Korábban már számos alkalommal lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a BlackBerry Storm hamarosan egy követőt is kap, melynek érkezése végül hivatalos megerősítést is kapott. Jim Balsillie, a RIM elnök-vezérigazgatója a Reuters számára elárulta, hogy cége érintőkijelzős modellek teljes sorozatával készül a piac meghódítására, mely a cég termékpolitikáját ismerve nyilván a felsőbb kategóriában lesz jelen először. A Storm 2 érkezése tehát nem csupán alaptalan pletyka, ugyanakkor a szeptemberi érkezést egyelőre semmilyen forrás nem támasztotta alá hivatalosan. Az érintőkijelzős készülékek piaca várhatóan igen jelentős bővülésen esik át a jövőben, melyet a Samsung mellett számos más piaci elemző is megjósolt.
Azóta történt
-
Push funkció BlackBerry fejlesztőknek
A BlackBerry alkalmazások fejlesztői ezentúl azonnal letöltődő frissítéseket is küldhetnek a RIM saját hálózatán keresztül.
Hír 0
-
LogMeIn: Távfelügyelet és a BlackBerry Bold
A LogMeIn Ignition segítségével otthoni számítógépek vezérlésére is képessé válhat a BlackBerry Bold.
Hír 7
-
Fotókon az új BlackBerry Storm 2
Immáron fotókon is látható a teljes érintőkijelzővel szerelt BlackBerry Storm utód.
Hír 16
Előzmények
-
Storm 2 újfajta szövegbevitellel
Egy RIM alkalmazott árult el pár részletet a Storm modell utódjáról.
Hír 5
-
WLAN modult kap a BlackBerry Storm 2
Az új BlackBerry Storm már WLAN hálózatok kezelésére is képes lesz.
Hír 9
-
RIM: LTE és 1 GHz-es processzorok a tarsolyban
A RIM a május elején megrendezésre kerülő Wireless Enterprise Symposium alkalmával mutatja be új termékstratégiáját.
Hír 1
-
BlackBerry Storm - egzotikus szeder
Kezünkbe került a legújabb BlackBerry. Elképesztően egyedi cucc, teljesen más, mint akármi.
Elemzés 121
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- TCL LCD és LED TV-k
- 30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Videós, mozgóképes topik
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Microsoft Office és Office 365 topic
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Óra topik
- Milyen SSD-t vegyek?
- Politika
- További aktív témák...