Nemrég véget ért a londoni olimpia, melynek egyik fő támogatója a Samsung volt. Ennek megfelelően a Galaxy S III is fókuszban volt a sportesemény során, mely jó néhány reklámfilmet eredményezett. A felvételek mellett a dél-koreai gyártó további sportspecifikus tartalmakkal is készült, melyeket a saját alkalmazásboltból, a Samsung Apps-ből lehet letölteni. Az alábbi néhány felvétel ezeket mutatja be.
Galaxy blog: A Galaxy S III és az Olimpia
- Írta: dr. Kind
- Forrás: Mobilarena
- Kapcsolódó cégek:
- Samsung
Azóta történt
-
Jelly Bean frissítést kap a Galaxy S II?
Várhatóan már szeptember-október környékén Android 4.1 frissítést kaphat a Samsung tavalyi csúcsmodellje.
Hír 74
-
Galaxy blog: Újabb iPhone-ellenes reklám érkezett
A Galaxy S III legújabb reklámfilmje az Apple újdonságát kritizálja.
Blogbejegyzés 233
-
Galaxy blog: További Apple-ellenes felvételek érkeztek
Újabb két reklámfilm érkezett, melyek az Apple újdonságát kritizálják.
Blogbejegyzés 60
Előzmények
-
Négymagos okostelefonok viadala
Ringbe szállnak az idei nagyágyúk, a négymagos processzor és a HD felbontású kijelző alapfelszereltségnek számít a mezőnyben.
Teszt 519
-
Galaxy blog: A Samsung Apps-en most S III-at lehet nyerni
Az augusztus közepéig tartó nyereményjátékon Galaxy S III készülékek találnak gazdára.
Blogbejegyzés 60
-
Samsung Galaxy S III - csúcstámadás
Régóta várta a szakma a Samsung aktuális csúcsgépét. Túl régóta, ezért aztán nem is tud minden várakozásnak megfelelni.
Teszt 93175
-
Megérkezett a Samsung Galaxy S III (frissítve)
A legújabb Samsung csúcsgép: 4,8 hüvelykes HD kijelző, négymagos processzor és egy rakás új szolgáltatás jellemzi a telefont.
Bemutató 2623
Percről percre
it A francia Sanofi összeállt az OpenAI-val, hogy AI segítségével gyorsítsák fel a gyógyszerek fejlesztését.
it Az imec európai kutatólaborjai 2,5 milliárd eurót kapnak, a cél a 2 nm-esnél modernebb chipet fejlesztése, amelyből számos európai ágazat profitálhat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Konzolokra is megjelent a System Shock Remake
gp A premier alkalmából egy launch trailert is kaptunk a készítőktől.
Egy termékcsaládra korlátozza az Auto SR-t a Microsoft
ph Az automatic super resolution még a Qualcomm megoldásain belül is csak egy sorozathoz lesz kötve.
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.