A Galaxy S III kapcsán már eddig is tudni lehetett, hogy régiónként kissé eltérő belsővel kerül majd piacra, ám eddig csak két különböző változatról volt szó, mely mellé immáron egy harmadik is betársult. Az „eredeti” változatban a négymagos Exynos processzor mellé HSPA+ hálózati támogatás és 1 GB RAM társul, míg az amerikai kiadásban a 4G LTE átviteli képesség érdekében Exynos helyett kétmagos Qualcomm Snapdragon S4 és 2 GB RAM került bevetésre. A Phone Arena értesülései szerint a dél-koreai változat a fenti paramétereket kissé másképp kombinálja majd, vagyis 1,4 GHz-es, négymagos Exynos 4412 processzorral és 2 GB RAM-mal a fedélzetén érkezik majd, mely azonban egyelőre kizárja a 4G LTE hálózati támogatás használatát. Az adatátviteli képességtől eltekintve az eddigi legerősebb Galaxy S III variáns júliusban kerül forgalomba, ám kizárólag az SK Telecom kínálatában lesz elérhető.
Azóta történt
-
Galaxy S III – néhol Dropbox promóció nélkül
A Samsung csúcsmodelljének egyes szolgáltatói változatához nem jár az 50 GB-os ingyenes tárhely.
Hír 32
-
Lenovo K860 – Exynos processzorral?
Öthüvelykes HD kijelzővel és négymagos Samsung processzorral érkezik a LePhone sorozat legújabb tagja.
Hír 19
Előzmények
-
Galaxy blog: S III találkozó összefoglaló
Sok olvasó jött el a Samsung-Mobilarena közös estére, ahol a mindent meg lehetett tudni a csúcsgépről.
Blogbejegyzés 29
-
Samsung Galaxy S III - csúcstámadás
Régóta várta a szakma a Samsung aktuális csúcsgépét. Túl régóta, ezért aztán nem is tud minden várakozásnak megfelelni.
Teszt 93175
-
Galaxy S III LTE – 2 GB RAM és kétmagos processzor
Az NTT docomo kínálatában 4G LTE támogatással és 2 GB operatív tárral érkezik a Samsung idei csúcsmodellje.
Hír 35
-
Megérkezett a Samsung Galaxy S III (frissítve)
A legújabb Samsung csúcsgép: 4,8 hüvelykes HD kijelző, négymagos processzor és egy rakás új szolgáltatás jellemzi a telefont.
Bemutató 2623
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Jogász topic
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- 2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Luck Dragon: Kenyér
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Formula-1
- További aktív témák...