A holland Tweakers értesülései szerint Alain Segond von Banchet, a RIM értékesítési igazgatja pár apró részletet árult el az év végén vagy a jövő év elején érkező Storm utódról, mely várhatóan nem a Vodafone és Verizon kínálatában lesz elérhető. Az eredeti Storm modell kijelző alatti billentyűzete nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de az igazgató szerint az utód egészen újfajta szövegbeviteli módszert kínál majd. Korábbi pletykák szerint a jövevény WLAN modullal is rendelkezik majd és számos szoftveres újítást is felvonultathat.
Azóta történt
-
BlackBerry Curve 8520 galéria
A CrackBerry jóvoltából immáron élőfotókon is látható a BlackBerry Curve 8520 Gemini.
Hír 21
-
Érintőkijelzős modellekkel támad a RIM
A RIM vezetője elárulta, hogy cége érintőkijelzős modellek teljes sorozatával készül a piac meghódítására.
Hír 9
-
Push funkció BlackBerry fejlesztőknek
A BlackBerry alkalmazások fejlesztői ezentúl azonnal letöltődő frissítéseket is küldhetnek a RIM saját hálózatán keresztül.
Hír 0
Előzmények
-
Remek negyedévet zárt a RIM
A RIM az idei év első negyedében szállította le ötvenmilliomodik okostelefonját.
Hír 2
-
BlackBerry Niagara 9630 részletek
A Crackberry újabb részelteket árult el a hamarosan érkető RIM modellrél és a 4.7.1-es operációs rendszerről
Hír 15
-
RIM: LTE és 1 GHz-es processzorok a tarsolyban
A RIM a május elején megrendezésre kerülő Wireless Enterprise Symposium alkalmával mutatja be új termékstratégiáját.
Hír 1
-
Verizon: Egymillió BlackBerry Storm talált gazdára
Az amerikai Verizon Wireless eddig egymillió érintőkijelzős BlackBerry modellt értékesített.
Hír 2
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Crypto Trade
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Milyen okostelefont vegyek?
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Eredeti játékok OFF topik
- Háztartási gépek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...