A Microsoft a február 24-én kezdődő Mobile World Congress során mutatja be a Windows Phone operációs rendszerének 8.1-es kiadását, mely az előzetes információk szerint központi értesítési rendszert, „Cortana” névre hallgató személyi asszisztenst és számos más újdonságot is tartalmaz. A Facebook, EA, Gameloft és más nagyobb fejlesztők egy szűk csoportja már jóval korábban hozzájutott a Windows Phone 8.1 béta változataihoz, melyről egyre több bemutató videó is készül. A próbaváltozat egyelőre nem tartalmazza a legfontosabb újdonságokat, ám néhány érdekesség még így is benne maradt. Megerősítést nyert például, hogy a rendszerfrissítés telepítése után lehetőség nyílik az alkalmazások memóriakártyára történő telepítésére is, mely elsősorban a kevés tárhellyel rendelkező olcsóbb modellek tulajdonosainak lehet jó hír.
Azóta történt
-
Windows Phone – értesítési rendszerrel
Videón is látható a Microsoft telefonos platformjának „Action Center” szolgáltatása.
Hír 189
-
Windows Phone 8.1 – egyéni hátterekkel
A Microsoft új platformjának félig áttetsző csempéi mögé egyedi háttérképek beállítására is lehetőség nyílik.
Hír 145
-
Android és Windows Phone egy mobilon
Júniusban debütálhat a piac első, Google és Microsoft mobiltelefonos platformot egyaránt futtató okostelefonja.
Hír 56
-
Microsoft „Cortana” – további részletek
A privát levelezésben felbukkanó repülőjáratokkal kapcsolatos információk monitorozására is képes lesz a Windows Phone platform személyi asszisztense.
Hír 26
Előzmények
-
Windows Phone készülék a Samsungtól?
Hamarosan bemtuatásra kerülhet a Huron kódnevű telefon.
Hír 102
-
Érkezik a Lumia 1820
Méretes QHD kijelzővel és a Qualcomm legerősebb processzorával érkezik a Nokia és a Microsoft idei csúcsmodellje.
Hír 164
-
Készül a Windows 8.1 Update 1
Az okostelefonos és táblagépes platformokra való egyszerűbb alkalmazásfejlesztésre fókuszál a Microsoft készülő rendszerfrissítése.
Hír 65
-
Lumia 630/635 néven érkezik a „Moneypenny”
Méretes kijelzővel és kedvező árcímkével debütálhat a Nokia egyik első, Windows Phone 8.1 platform köré épülő készüléke.
Hír 107
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.