Hirdetés

Megérkezett a Samsung Galaxy S III (frissítve)

Bevezető

A mobil telekommunikációs sajtó az elmúlt hónapban a Galaxy S III-tól volt hangos. Bár szinte semmit nem lehetett tudni a Samsung közelgő csúcsgépéről, a telefont mégis már-már Apple-szintű hype övezte. Nem is beszélve a titoktartásról: a gyártó az utolsó pillanatig minden adatot visszatartott a legújabb Galaxy készülékről, és bár szinte minden hétre jutott egy-egy állítólagos kémfotó vagy kiszivárgott specifikációs táblázat, ezek egytől egyig hamisnak minősültek. A nagy felhajtás mellett sokan azon morfondíroztak, hogy a gyártó vajon meg tud-e majd felelni az igen magas előzetes elvárásoknak. Az erős konkurencia (azaz a HTC One X) mellett a telefonnak házon belül sincs könnyű dolga, az elődmodellek is kimondottan nagy népszerűségnek örvendtek. A legelső Galaxy S és a Galaxy S II 20-20 milliós eladott példányszámmal büszkélkedhet, utóbbi idén pedig a tavalyi év legjobb okostelefonjának járó díjat is bezsebelte a Mobile World Congress 2012 rendezvényen.

Míg tavaly a Galaxy S II készülékről már a barcelonai MWC alatt lehullt a lepel, a Samsung idén más taktikához folyamodott, a telefont pár hónappal később egy különálló rendezvényen mutatták be. Az Unpacked 2012 névre hallgató eseménynek a londoni Earls Court kiállítóközpont adott helyet, a sajtó munkatársai a világ minden tájáról érkeztek. A magyar idő szerint este 8-kor startoló bemutatót az interneten is nyomon lehetett követni a hivatalos androidos alkalmazáson, illetve az élő közvetítésen keresztül.

Mi helyi idő szerint háromnegyed 7-kor érkeztünk a helyszínre, ekkor már nagyjából tele volt a terem. Rengetegen kíváncsiak voltak az új Galaxy telefonra, ám az ülőhellyel szerencsénk volt, viszonylag jó helyet sikerült keresni. Alig pár perccel hét után kezdetét vette a műsor egy rövid felvétellel, mely a telefonnal kapcsolatos felhasználói elvárásokat mutatta be. A videó után először Suzi Perry lépett színpadra, akit JK Shin, a Samsung mobil iparágának vezetője követett, majd Loesje De Vriese (marketingigazgató) és Jean-Daniel Ayme (európai telekommunikációs igazgató) vette át a stafétabotot. A bemutató során a nyers hardveres tényekről kevesebb szó esett, az előadók elsősorban a Galaxy S III mögötti szolgáltatáskínálatot mutatták be. Lássuk, miről is van szó!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés