülékeket, amelyekhez a tiltólistázás miatt eddig nem férhetett hozzá. Végső soron pedig, ha a HMS is lesz az előbbi két kínai márka alapvető szolgáltatásközpontja, a Google által hitelesített és telepíthető Play keretrendszer éppúgy alternatívát nyújthatna, mint a rengeteg Google szolgáltatás és alkalmazás, amely iOS-re, az Apple-központú ökoszisztéma ellenére elérhető.